Az orvos olyasmit talál a terhesen elhunyt nő hasában, hogy még ő is rögtön belesápad



Az édesanyának már volt egy nyolc éves gyermeke, azonban úgy döntött, hogy szeretne még egy kicsit. Az édesanya mindezt úgy vállalta, hogy tudta, hogy mekkora veszélyt jelent a terhesség az életére: A nő ugyanis krónikus betegségben szenvedett, és korábban vesedaganattal is műtötték őt.

Az orvosok természetesen részletesen tájékoztatták őt a terhesség kockázatáról, azonban a nő ennek ellenére vállalta a veszélyt: ennyire szeretett volna még egy kicsit.

Sajnos február elején súlyos agyvérzést szenvedett el, és a több hónapos terhes nőnél február 20-án megállapították az agyhalált.

Azonban egy rendkívül ritka és váratlan helyzet állt elő: amikor az orvosok belenéztek a terhesen elhunyt nő hasába, belesápadtak abba, amit ott láttak: a még meg nem született kicsi teljesen egészséges volt!! Ezért az orvosok végül úgy határoztak, hogy mesterségesen életben tartják a nőt, hogy testi funkciói működjenek, és ezzel lehetővé tegyék a kicsinek, hogy kifejlődhessen, és megszülethessen.

Több tucat ápoló és orvos dolgozott a kicsi életének megmentésén, aki a terhesség 32. hetében végül két és fél kiló grammal egészségesen jött a világra!

A kicsit Lourenco Salvadonak nevezték el, és egészen biztos, hogy felnővén nagyon büszke lesz az anyukájára, aki az életét adta azért, hogy ő élhessen! Csodálatos dolog, hogy az orvosoknak sikerült megmenteniük ennek a kisbabának az életét!




Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)