Igazi sajtos-tejfölös strandos lángos, 170 forintból! Évek óta csak ezt a receptet sütöm, imádjuk! Pont mint a strandokon és fillérekből készítem




Igazi sajtos-tejfölös strandos lángos, 170 forintból! Évek óta csak ezt a receptet sütöm, imádjuk! Pont mint a strandokon és fillérekből készítem.


Hozzávalók:


30 dkg kenyérliszt bl80

1 dl tej

1.5 dl víz

2.5 dkg friss élesztő (egy egésznek fele)

1 teáskanál só

1 teáskanál porcukor

3 gerezd fokhagyma

2 dl tejföl

20 dkg sajt

20 dl napraforgó olaj


Elkészítés:


Egy pohárban megmikrózzuk a tejet, a mikró teljesítményétől függően 5-10 másodpercig. Langyosnak kell lennie. Ezután beleszórjuk a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. Lefedjük, kb. 10 perc alatt felfut.

Közben egy mély tálba szitáljuk a lisztet, megsózzuk, a közepébe mélyedést készítünk, és beleöntjük az élesztős tejet. Annyi langyos vizet öntünk hozzá, hogy egy eléggé lágy tésztát kapjunk, de ne folyjon azért. (Ezt nehéz eltalálni, én úgy szoktam "belőni" a megfelelő állagot, hogy leszedem ugye a masszát a kezemről, megvizezem a kezemet tisztán, finoman a tészta tetejéhez érintem, és ha nem ragad így rá, akkor jó az állag. Ha nem vagyok benne biztos, mert ez is előfordul, inkább lágyabban hagyom, mert olajos kézzel úgyis szét lehet húzgálni, ahhoz nem fog ragadni.)

Az eredeti receptben kelesszük duplájára, kb. egy óra alatt, de nekem háromszorosára is megnő. (Mikor összegyúrom, csak a tál alján van viszonylag kevés tészta, de mire megkel, majdnem kifut a tálból.)

Egy mély tálban kb. 10 centi olajat hevítünk nagyon forróra. Kb. 5-6 centis darabokat veszünk le a masszából, olajos kézzel jól széthúzgáljuk, és kisütjük a forró olajban kb. 2-4 perc alatt. Ebből a mennyiségből nekem 8 darab szokott lenni.

Fokhagymás olajat szoktam rátenni, amit 2-3 gerezd fokhagymából, 1 dl olajból és 1 dl vízből készítek. A tejföl és reszelt sajt sem maradhat el a tetejéről nálunk.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)