Két lány fuldokolni kezdett a Balatonon Ez a Down-szindrómás fiú OLYAT tett ekkor, amitől elállt az emberek szava…! Még most is levagyunk döbbenve a történtektől!!



Két lány fuldokolni kezdett a Balatonon Ez a Down-szindrómás fiú OLYAT tett ekkor, amitől elállt az emberek szava…! Még most is levagyunk döbbenve a történtektől! Valerio Katoya az interneten pár nap alatt hős lett. Ez a fiú a betegsége ellenére két lányt mentett meg a biztos haláltól! Valerio Down-szindrómával született.

A szülők ennek ellenére mégis megtartották a fiút. Amikor Katoya betöltötte a 3. életévét, szülei beíratták úszásoktatásra. Valerio sikeres lett ezen területen – ezáltal izmai erősödtek, akaratereje és állóképessége is fejlődött. Ennek köszönhető, hogy a fiú részt vehetett az Olimpiai játékokon! Valerio úszótudása kapóra jött a Balaton parton is, ahol a fiú a családjával együtt nyaralt.

Azon a napon erős szél fújt, aminek következtében a hullámok veszélyessé váltak. A Balaton sodrása magával ragadott egy 10 és egy 14 éves korú lány testvérpárt. A lányok fulladoztak és egyre távolabb kerültek a parttól. Segítségért kiáltottak, Valerio és az édesapja nem tétlenkedett, apja az idősebb, a fia a fiatalabb lányt ragadta meg. A két férfi sikeresen kihúzta a lányokat a partra.

Ezt a hőstettet nem csak a lányok szülei és az internetes felhasználok díjazták, de az olasz sport miniszter is megjutalmazta őt. Megkapta a bátorságért érdemjelet, a bátor cselekedetért és az atletikusságáért.




Share:

Először mutatta meg álomszép feleségét Ambrus Attila vagyis a Viszkis rabló! Atya ég! Ritka Gyönyörű nőt talált maga mellé:



Először mutatta meg gyönyörű feleségét Ambrus Attila vagyis a Viszkis rabló! Atya ég! Ritka Gyönyörű nőt talált maga mellé:

Nyolc éve szabadult a börtönből, azóta pedig már meg is nősült és gyereke is született.

Feleségét, Rékát azonban most először mutatta meg.-írja a twn.“Az én feleségem tabu. Olyan, mint Columbo felesége. Mindenki tudja, hogy létezik, de senki sem látja” – mondta róla a Borsnak nemrég, azóta azonban sok minden megváltozott. Örömében pedig most először a nagyvilágnak is megmutatta feleségét, Rékát. Gyönyörű nőt talált maga mellé:



Share:

Az eredeti Utasellátó receptje - Lehet ezt még ma kapni valahol?



Szalámis zsemle, Bambi, kakaó, na meg az a nagyon-nagyon édes celofánba csomagolt csokoládé- ezek azok a termékek, amiket az utazások előtt, után, na meg során is mindenki habzsolt, amiket annak idején mindenki nagyon jól ismert az Utasellátó Vállalatnak köszönhetően. Te is szeretted, és szeretnéd, ha az unokáid is tudnák miről beszélsz, amikor ezt az emlékfoltot meséled el nekik? Akkor nincs más hátra, minthogy beszerzel néhány fontos alapanyagot, majd a konyhába repíted magad szélsebesen és elkészíted nekik ezt a finomságot! Mutatjuk is hozzá a receptet! Az Utasellátó sikereiről és bukásáról olvass itt! 


Hozzávalók az Utasellátó csokirolóhoz


Az ostyához:


250 gramm liszt

125 gramm margarin

250 gramm cukor

2 db tojás

250 gramm meleg víz


A krémhez:


8 dl tejszín

300 gramm étcsokoládé (min.72%-os kakaó tartalmú)

8 evőkanál porcukor

20 dkg vaj


A bevonáshoz:


250 gramm tortabevonó


Az Utasellátó csokiroló elkészítése:


Első lépésként az ostyát megtöltő a krémet készítjük el! Ehhez pedig a tejszínt lábosba öntjük és a csokit beletördeljük. Tűzre téve felmelegítjük annyira, hogy a csoki felolvadjon, de vigyázz, ne forrald fel! Félretesszük hűlni, amíg az ostyát elkészítjük. Az ostyához a margarint felolvasztjuk, majd az olvasztott margarinhoz hozzáadjuk a cukrot és a meleg vizet, és ezt kikeverjük. Ha megvan, akkor hozzátesszük az egész tojásokat és azzal is kikeverjük. Jöhet a liszt is. Az egészből egy palacsinta szerű tésztát kell kapni. Ezt az ostyaütő felmelegítése után egyesével kisütjük. Fontos, hogy a tetejét ne csak rácsukjuk, hanem nyomjuk is le, hogy a tészta egyenletes legyen! Ha kisül egy ostya, azonnal kivesszük a sütőből és egy rúdra tekerjük még melegen! Ez nagyon fontos, ugyanis hamar keményedik, nincs idő lazsálni! A hatékonyság érdekében, amíg sül a következő ostya, addig a feltekert ostyát lehúzzuk a rúdról és tálcára rakjuk. Ha az ostyákkal megvagyunk, akkor folytassuk a krémet! A kihűlt tejszínes csokihoz hozzáadjuk a porcukrot és a vajat, és ezt krém állagra habosítjuk. Habzsákba töltve töltjük meg a krémmel az ostyákat. Már csak egy lépés van hátra: a tortabevonó! Felmelegítjük a tortabevonót, és egyszerűen belenyomjuk az ostyákat. Már csak egy kis hűtés, és lehet is az unokákat kínálni a retro finomsággal! 

Share:

Óriási hidegzuhany! Újabb drágulás a boltok polcain, ilyen árakra kell készülnünk... Te jó ég! Hogy fogjuk ezt megfizetni?!



Ismét jókora kellemetlen meglepetést okozott a magyarországi inflációs adat, hiszen a KSH júliusra éves alapon 13,7%-os drágulást mért, míg a Portfolio elemzői konszenzusa 13%-os áremelkedést vetített előre a júniusi 11,7%-os ütem után. Ez azt jelenti, hogy újabb 24 éves csúcsra száguldott az infláció, jórészt az élelmiszerárak nagyon durva, havi alapon 4,1%-os, éves szinten 27%-os drágulása nyomán. A teljes infláció a KSH adatai szerint havi alapon szintén nagyon dinamikusan, 2,3%-kal emelkedet

Amint a bevezetőben jeleztük: rendkívül erős árnyomásra utal az, hogy a szezonálisan kiigazított negyedéves évesített maginfláció 27,5%-ra ugrott, azaz ha olyan egy éven keresztül olyan árfolyamatok zajlanának, mint ami az elmúlt 3 hónapban történt, akkor ilyen magas lenne az éves maginfláció amit most 16,7%-osra mért a KSH. Mindez azt is jelzi, hogy továbbra is nagyon erős átárazódási folyamatok zajlanak a gazdaságban és ahogy fent írtuk: az adatok egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy az hogy az MNB-nek határozottan tovább kell haladnia a monetáris szigorítás útján. Erre a piac is számít, hiszen a határidős kamatláb-megállapodások a következő 3 hónapra azt árazzák, hogy rövid bankközi kamatok 13% környékére fognak emelkedni, azaz az MNB a mostani 10,75%-os alapkamatot még érdemben fogja emelni. Ezek a várakozások is magyarázhatják azt, hogy a forint az inflációs adat közzétételek utáni percekben előbb gyengült, majd erősödni tudott.


Forrás

Share:

Orbán olyan váratlan bejelentést tett a gázról, amire senki nem számított!



A kormányzati közlemény szerint két lépcsőben emelkedik majd a gáz ára – szúrta ki a Portfolio.

Eszerint szeptemberig 732,4 forint, majd ezután év végéig 752,5 forint lesz a földgáz lakossági piaci ára az átlagfogyasztás feletti mennyiségre.

A Portfolio számításai szerint ez azt jelenti, hogy az éves szinten 1729 köbméternél többet fogyasztók esetén júliusról augusztusra lesz az első komoly áremelés (hiszen elosztási területtől függően 99,95–104,65 forint/köbméter helyett 732,4 forint lesz a gáz ára), majd ehhez képest egy további kismértékű áremelés is bekövetkezik 752,5 forintra szeptemberről októberre.

Az új rezsiszabályok augusztus elsején léptek életbe. A szakértők szerint érdemes hideg fejjel áttekinteni a lehetőségeket, ki, hogy tud takarékoskodni.

Share:

”Én öltem meg Diana hercegnőt, AZÉRT mert...” – állította az MI5 egyik ügynöke a halála előtt



Diana hercegnő volt a valaha élt egyik legnagyobb formátumú ember az angol királyi család történetében. Váratlan halála aztán annyira hirtelen jött, hogy különféle összeesküvések és rémtörténetek egész sorát szülte, melyek egy jó része a mai napig él.

A mindenki által csodált és szeretett Diana a hivatalos verzió szerint súlyos autóbalesetet szenvedett 1997. augusztus 31-én. Párizsban, az Alma-rakpart közúti aluljárójában, szeretőjével, az egyiptomi Dodi al-Fayeddel és gépkocsijuk vezetőjével együtt ültek az autóban, ami totálkárosra roncsolódott. Az MI5 korábbi volt titkosügynöke végül megtörte a csendet, legalábbis elmondott egy történetet.

Mindezt úgy, hogy tudta, hogy már neki nincs sok hátra, de megesküdött rá, hogy csakis az igazat állítja Diana halálával kapcsolatban, ami szerinte egyáltalán nem az volt, aminek látszott.

Egy bizonyos John Hopkins nem mást állított, mint azt, hogy ő volt az, aki meggyilkolta Diana hercegnőt azon a fülledt nyári estén. Az akkor 80 éves öregúr 38 évet húzott le a brit titkosszolgálatnál, és különféledivíziókba volt beosztva az évtizedek alatt.

Utolsó megbízatásai keretében többször kellett olyan politikailag a királyi család és mások számára zavaró elemeket – embereket – kiiktatnia, akik halálát ma balesetként, vagy öngyilkosságként ismeri a világ.

Elmondta, hogy egy nap Diana hercegnő elleni meggyilkolási kísérletet adtak neki misszióul, amikor nem akart hinni a fülének.

Az egész arról szólt volna, hogy Diana hercegnőt likvidálják, és balesetnek álcázzák, ahogyan az a valóságban is megtörtént tehát sikerrel járt a titkos küldetés John Hopkins szerint, aki azt is hozzátette, hogy különösen nehéz volt a küldetés számára, mivel azelőtt sohasem ölt nő.

“A főnököm azt mondta, hogy meg kell halnia!” – állítva, és azt is elmondta, hogy maga Fülöp herceg volt a megrendelő. Nem volt szíve megtenni, de mégis megtette a királyi családért és Angliáért.

A volt MI5 ügynök szerint a királyi családnak és Fülöp hercegnek már rég nem tetszett az, amit Diana művelt, és a férfi, akivel összejött, és megházasodott, pedig egyenesen nemzetbiztonsági kockázatként csillant fel a szemükben. Egyszerűen nem hagyhatta a királyi család, hogy ez megtörténjen.

John Hopkins állításai egyébként egybevágnak azzal az elmélettel, miszerint a brit titkosszolgálat segédkezett Diana balesetének meredezésében. Hogy igaz volt-e, amit a férfi állított, talán sosem derül ki, hacsak valaki nem szivárogtatja ki a hét lakat alatt őrzött, Dianáról szóló dokumentumokat valamelyik sötét fiók mélyéről…


Forrás: avilagtitkai.com

Share:

Figyelem! Új tankolási limitek lettek megint: ENNYIT lehet most tankolni




A MOL és a Lukoil benzinkutaknál is bejelentettek változásokat, mutatjuk mire érdemes figyelni.

Maximum 20 liter

Mostantól mind a 79 Lukoil benzinzinkúton maximlizálva van 20 literben van a tankolható mennyiség, tudta meg a Világgazdaság. Az üzemeltetés zavartalanul folyik, de az egyes üzletek bezárása helyett a maximalizálás melett döntött az üzemeltető a Normbenz Magyarország Kft. Erre azért is van szükség, mert a cég információi szerint 90 százalékban magánszemélyek tankolnak ezeken a kutakon, így az ársapka alól kikekrült céges vásárlások nem sokat segítenek rajtuk.

MOL: naponta egyszer

Szintén fontos tudnia az autósoknak, hogy az egyszeri 50 literes limit mellett július 30-a óta csak egyszer lehet kedvezményesen tankolni a MOL kutakon – ezt a cég megerősítette a hvg.hu megkeresése után. Érdemes egyszerre tehát kihasználni az 50 litert, ha mondjuk kétszer mennénk, reggel 20 és este 30 litert, akkor a második tankolásnál már piaci árat kellene fizetnünk. Ez azért nem olyan durva szabály, csak figyelnünk kell. Ha várunk egy napot, már újra a 480 forintos áron tankolhatunk.

Frissítés: A MOL az RTL Klub-nak megerősítette, hogy az új szabály, hogy csak egyszer lehet minden üzemanyagtípusból tankolni. Azaz mindegy, hogy hatósági áron vagy piaci áron tankolunk, naponta csak egyszer szabad. Ritka, hogy országon belül ennél nagyobb távot megyünk, de előfordulhat. Készüljünk, tervezzük meg előre az utat és a benzinkúti megállókat!


Forrás: haszon.hu

Share:

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

Üzemeltető: Blogger.

Közreműködők

Két lány fuldokolni kezdett a Balatonon Ez a Down-szindrómás fiú OLYAT tett ekkor, amitől elállt az emberek szava…! Még most is levagyunk döbbenve a történtektől!!

Két lány fuldokolni kezdett a Balatonon Ez a Down-szindrómás fiú OLYAT tett ekkor, amitől elállt az emberek szava…! Még most is levagyunk dö...