A 26 éves férfinél vastagbélrákot diagnosztizáltak: végül kemó nélkül, 4 fűszer segítségével gyógyult meg!



Állítása szerint ennek a sajátos kezelésnek köszönheti az életét. A gyógyszeripar természetesen nem hagyta annyiban.

Chris Wark esete az egyik legmegdöbbentőbb gyógyulásos eset, mivel az akkor 26 éves fiatalembernél végső stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak. A látlelet romba döntötte az életét, mivel nem számított rá, hogy ilyen korán kell meghalnia.

Nem is volt felkészülve a halálra. Még családot, gyerekeket akart, és egy teljes életet. Elhatározta, hogy nem adja fel, és küzdeni fog.

Bár az orvosai a kemoterápiát javasolták neki, máskülönben elmondták neki, hogy a biztos halál vár rá, ő mégis inkább egy teljes életmódváltást határozott el magában. Így is tett. drasztikusan megváltoztatta az életvitelét és étrendjét is.

A kemoterápia helyett az étrendben látta a megoldást a halálos kór elleni küzdelemhez.

Állítása szerint ennek a sajátos kezelésnek köszönheti az életét. A gyógyszeripar természetesen nem hagyta annyiban. Napról napra, hétről-hétre egyre jobban kezdte magát érezni. Először ő maga sem akarta elhinni, ezért elment kontroll vizsgálatokra, ahol az orvosok megdöbbenve erősítették meg neki, hogy a tumorok mérete jelentős mértékben csökkent.

Az egyik orvos javasolta neki, hogy folytassa amit csinál, de ne nagyon terjessze a hírét a dolognak.

Chris naponta apróra vágta a fűszereket és lenyelte akárcsak a tablettát. Hihetetlen gyógyulása után Chris teljesen rákmentessé vált. Azóta is napi rendszerességgel fogyasztja a négy fűszert, és teljes, boldog életet él, miközben másokon próbál segíteni.

A négy növény közül elmondása szerint a kurkuma talán a legerősebb rákellenes hatású, de a négy fűszer kombinációja a legalaposabb természetes kezelés. A kurkumában lévő kurkumin a kulcs.

A kurkuminról klinikailag kimutatták, hogy gátolja a rákos sejtek burjánzását. Természetes sejthalált képes produkálni a rákos sejtekben. Az oregánó nagyon erős antioxidáns hatással rendelkezik, egy teáskanál belőle ugyanolyan erővel rendelkezik, mint két pohár vörös szőlő.

Tele van olyan vegyületekkel, amik csökkentik a tumorok méretét.

HAz oregánó a természet antibiotikuma, baktériumölő hatása csak a Penicillinéhez mérhető. És teljesen természetes, mellékhatásmentes. A fokhagyma blokkolja az összes rákos sejt aktivitását, így járul hozzá a rák elleni harchoz.

A cayenne paprika amennyire égeti és csípi torkunkat, nyelvünket evés közben, annyira hatásos is. Kapszacin tartalma járul hozzá a rák legyőzéséhez. Már régebben megfigyelték, hogy a csípős ételeket fogyasztó emberek sokkal tovább élnek.

Természetesen Christ is megtalálta a gyógyszeripar, és elmondása szerint több fenyegetést is kapott először névtelenül, majd egyes gyógyszeripari ügynököktől, hogy ne nagyon híresztelje, mitől gyógyult meg, mivel az bűncselekménynek számít. Csakis az AMA – Amerikai Orvosi Társaság mondhatja ki valamiről, hogy gyógyulást hozhat…


Jelen lapon megjelenő információk nem minősülnek orvosi diagnózisnak vagy/és kezelésnek, az itt olvasható információk nem helyettesítik az orvosi vagy dietetikai kezelést, beavatkozást.

Forrás: avilagtitkai.com

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)