“Ma van életem egyik legszomorúbb napja” Felfoghatatlan az a fájdalom és bánat amit most talán először én mint magyar orvos megosztok veletek..!




Orvosként segíteni szoktam a nőknek életük legnehezebb és legszebb pillanatában és amikor a szülőszobában vagyunk, imádkozni szoktam Istenhez, hogy áldja meg az összes édesanyát. Leírhatatlan a fájdalom, amin átmennek, nem számítva azt a 9 hónapot, miközben türelmesen viselik a terhességet. Sok nehézségen mennek keresztül, hogy új életet hozzanak létre. Ma sírnom kellett. Zokogott a lelkem, mert elvesztettem egy nőt. 

Mindig arra kérem Istent, hogy ez soha ne történjen meg, de néha Istennek más tervei vannak. Miért annyira fájdalmas ennek a nőnek az esete? Férjével 14 évig küzdöttek, hogy gyermekük születhessen. Mindet kipróbáltak, beleérve a mesterséges megtermékenyítést. Az emberi tudásnak köszönhetően, a petefészek ciszták ellenére végül teherbe esett és úgy tűnt, hogy minden rendven van és éreztem, hogy Isten velünk van. 9 hónap múlva férjével rohantak a kórházba, és én mindent megtettem, hogy segítsek neki a szüléskor. Órákig tartott a vajúdás, a fájdalom pedig intenzíven erősödött, ezért úgy döntöttünk, hogy megcsászározzuk. A nőt elvesztettem, a baba pedig túlélte.

Mielőtt utolsó leheletét kibocsátotta, karjába vette a kisbabát és elmosolyodott, majd így szolt: “Csodálatos Istenünk van”, aztán átadta lelkét. Töprengeni kezdtem, nagyon szomorú voltam és nekem kellett közölnöm a szomorú hírt a férjével. Amikor közöltem vele, hogy mi történt, a férfi elájult. Tragédia érte őket életük legboldogabb napján. Ma egy életet veszítettünk el azért, hogy egy másikat megmenthessünk. Mindenkit arra kérek, hogy tartsák tiszteletben a nőket, mert néha a halál völgyén mennek át azért, hogy új életet adhassanak. Tiszteljétek édesanyátokat, feleségeteket, nővéreteket! Nem kicsi feladat 9 hónapig egy kisbabát hordozni és a szülés is nagy erőfeszítéssel jár. Ne feledjétek, hogy mekkora áldozatot hoztak éretted! Mindennap azért imádkozom Istenhez, hogy védje meg azokat, akik ezt a cikket olvassák, különösen a terhes nőket. Kedves férfiak, tiszteljétek feleségeiteket, mert megérdemlik. Isten óvja és védelmezze az összes terhes nőt, és segítsen nekik sikeresen átmenni a születés csodáján!

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)