216 714 forint távhőtartozás miatt bukta a lakását és került utcára a Budapesti Sakkszövetség egykori főtitkára



Tél végéig egy nyári konyhában húzhatja meg magát Kőbányán Száraz Sándor sakkiszta, a Budapesti Sakkszövetség egykori főtitkára, akit múlt kedden tett utcára 216 714 forint távhődíjtartozás miatt elárverezett lakásából egy végrehajtó.

Idézünk a végrehajtási jegyzőkönyvből:

AZ INGATLANBA BELÉPVE ÉS ANNAK HELYISÉGEIT ÁTVIZSGÁLVA MEGÁLLAPÍTOM ITT ÉRTÉKET KÉPVISELŐ INGÓSÁG NINCS, CSAK SZEMÉT.

Száraz úr történetét megírtuk bő két éve, előtanulmányként ajánljuk mostani riportunkhoz, de a rohanósak kedvéért itt is összefoglaljuk, hogyan lesz egy zseniből jószerivel hajléktalan- írja a 24.hu

Száraz Sándor 1955-ben született, apja zuglói építkezésen dolgozott, a család a cég felvonulási épületében élt évekig, majd Kőbányára költöztek.

Sándor tízévesen látott először sakkot; „Az unokabátyám játszani akart, az volt az egyetlen célja, hogy elverjen. Amikor csak találkoztunk, sakkozni kellett vele… egy év után én diadalmaskodtam… soha többé nem játszott velem, a sakk egy időre kikerült az életemből.”

Nyolcadikban sakkszakkör indult az iskolában, Sándor rákattant; középiskolásként már versenyeket nyert, de a szülei, látva a jegyek hanyatlását, eltiltották a játéktól; sumákban találkozott az edzőjével, felnőtt levelező sakkbajnokságban játszott, mindenkit levert, kivéve egy Áts Gyula nevű sporttársat (őt megismerni tényleg át kell kattintani a régi riportra).

Érettségi után a Finommechanikai Vállalathoz került Sándor, sokat nem műszerészkedett, hamar a sakkélet (és kirándulások, vetélkedők) szervezésével bízta meg a KISZ.

A sorkatonaságot is sakkisztaként abszolválta. „Fölhívatott a politikai tiszt, hogy sakkozna velem, s ha megverem, lecsukat, ha ő ver meg, akkor is. Kihoztam döntetlenre a partit.” Sándor szárba szökkentette a laktanya sakkéletét, már az első évben feljutottak a megye egybe.

Leszerelés után visszament kulturális szervezőnek, plusz sportolókat interjúzott üzemi lapokba és sakkrovatot vitt a Nemzeti Sportban. Beindult a sakkvezetői karrier is: fővárosi kerületekben lett szövetségi titkár, 1990-ben a Budapesti Sakkszövetség irodáját vezette, 1992-ben megválasztották a Budapesti Sakkszövetség főtitkárának. Szervezte a csapatbajnokságot, írta a szakcikkeket, tanított iskolákban, Polgár apukával és Adorján nagymesterrel nemzetközi versenyeket hozott tető alá.

1998 kora tavaszának egyik reggelén még világjáró sakkdiplomata volt, estére már csak egy vérig sértett, reményvesztett, zuhanó munkanélküli: ellenlábasa az addigi szponzorpénz tízszeresét ígérte, Sándort leváltották. Szó nélkül távozott, még az átadás-átvételre se ment be. „Bosszúból hűtlen kezeléssel vádoltak meg, bilincsben vitt el a rendőr a lakásomról, kihallgattak, elengedtek, hónapokkal később ejtették az összes vádat, de addigra végem volt.”

Két év száműzetés után bizottságot menesztettek hozzá, hogy térjen vissza. „Elzavartam őket.”

Inkább újságot árult: hajnalban felpakolt a terjesztőnél, és hol két autósáv között, hol a Blahán lengette a Kurírt meg a Népszabadságot.

Aztán buszjegyértékesítésre nyergelt át, aluljárókban csattintotta ki négyzetméteres kempingasztalát. Majd Csepelen bérelt bódét, cigarettát és italt árult, ment a biznisz, de az első ellenőrzésnél kiderült, hogy piára „pont nem volt engedélyünk”.

Reklámújság-terjesztésbe fogott: napestig járta a várost, ezerszám lökdöste a postaládákba az ingyenes szutykot. Eztán parkolási ellenőrnek szegődött: hol őt ütötték a megbírságolt autósok, hol ő ütött.

Rálelt a ragasztásra: sok éve már, hogy ingatlanosoktól kapott fénymásolt hirdetéseket kent föl falra, oszlopra.

Asszonyt sakktanítványból tréningezett magának, amikor még futott a szekér; két gyerekük született; mire felnőttek, Sándort elhagyta az asszony. 2004-et írtunk, a lakást eladták, a két gyerek kapott egy-egy garzont, kis pénz Sándornak is jutott, felvett hozzá kétmillió forint bankhitelt, és megvásárolta Kőbánya egy lepukkant utcájában, annak lepukkant házában azt az egészen lepukkant, 27 négyzetméteres lakást, ahonnan múlt kedden dobták ki.

A válás után ritkán látta a gyerekeit, aztán már egyáltalán nem. „A fiam kamionos lett, állítólag született unokám, tán kettő is.” Pár éve kutatni kezdett utánuk, az anyóst érte el, aki azt mondta, a fia, a lánya és az anyjuk is odaveszett egy autóbalesetben, de azt már nem árulta el a mama, mikor és hol történt a tragédia, sőt azt sem, melyik temetőben nyugszanak. Sándor nem feszegette, mi igaz a történetből, inkább beletörődött.

Lett egy felnőtt fogadott gyereke, Barbara, aki intézetben nevelkedett, és a parkolócégnél ismerte meg, „csoportvezető, fantasztikus szakember, él-hal a parkolásért”.

Hősünk angyali nyugalmú ember, aki a sakktáblán kiválóan eligazodik, azon kívül viszont csak botorkál. A rezsiszámlák és a banki törlesztő fizetésének erdejében eltévedt, sorra kötötték le mindenféle hálózatról. 2015 decemberében a bank árverezni akarta a lakását, ettől megrémült Sándor. „Kétségbeesésemben segélykérő szöveget írtam az emberekhez, a maradék kétszáz valahány forintomból fénymásoltattam nyolc példányt, kiragasztottam, és csoda történt: bekerültem a sajtóba, sorra kaptam a segítségeket.” A legfőbb segítség az volt, hogy az utcajogász szolgálat elérte, hogy a bank átütemezte a hitelt.

A hirtelen jött ismertségnek köszönhetően sakkmunka állt a házhoz, magánórákra hívták Sándort, akinek a tanításból, a ragasztásból és a nyugdíjból származó bevétele végtelenül szerény, de biztos megélhetést biztosított számára. Ekkor, vagyis 2020 márciusában portréztuk őt, és úgy tűnt, ha döcögősen is, de kifut remire ez az élet.

A minap viszont Sándor arról tájékoztatta SMS-ben néhány ismerősét, hogy egy végrehajtó épp kidobta a lakásából.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék