Őrület! “Fél tonnás gyilkosnak” hívták, és 10 férfi tudta kicipelni az otthonából. 360 kilós fogyása után rá sem ismernél! Így néz ki most:



Mayra Rosales esete nem nevezhető éppen hétköznapinak. Saját, meglepően terjedelmes Wikipedia szócikk is szól róla, és ha rákeresünk a nevére a Google-ben rendkívül sok használható találatot kapunk. Megállapíthatjuk tehát, hogy valódi “hírességről” van szó.

A Fél tonnás gyilkos ragadványnév onnan származott, hogy 2008-ban felmerült, hogy óriási (valóban közel fél tonnás) súlyával halálra nyomta unokaöccsét, aki az ágya mellett játszott. (Mayra ekkori külsejéről számos képet láthatsz alább, a videóban)

A texasi nőt végül nem ítélték el, mert a vizsgálat kiderítette, hogy a kis Eliseo halálát fejsérülés okozta, amelyet a nő testvére okozott, és akitől Mayra csak védeni próbálta a kicsit.

Az őt ekkor ért megaláztatások (amikor a tárgyalásra vitték, nem fért ki az ajtón, majd pedig teherautó platóján szállították el a tárgyalásra) hatására úgy döntött, változtat az életmódján. Ehhez külön motivációt jelentett számára, hogy magához vehesse a tizenöt évre börtönbe kerülő testvére gyermekeit is.

Gyomorszűkítő műtéten esett át, és folyamatos fogyókúrával összesen 360 kilót fogyott. A források szerint tizenegy műtéten esett át, és feltételezzük, hogy ezek között a felesleges bőr eltávolítása is helyet kapott. Ennek eredményeképpen most már így fest a hölgy:



Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)