Váratlan pénzt kapnak a nyugdíjasok, ekkora összegre számíthatnak júniusban



Idén júniusban kaphatnak nyugdíj-kompenzációt az idősek, ha marad a jelenlegi kormány - írja a Világgazdaság.

Újabb nyugdíj-kompenzációval számolhatnak idén a magyar nyugdíjasok. A globális hatások és a szomszédunkban zajló háború miatt a vártnál magasabban alakul az infláció, ez ellen pedig ezúttal is védelmet kapnak. A Világgazdaság információi szerint, ahogy a tavalyi évben, úgy idén is már a törvényben előírt határidő előtt megkaphatják a nyugdíj-kompenzációt az arra jogosultak.

A jelenlegi kormány tavaly háromszor is emelt a nyugdíjakon, előbb januárban 3 százalékot, majd júniusban további 0,6 százalékot, novemberben pedig ismét 1,2 százalékkal nőttek a nyugdíjak az infláció magasabb alakulása miatt.

AMENNYIBEN A VÁLASZTÁSOK UTÁN IS MARAD A KORMÁNY, AKKOR VÁRHATÓAN IDÉN IS ÉRKEZIK NYÁRON NYUGDÍJ-KOMPENZÁCIÓ.

Ezt erősítette meg a pénzügyminisztérium kedden kiadott közleménye, amelyben azt írják:


- a kormány a nyugdíjemelés mértékéről – mely az idei évben 5 százalékos volt – az inflációs előrejelzés alapján előzetesen dönt. Abban az esetben, ha jelentős az eltérés, két lépcsőben nyugdíj-kiegészítés történik, az első júniusban, a második novemberben.

Mint ismert: idén már emelt a nyugdíjakon a kormány, januárban egységesen 5 százalékkal nőttek a juttatások. Az áremelkedés viszont – azóta már kiderült – magasabb lesz a vártnál. A Központi Statisztikai Hivatal januárban 7,9, februárban pedig 8,3 százalékos inflációt mért, még úgy is, hogy a különböző kormányzati intézkedésekkel – mint a benzinárstop, egyes élelmiszerek befagyasztása, a kamatstop és a rezsibefagyasztás – 3-4 százalékpontnyit is sikerült lejjebb faragni, azaz ezek nélkül már bőven 10 százalék felett lenne a fogyasztói árak havi drágulása.

Ennyivel kaphatnak többet a nyugdíjasok

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb előrejelzése szerint – amelyet Virág Barnabás, a jegybank alelnöke ismertetett kedden – 2022-ben akár 7,5-9,8 százalék körül is alakulhat az infláció. Ez azt jelentené, hogy a januári 5 százalékos emelés után idén akár további 2,5, esetleg 4,8 százalékos nyugdíj-kompenzáció is jöhet. Még úgy is, hogy a februárban kiutalt 13. havi teljes nyugdíj egész évre vetítve valamivel több mint 8 százalékos havi pluszt jelent.

EZ A NYUGDÍJ-KOMPENZÁCIÓ EGY ÁTLAGOS, JELENLEG 150 EZER FORINT KÖRÜLI NYUGDÍJAT KAPÓ JOGOSULT ESETÉBEN HAVONTA 3750-7200 FORINTOS PLUSZ LENNE, AMIVEL KOMPENZÁLHATÓ A FOGYASZTÓI ÁRAK EMELKEDÉSE.

A törvény szerint a nyugdíj-kompenzáció novemberben lenne esedékes, de addig a nyugdíjasok nem lennének védve a magas infláció ellen.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)