Kulcsár Edina máris terhes? Egyes állítások szerint már a hatodik hétben járhat



Az egykori szépségkirálynő még januárban jelentette be, hogy újra megtalálta a boldogságot a népszerű rapper, G.w.M mellett, szerelmük pedig azóta is töretlen. Bár Edina még nem költözött össze Márkkal, hiszen nem akarnak semmit sem elsietni, nem titkolják, hogy mindketten komolyan gondolják a kapcsolatukat.

Természetes tehát, hogy a követőik gyakran érdeklődnek arról, hogy szeretnének-e majd közös gyereket. Mivel Edina folyamatosan kapja az erre vonatkozó kérdéseket, úgy döntött, válaszol rájuk:

„- Szeretnétek G.w.M-mel közös gyereket?

- Erre csak azért "válaszolok", mert nagyon sokan kérdezitek, szóval a válaszom jelenleg ennyi lenne: Ez legyen a mi titkunk!”

Több se kellett az internet népének, máris elindult egy pletyka, miszerint Edina teherbe esett G.w.M-től, de még nem akarják nyilvánosságra hozni. A híresztelés egy zárt Facebook-csoportból indult ki, ahol a posztoló az alábbi szöveget írta ki:

„Kulcsár Edina terhes! GwM újra apa lesz! Edina nagyjából 6 hetes terhes, de a bejelentéssel még várnak, amíg ki nem derül, hogy fiú lesz vagy kislány. A bejelentés az egyik nagy bulvárlapban várható, de nem árulhatom el, melyikben. Addig is emésszétek a hírt!”

Persze mindezt érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen láthatjuk, hogy a poszt szövegében semmi konkrétum nem olvasható, ráadásul ezt a bejegyzést ugyanaz az illető hozta létre, aki korábban azt terjesztette, hogy Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata zátonyra futott; később persze kiderült, hogy ez közel sem igaz.

Mind Edinának, mind Márknak két gyermeke van az előző kapcsolatukból: G.w.M-nek egy ötéves kislánya és egy másfél éves kisfia, míg Edinának egy három és fél éves fia, és egy kétéves lánya van Csutitól.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)