Most kaptuk a hírt! A GAZPROM elzárta a gázcsapot, el kell kezdeni takarékoskodni



Egy százalék alá csökkentette a Gazprom orosz állami energetikai cég németországi leányvállalata (Gazprom Germania) a legnagyobb nyugat-európai földgáztározó töltöttségét – jelezte egy szerdai lapinterjúban a társaságot ideiglenesen ellenőrző hatóság vezetője, aki szerint az állami felügyelet elrendelése előtt az a veszély fenyegetett, hogy működésképtelenné válnak helyi közműszolgáltatók.

A hálózatos iparágak működését szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) elnöke, Klaus Müller a Handelsblatt című német üzleti lapban közölt interjúban elmondta, hogy azonnal felvették a kapcsolatot a Gazprom Germania menedzsmentjével, amikor a szövetségi gazdasági minisztérium hétfőn a hatóság vagyonkezelői felügyelete alá rendelte a cégcsoportot. 


Mint mondta, a bizalom talán túl „nagy szó”, de „konstruktivitást” tapasztal a részükről.


A Gazprom Germania vezetése „tisztában van azzal, hogy a vállalat milyen fontos szerepet játszik a német és az európai gázellátásban”, és „ennek a felelősségnek az új körülmények között is meg akar felelni” – mondta Klaus Müller.

– A legfontosabb egyelőre az, hogy felmérjék a leányvállalatai révén földgázkereskedelemmel, földgázszállítással és földgáztározással is foglalkozó Gazprom Germania helyzetét. 

Sok piaci szereplő és ügyfél, köztük önkormányzati közműszolgáltatók (Stadtwerke) körében „nagy a bizonytalanság”, és ezt „az orosz fél az utóbbi időben tovább fokozta”. Ezért „az az első feladatunk, hogy tisztán lássunk” – fogalmazott a Bundesnetzagentur elnöke.

E feladat teljesítése során a többi között megállapították, hogy egy százalék alá süllyedt az Alsó-Szászország tartománybeli Rehdenben működő földgáztározó töltöttségi szintje.

Eznagyon közel van a technikai alsó határhoz, képletesen szólva a 24. órában vagyunk– mondta Klaus Müller, kiemelve, hogy „sürgősen lépni kell”, és ez az egyik ügy, amelyet tisztázni kell a vezetőséggel.


Veszélyben az önkormányzatok gázellátása


Aláhúzta, hogy az érvényes szerződéseket be kell tartani. Ez a Gazprom Germania egyik leányvállalata, a Wingas ügyfelei közé tartozó számos önkormányzati közműszolgáltató szempontjából is „kiemelt fontosságú, és ez számunkra is prioritás” – tette hozzá.

Mint mondta, a vállalatcsoport állami felügyelet alá vétele azt a célt szolgálja, hogystabilitást teremtsen a piacon”, hiszenvasárnapig a levegőben lógott az a forgatókönyv, hogy térdre kényszerülnek önkormányzati közműszolgáltatók.

– Hétfő óta azon dolgozunk, hogy ez ne történhessen meg – mondta a Bundesnetzagentur elnöke, hozzátéve: biztosítani kell, hogy a Gazprom Germania leányvállalatai ismét „megbízható partnernek” számítsanak a piacon.

A rehdeni tározó 3,9 milliárd köbméteres kapacitásával nemcsak Németország, hanem egész Nyugat-Európa legnagyobb földgáztározója. Az üzemeltető Wingas 100 százalékban a Gazporm Germania érdekeltsége.


Taktikáztak az oroszok?


Robert Habeck alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter a közbiztonság, a közrend és az energiaellátás fenntartása érdekében rendelte el a vállalatcsoport hatósági felügyeletét, egyelőre szeptember 30-ig.

Német sajtóértesülések szerint a kormány azzal vádolja a Gazprom Germaniát, hogy tározóit nem üzleti céllal üzemelteti, hanem azért, hogy minél súlyosabb legyen a földgázellátási helyzet Németországban. Az értesülések szerint a cégcsoport azzal is próbálkozott, hogy megelőzze az állami felügyelet alá vételt, ezért igyekezett átadni egy 226 millió euró értékű tulajdonrészt egy szentpétervári székhelyű szervezetnek.

Erről a Bundesnetzagentur elnöke a Handelsblattnak a többi között azt mondta: a szövetségi kormány azért lépett, mert meg kellett akadályozni a Gazprom Germania tulajdonosi szerkezetében tervezett „teljesen átláthatatlan” változtatást.


Takarékoskodniuk kell


A hatóság vezetője egyben takarékoskodásra szólította fel a vállalati és lakossági fogyasztókat, és hangsúlyozta, hogy nem hárult el a földgázhiány veszélye. Előfordulhat, hogy korlátozni kell majd a fogyasztást, ami „súlyos következményekkel járna vállalatokra, munkahelyekre, termelési és szállítási láncokra, egész régiókra nézve” – mondta Klaus Müller.

A Gazprom Germaniához a rehdeni mellett más tározók is tartoznak, ezek kapacitása összesen nagyjából 5 milliárd köbméter, ez a teljes németországi kapacitás mintegy ötöde. A tározók töltöttsége – valamennyit együttvéve – 2021 áprilisa óta tartósan 10 százalék alatt van.

A németországi gáztározók összesített kapacitása 23 milliárd köbméter – az EU teljes gáztározói kapacitásának nagyjából 25 százaléka –, ezzel Németország a negyedik helyen áll a világ országainak tárolókapacitás alapján felállított rangsorában, az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország után. Az összesített töltöttségi szint 27 százalékos, megfelel a sokévi átlagnak.


(MTI)

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)