Vettek három leselejtezett konténert, de olyan házat építettek belőle fillérekért, hogy mindenki a csodájára jár! Ezt neked is látnod kell!



A konténerépítészet a vízi- és légi közlekedés által használt fémkonténereket használja – hihetetlenül ötletesen!

Először az 1980-as években tűntek fel az építészeti célra átalakított konténerek. Eleinte csak kisebb, ideiglenes stúdiókat, műhelyeket rendeztek be bennük. Kedvező áruk miatt hamarosan lakásokat kezdtek építeni belőlük, ami azóta is kedvelt megoldás a kisebb költségvetésből építkezni vágyók körében. A konténerépítészet a vízi- és légi közlekedés által használt fémkonténerekkel dolgozik. Népszerűsége az ipar által felhasznált tulajdonságaiból ered: egy konténer tonnák százaira lett tervezve, így szinte akármit elbír, falainak erős, acél alapanyaga pedig tökéletesen ellenáll mind a mechanikai, mind a kémiai hatásoknak.

Három konténerből készült az a 120 m2-es lakóépület, mely számtalan szakmai elismerés mellett az alkotók valódi büszkesége. Nem csoda!

Az elemek közé acélgerendákat tettek, melyekkel födémet és tetőszerkezetet alakítottak ki.

A gipszkartonnal borított belső térben már semmi sem emlékeztet az ipari dobozokra.

Az épület kívülről fa borítást kapott, így teljesen besimul a környezetébe.

A zöld-tető megoldást napelemekkel és napkollektorokkal egészítették ki, melyek az épület energia- és melegvíz ellátását is biztosítják.







Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)