Rakott nokedli, nagyon egyszerű elkészíteni, olcsó és istenien finom




Rakott nokedli, nagyon egyszerű elkészíteni, olcsó és istenien finom!


Hozzávalók:


1 kg liszt, 3 tojás,

1 evőkanál só,

víz,

2 evőkanál étolaj.


A raguhoz:

1 nagyobb fej vöröshagyma,

diónyi zsír,

40 dkg füstölt kolbász,

20 dkg füstölt tarja,

30 dkg trappista sajt,

7 dl tejföl.


A tepsihez egy fakanál sertészsír.

Először a nokedlit készítjük el. A lisztbe beleütjük a tojásokat, sózzuk, majd annyi vizet öntünk hozzá, hogy megfelelő keménységű tésztát kapjunk. Kevés étolajat is beledolgozunk.

Bő vizet melegítünk, amibe teszünk csipetnyi sót, evőkanálnyi étolajat. Amikor forr, beleszaggatjuk a tésztát, és kifőzzük. Leöblítjük, majd felét egy kizsírozott sütőtepsi aljában elterítjük.

A töltelékhez a hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, a kolbászt és a tarját is felszeljük kisebb darabokra. Mindezt kevés zsíron összesütjük, és elsimítjuk a nokedli tetején. Tejföllel gazdagon megpöttyözzük, majd sajtot reszelünk rá. Az egészet befedjük a galuska másik felével. Ezt is tejföllel és reszelt sajttal ízesítjük.


Előmelegített sütőben húsz perc alatt színesre sütjük.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)