Nincsenek szavak arra ami velem és a kisfiammal történt tegnap a Pestről Szolnokra tartó vonaton! Két ittas fiatal ült be mellénk a fülkébe és Ezt tették velünk!



“Sziasztok! A nagyobb facebook csoportokba már közzétettem, de szeretném ide is beküldeni történetem, hogy jártunk tegnap a kisfiammal a Budapestről – Szolnokra tartó úton.

Tegnap a 15:15-kor Budapest keletiből Szolnokra tartó vonatra ültem fel a 8 éves kisfiammal, Áronnal. Mentünk meglátogatni anyukámékat.

Felszállás után pár perccel találtunk is egy üres kabint, ahova beültünk. Minden rendben is ment, jött a kalauz, jegyeket megnézte utána stb. Körülbelül fél órára rá bejött 2 csapzott fiatalember,(gondolom az egyik állomáson szállhattak fel) nem akarok általánosítani és az örök faji vitába belemenni, de szerintem romák lehettek kinézetük alapján. Tehát beültek, azt se kérdezték, hogy szabad e a hely, hanem fogta magát a két srác és beült az egyik a fiam mellé, a másik meg mellém. Már ekkor bűzlöttek a pia szagtól. Ezután az egyik elővett egy első ránézésre vodkás üveget és elkezdett inni. Majd elkezdett először engem majd a kisfiamat kínálgatni.

– Mondtam nem kérek, köszönjük. Csak nem értette meg, erőszakoskodott.. – Ekkor már féltem. De mikor vagy harmadjára mondtam neki, akkorra nagy nehezen megértette.. 10 -15 perc csend megint. egymással beszélgettek, nem szóltak hozzánk, csak ittak és bárgyú módon röhögtek. Ekkora nem tudom mi történhetett, gondolom jobban beütött a pia, de elkezdték a kisfiam hátitáskáját nézegetni, majd kicipzározták..!! Ekkora azonnal rájuk üvöltöttem, hogy hogy képzelik!! Erre az egyik hülye gyerek fogta magát és nyakon öntött a piájával majd mondta, hogy hallgassak, vagy olyat tesz, amit megbánok, itt már szinte remegtem az idegtől, de mondtam rendben, ha kimennek a fülkéből akkor nem sikoltok..! Mire ezt kimondtam, már jött is egy pofon a másik “gyerektől”.. Nagyon megijedtem és elkezdtem sikítani, ekkor gondolom már ők is látták, hogy jobb innen menni, vagy féltek, hogy lebuknak nem tudom.. de fogták magukat és kirohantak a kabinból. Már majdnem megérkeztünk Szolnokra. Próbáltam összeszedni magam a kisfiam előtt és lenyugtatni, aki csak nézett a félelemtől könnyes szemekkel maga elé..némán…

Pár perc és leszállunk- mondtam neki.. Ezután már megérkeztünk az állomásra és gyorsan el is hagytuk a vonatot. Se erőm se idegzetem nem volt a kalauzzal( aki természetesen ezalatt nem jött megnézni a jegyeket, miért is jött volna..) vagy akárkivel beszélni akkor erről, gondolom ez a két senkiházi tizenéves már rég kereket oldott.. (Most gondolom, sokan kérdezik magukban, na de mégis, hogy nézhettek ki? Igazából az a tipikus lázadó 14-15 éves kamaszfiús kinézet, felzselézett fekete haj, piros kockás ing és szakadt farmer.. nem mondom biztosra, hogy romák voltak, de a barna bőrszín alapján én arra tippelnék..)”

Sajnos ilyen világban élünk, ahol az ember már nem tud nyugodtan utazni a gyermekével, mert attól kell rettegjen, hogy mikor éri valami inzultálás! Annyi ilyen kamasszal találkozik az ember, akik semmiféle nevelést nem kapnak otthon! Úgy látszik, már “divat” a gyereket nevelni a szülőnek! Csak sajnos az a baj, hogy az élet, ilyen huligánokat nevel belőlük!

Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet!

Felháborodottan de tisztelettel:

Filó Magdolna

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)