FIGYELMEZTET az MVM – Sokan nem tudnak erről, pedig ebben az esetben nem jár a visszafizetés!!!



A földgázfelhasználás során a diktálást választó ügyfelek minden hónapban elszámolószámlát kapnak, így esetükben már akár a következő hónapban is történhet visszafizetés a szolgáltatótól.

Éppen ezért nem kell aggódni azon, hogy hosszú távon hiteleznénk a szolgáltatónak – pláne nem ilyen inflációs időkben. Még többen viszont azt szeretnék tudni, hogy mennyi gázt használhatnak fel büntetlenül az adott hónapban. E háztartásonkénti mennyiségek összege kiadja azt az országos felhasználást, amely még belefér a rezsicsökkentett árba. Illetve, egyelőre nem adja ki – olvasható a portálon.


Folyamatosan módosul a mennyiség


Nem lehet egzakt számot mondani, hiába ismert, hogy az átalánydíjasoknak havonta nagyjából ugyanannyi kedvezményes gáz jár, a diktálós ügyfeleknek pedig a jelleggörbe alapján történik a mennyiség meghatározása. Az ügyfelek ugyanis az elmúlt időszakban számos alkalommal váltottak a diktálós és a részszámlás elszámolás között, így nemcsak az adott kör nagysága módosul naponta, hanem a hozzájuk tartozó kedvezményes gázmennyiség is.

Az is változtatja a hatósági árral elszámolható mennyiséget, hogy a kormány rendre új és új felhasználókat von be a hatósági tarifa védőernyője alá. A közelmúltban az egy mérőórához tartozó több háztartás kapott ilyen segítséget, de még nem érkezett be minden érintettől a nyilatkozat.

Márpedig amíg nem nyilatkozik minden érintett, addig az MVM Next sem tudja, hogy mennyi gázt ad majd el az adott hónapban hatósági áron. Ráadásul nem is minden ügyfél számlázási időszaka tart a hó első napjától az utolsóig, azaz bőven vannak hóközi fordulónapok, emiatt még nehezebb a teljes havi kedvezményes mennyiség meghatározása.

A jelleggörbe feletti fogyasztásért piaci árat kell fizetni

A „diktálósok” minden hónapban (lényegében mindennap), annyi gázt égethetnek el kedvezményes tarifával, amennyit az adott nap időjárási viszonyai alapján a korábbi évek fogyasztási adatai indokolnak. Az MVM Nextől kapott válasz szerint az adott napokhoz tartozó ezen gázmennyiséget az elmúlt húsz év adataiból határozták meg.

A jelleggörbe azonban több okból sem ad azonos térfogatú gázmennyiséget minden háztartásra. Az eltérő időjárási, hőmérsékleti viszonyok miatt más-más energiatartalmú gázmennyiség tartozik az ország különböző helyein lévő háztartásokhoz, de eltérő az importból, a föld alatti tárolóból és a hazai forrásból származó földgáz energiatartalma is.

A lényeg azonban az, hogy a jelleggörbe napi értéke által meghatározott mennyiségig az ügyfél hatósági tarifát fizet, afölött piacit.

Ám itt is érvényes, hogyha az esetenkénti túllépéssel bele-belecsúszik is a piaci ársávba, de éves szinten nem használ több gázt a jogszabályban megadottnál, akkor az év végén pénzt kap vissza az MVM Nexttől.

Ha a várható éves fogyasztás alapján beállított mennyiség így a kedvezményes sávhatár alatt marad, akkor a számlában jellemzően csak rezsicsökkentett ár szerepel, ha pedig annál nagyobb, akkor a legtöbb esetben lakossági piaci ár (versenypiaci költségeket tükröző ár) is szerepelni fog a számlán.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)