Megtörte a csendet Csuti – Ez az igazság Edina új párkapcsolatáról, ezt gondolja az új szerelemről



Szabó András Csuti nyilatkozata szerint még barátkoznia kell a gondolattal, hogy Kulcsár Edina máris egy új férfi mellett találta meg a boldogságot.

Pár napja robbant a hír, miszerint Kulcsár Edina és Szabó András Csuti egy évig küzdött házasságuk megmentéséért, ám mégis a válás mellett döntöttek. 

Nemrég a szépségkirálynő azt is megosztotta, hogy próbál pozitív és erős lenni, ám egy újabb bejegyzésében az is kiderült, hogy Edinára újra rátalált a szerelem.

Csutival rég nem vagyunk rendben. Már nem is vagyunk együtt jó ideje, de jóban vagyunk és a gyerekek miatt itt van néha a házban. 

Igaz, hogy nem 3. fél miatt lett vége a kapcsolatunknak, viszont azt nem tagadom, hogy közben rám talált a SZERELEM! 

Egy olyan szerelem, amivel még nem találkoztam! Amiről azt sem tudtam, hogy létezik!!!– írta hétfői bejegyzésében Edina.


Az ügy kapcsán a Blikk utolérte Csutit, aki így reagált Edina bejelentésére:Nehéz erre hirtelen mit reagálni. Nagyon sok kérdés van most a fejemben, amire ez magyarázatul szolgálhat, de ülepednie kell a dolgoknak. Nem lenne szép, ha én véleményezném ezt a dolgot Edina és Márk között, továbbra is védelmezni szeretném a volt feleségemet.

Kulcsár Edina gyermekeinek apja elfogadja a döntést, ám elmondása szerint szeretné, ha a gyerekeinek kiegyensúlyozott anyja legyen, és ehhez az kell, hogy Edina lelkileg jól legyen.

Barátkoznom kell a gondolattal, igen, hogy a gyerekeimmel is fog találkozni. Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte. 

Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt és azért is – bár tudom, hogy ez az élet rendje -, amivel most szembesülnöm kellett. 

Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem– tette hozzá Csuti, aki azt is bevallotta, hogy ő mutatta be nemrég egymásnak Edinát és Márkot.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)