Nagy Feró elárulta, mire költi majd el a Kossuth-díjért járó jutalmat



Nem számított rá, de Kossuth-díjat kapott Nagy Feró , a Beatrice frontembere. A nemzet csótánya két héttel ezelőttig nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen rangos kitüntetést kap.


– Két hete tudtam meg, hogy ott vagyok a jelöltek között, bíztam benne, hogy akkor már meg is kapom. Korábban nem gondoltam volna. Sosem azért dolgoztam vagy zenéltem, nem azért kritizáltam, hogy egyszer elismerjék, de jó érzés, hogy értékelik az elmúlt ötven évemet – mondta a Blikknek a zenész, aki úgy sejti, augusztusban kaphatja meg a díjat, amelynek már a helyét is kinézte, sőt a közel 16 millió forintos jutalom sorsát is tudja.

– Az unokáimra költöm. Nekem megvan mindenem, de szeretném az ő jövőjüket biztosítani. Karácsonyra és a születésnapokra is babakötvényt vettem nekik, ez most is így lesz, csak vastagabban fog majd a toll – árulta el nevetve Feró.

– Simán lehet, hogy mire ők 18 évesek lesznek, én már nem élek, de mondhatják, milyen rendes volt a nagypapa, van miből elindítani a felnőtt életüket. Ennél többet nem adhatok.


Feró elismerésén kívül március 15-én Kossuth-nagydíjat kapott Mécs Károly (85) színművész, míg a Kossuth-díjasok tábora idén Cseke Péter (67), Csíky András (90), Harsányi Gábor (75), Szarvas József (62) színművészekkel, Frenák Pál (63) táncművésszel, Gulyás Gyula (76) és Gulyás János (74) filmrendezőkkel, Tátrai Tibor (68) zenésszel, Lovász Irén (59) népdalénekessel, Keller András (60) hegedűművésszel, Nagy Bálint (71) és Turi Attila (61) építészekkel, Párkányi Raab Péter (53) szobrásszal, valamint Vári Fábián László (69) költővel bővült.


Karikó Katalint is kitüntették

Nemcsak a kultúra művelését ismerték el, hanem a tudományos élet kiemelkedő képviselőit is kitüntették. Széchenyi-díjat kapott többek között dr. Karikó Katalin  kutatóbiológus, biokémikus, aki többek közt hozzájárult a koronavírus-világjárvány leküzdéséhez az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos ellenszer kidolgozásával.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)