A vakcináknak teljesen ellenálló mutáció van kialakulóban, nem jók az előrejelzések, egyesek szerint újabb oltások várhatóak



Nem lehet elkerülni, hogy minden jelenlegi vakcinának ellenálló koronavírus változat jelenjen meg - állítja egy neves amerikai virológus.

Az amerikai járványügyi központ, a CDC adatai szerint december közepén egy hét alatt az összes bejelentett COVID-19-es esetet tekintve az omikronos fertőzések aránya 12,6 százalékról 73,2 százalékra emelkedett. "Ez mutatja, hogy ez a variáns mennyire fertőző" - mondta Mark Dybul, a Georgetown Egyetem immunológus professzora, az Enochian BioSciences vezérigazgatója a Fortune magazinnak.

És ez az arány Dybul szerint még nem mutatja meg, hogy valójában milyen gyors ütembenterjed a járvány. "Lefogadom, hogy New York City lakosságának 60-70 százalékáról kiderülne, hogy fertőzött, ha valóban tesztelnénk azokat, akik tünetmentesek. Az új (omikronos) fertőzések száma néhány naponta megduplázódik" - közölte.


Fáziseltolódás a fertőzések és a halálozás növekedése között


Az immunológus arról is beszélt, hogy a halálozási arány egyelőre alig emelkedik. De ez változhat, ahogy egyre több esetet jelentenek. A fertőzési arányok megugrása és a halálozási arányok növekedése között ugyanis jellemzően késedelem van.

Az omikrontól is súlyosan meg fognak betegedni az emberek, akárcsak a delta variánstól. "Voltak, akik nem kerültek kórházba, de két hónapig nem tudtak kigyógyulni a fáradtságból. Az omikron esetében is erre lehet számítani, csak kisebb a valószínűsége, hogy a fertőzöttek kórházba kerülnek vagy meghalnak, főleg, ha átesnek az emlékeztető oltáson" - állapította meg.

A professzor szerint alapvetően jó közegészségügyi intézkedésekre van szükség, ami nem azt jelenti, hogy mindent le kell zárni. Mint mondta, arra kell összpontosítani, hogy mindenki megkapja a védőoltást és az emlékeztető oltást is.

Továbbá mindenkinek maszkotkell viselnie a nyilvános helyeken és beltéren, lehetőleg KN95-ös, FFP2-es vagy N95-ös szabványnak megfelelőt. Ha kint vagyunk az utcán és nagy a tömeg, akkor is viselni kell a maszkot. Ez segíthet abban, hogy az emberek megszokják: minél többször viseljék a védőeszközt. Emellett, mint mondta, rendszeres tesztelésekre is szükség volna.


Biztosan lesz vakcinarezisztens változat


Úgy tűnik, hogy az omikron már egy részben vakcinarezisztens változat. A védőoltások azonban még mindig segíthetnek megelőzni a súlyos állapot kialakulását - hangsúlyozta a professzor. Arra számít, hogy 2022 márciusa és májusa között megjelenik egy teljesen rezisztens koronavírus-változat, amely ellen a jelenlegi vakcinák már nem lesznek hatékonyak. "Folyamatosan jelennek majd meg az új változatok, amelyek egyre ellenállóbbak lesznek a jelenlegi vakcinákkal szemben. A kérdés az, hogy ez mikor fog megtörténni" - jósolta.

A SARS-CoV-2 vírusnak köszönhetően megtanultuk, hogy az ilyen típusú kórokozók legnagyobb trükkje a mutáció. Átalakulnak, hogy tovább fertőzhessenek. Az omikron variáns ebben minden elődjét kenterbe veri, emiatt hatalmas fenyegetést jelent. De ennél sokkal többet tudunk róla.

Ha ez bekövetkezik, akkor a vakcinagyártóknak az oltóanyagok újabb generációját kell majd előállítaniuk: körülbelül 100 napot vesz igénybe, mire a gyártást beindítják. Egy teljesen oltóanyag-rezisztens variáns esetén a maszkviselés, a távolságtartás és az általános higiéniai szokások betartása még fontosabbá válik, és a szájon át szedhető gyógyszerek is hasznosak lehetnek.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)