Kiderült: ezért került kórházba Csollány Szilveszter



Csollány Szilveszter állapotáról soproni tornászkörökből tudott meg információkat a Bors.

A lap úgy tudja, Csollány múlt pénteken tüdőgyulladással került a vidéki város kórházába, de mivel állapota gyorsan romlott, a fővárosba szállították, és azóta a Korányi-kórházban lélegeztetőgépen van. A Magyar Nemzet korábbi információi szerint valóban megfertőződött koronavírussal. Mások úgy gondolják egyszerű tüdőgyulladásról volt szó, ami rosszabbodott.

A Bors azt írja, egymásnak ellentmondó híreket kaptak a tornász állapotáról, egyik informátoruk szerint jobban van, lekerülhet a gépről, míg másik forrásuk úgy tudja, válságos az állapota.

Csollány egykori edzője, Vereckei István nem tud részleteket a tornász állapotáról.

“Maga az a hír is alapvetően meglepett, hogy a szervezete, az immunrendszere nem állt ellen a vírusnak. Heti egyszer rendszeresen elbeszélgettem vele telefonon, és nemrég tudatta, hogy újabban félmaratonikat teljesít. Ez jó erőnlétre vall, viszont újdonság, mert a tornászok nem arról híresek, hogy rajonganak a hosszútávfutásért” – fogalmazott a lapnak Vereckei.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)