Örökölt egy házat. Takarítás közben a szőnyeg alatt egy rejtekhelyet talált. A tartalma mindenkit ledöbbentett



Az alábbi érdekes esetet a Redditen osztotta meg egy felhasználó… A valós nevét nem tudni, de nevezzük őt a történet szempontjából Johnnak.

Johnnak meghaltak a szülei, és az érzelmi veszteség mellett az üresen maradt szülői házzal is törődnie kellett. A felújítás mellett döntött, azonban olyasmit talált, amit még álmában sem várt volna!

Felemelt a a szőnyeget az egyik helységben, és nem talált mást, mint egy titkos rejtekhelyet! Ez a látvány fogadta:

Ez valójában egy széf volt, komoly zárszerkezettel, melyet a férfi nem tudott el saját maga kinyitni, ezért egy szakembert kellett hívnia. Ő végül kinyitotta, és John szeme elé tárult a látvány, amely elsőre nem volt túl impozáns: csupán koszos vizet, valamint téglát talált. Úgy tűnt, szemét lepi a lyukat.

Miután a szemetet eltávolították, találtak egy 1937-ből származó érme könyvet. Ez már sokkal érdekesebb emléknek tűnt, de alatta még több album sorakozott! Még lejjebb pár elvásott bankjegyet találtak, amelyet tönkretett az idő vas foga, és nyilván a víz sem tett nekik jót.

Ez alatt egy csomó ritka érmét és órát is találtak.

Ám csak ezután következett a lényeg! Egy rozsdás dobozban ékszereket találtak, alatta pedig néhány aranyrudat. Tehát nem csak egy házat, de egy igazi vagyont hagytak a szülei Johnra!




Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)