Rémálom! A főnővér nem engedte meg, hogy ott legyek a párom halálos ágyánál csak azért, mert nem látogatási időben haldoklott??! Milyen világban élünk?! Ezt mondta nekem:



Mindannyian szeretnénk méltó módon elbúcsúzni a számunkra legfontosabb emberektől. Van, hogy a sors, sajnos, nem ad lehetőséget erre. El kell fogadnunk. De egy másik ember ne vegye el tőlünk – semmiféle szabályzatra hivatkozva!

EMBERSÉGBŐL ELÉGTELEN Megdöbbentő történetet posztolt Garzó Gábor pécsi segítő ember. Állítása szerint az egykori megyei kórház geriátriai (idősgondozás) osztályáról kitiltották haldokoló férje mellől a párját. A férfi a napokban elhunyt.

Garzó Gábor ismert pécsi aktivista. Ő az, aki idejét, erejét és rokkantnyugdíját sem kímélve segítette a Pécsre érkező menekülteket, példát mutatva nemcsak a városlakóknak, de a városvezetésnek is. A Garzó által egy, a napokban a Facebookon megosztott történet szerint nem vették figyelembe egy, a haldokló férjét látogatni kívánó asszony szorult helyzetét, s kitiltották az osztályról.

„Emberségből empátiából megbukott a Pécsi Megyei Kórház geriátriai osztálya!Történt az eset (…) egy tisztességgel és becsülettel dolgozó, de szerény körülmények közt élő családdal. A férj élet-halál közti állapotban került be a kórházba. Úgy néz ki , hogy már onnan visszaút nem lesz!A szerény és tisztességgel élő feleség szeretne a férj végstádiumában a párja mellett lenni. Nem egész nap és nem felborítva a klinikai osztály házirendjét, de mégiscsak a férje utolsó pillanataiban.

Mivel az asszony a munkahelyéről a kórházba szerény körülményeik miatt csak busszal tud járni, s ez elég nagy távolság, nem ért oda látogatási időben. Erre egész egyszerűen a főnővér kiutasította a kórházból, mondván nem látogatási időben érkezik, tessék akkor jönni. Merthogy mi lenne, ha mindenki csak úgy önkényesen bemenne és figyelmen kívül hagyná a látogatási időt!Csak kérdezem, hogy a feleségnek nincs joga a saját férje mellett lenni az utolsó pillanataiban?(…)Tessék mondani: a látogatási időn kívül a főnővér vagy az orvos vissza fogja hozni az élők sorába a beteget?(…)Hát ennyit a virágzó egészségügyről!”

Nyilván az elkeseredettség miatti keserű düh és tehetetlenség íratta a fenti sorokat, mert azért tegyük hozzá, hogy nagyon sok, rengeteg elkötelezett szakember van az egészségügyben, aki nem adja fel, és az alacsony fizetés és körülmények ellenére kitart a szakmája és az emberek gyógyítása mellett.

Mindannyian szeretnénk méltó módon elbúcsúzni a számunkra legfontosabb emberektől. Van, hogy a sors, sajnos, nem ad lehetőséget erre. El kell fogadnunk. De egy másik ember ne vegye el tőlünk – semmiféle szabályzatra hivatkozva!


Címlapfotó: illusztráció

Forrás: szabadpecs.hu

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)