Az orvosok közölték az ismert magyar színésszel: Halálos beteg!




Blahó Gergő 2017-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, most pedig az Oscar-díjas Deák Kristóf filmjében, Az unokában játssza a címszerepet.

A fiatal színészről sokan nem is tudják, hogy már az egyetemet is úgy csinálta végig, hogy egy halálos betegséggel küzdött.

“Az érettségi bankettemen lettem először rosszul, nagyon erős migrénes fejfájásom lett. Az orvosok ekkor még nem akartak lumbálni, mert nagyon fiatal voltam. Ekkor még nem tudtam, milyen nagy a baj.

A színművészetin fokozódtak a tünetek. Volt, hogy elfelejtettem, hova járok iskolába. Rá kellett keresnem, úgy mentem be órára” – mesélte a Blikknek a 29 éves színész.

Az egyetem alatt folytatódtak az orvosi vizsgálatok, ám nem találták meg Gergő rosszullétének okát. Sőt, az agyhártyagyulladást először ki is zárták, mondván ha ez állna a háttérben, már rég nem élne.

Már harmadéves voltam az egyetemen, próbáltunk, és fogalmam sem volt, hol vagyok. Hazamentem, majd annyira rosszul lettem, hogy félrebeszéltem, nem bírtam felállni. Olyan erős fájdalmaim voltak, hogy hánytam. Ekkor kerültem kórházba, ahol az orvosom végül úgy döntött, hogy lumbál.

A gerinccsapolás során az orvosa rögtön felismerte, hogy agyhártyagyulladása van, és ekkor szörnyű hírt közölt Gergővel. Az eredményei olyan rosszak voltak, hogy esélyt sem láttak arra, hogy megéli a másnap reggelt.

Gergő azonban mégis felébredt és az orvosai legnagyobb meglepetésére javulni kezdtek az értékei. A történtekkor mindössze 22 éves volt, és a letaglozó diagnózist először nem is közölte a szüleivel. Másfél hétig szteroidkúrát kapott, majd saját felelősségére távozott a kórházból. A rehabilitáció hosszú időt vett igénybe, mivel a gyulladás nagy károkat okozott a színész agyában.Újra kellett tanulnom szavakat. Sérült a memóriám, fejlesztésre szorult a szövegtanulási képességem, és a motorikus képességeimnél is akadtak hibák. Sok mindenre egyáltalán nem emlékszem az életemből

– mesélte Gergő, aki a történtek óta másképp áll az élethez és nem pocsékolja el az idejét.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)