Szörnyű eset a pozsonyi kórházban: nem azt a szemét műtötték ki egy páciensnek, amelyiket kellett volna



Teljesen megvakult egy páciens, miután rossz szemét operálták ki a ruľinovi kórházban. A műtétet végző doktornőt felelősségre vonták, a kórház több intézkedést is elfogadott a történtek után – írja a Paraméter.

Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője szerint az intézmény kifejezte sajnálatát a történtek miatt, és teljes mértékben együttműködik a pácienssel és családjával a következmények orvosi, pszichológiai és szociális enyhítésében. “Nagyon érzékenyen kezeljük az esetet, az érintettekkel természetesen kommunikálunk, és minden téren segítségükre leszünk” – mondta a szóvivő.

Megerősítette, hogy a műtétet végző doktornő már nem dolgozik a klinikán. A TASR információi szerint a hibát egy elismert szemészeti szaktekintély követte el.

A történtek után a kórház továbbképzésre küldte a szemészeti klinika személyzetét. Emellett létrehoztak egy munkacsoportot, valamint új ismeretekkel bővítették ki a protokollt. Az ügy érzékenységére hivatkozva a kórház nem közöl bővebb információkat.

Az ügyet az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) vizsgálja, az egészségügyi minisztérium nem kommentálta a történteket.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)