A szomszédai figyelmeztették, hogy ne menjen be az idős néni lakásába: amikor a fiatal nő a figyelmeztetés ellenére benyitott, egészen elképesztő látvánnyal szembesült:



Sajnos a mai világban az emberek egyre kevésbé figyelnek egymásra: a felgyorsult életvitel egyre inkább arra készteti őket, hogy a saját maguk problémájára fókuszáljanak, annak érdekében, hogy fent tudják tartani magukat.

Nem biztos azonban, hogy ez a jó út, mert együtt erősebbek lennénk! Ezt bizonyítja az alábbi eset is. Lucy Ashen, a 30-as nő egyedül neveli 14 éves lányát, és foglalkozására nézve ápolónő, mentálisan leépült, idős emberekkel foglalkozik.

Egyre inkább elkezdett aggódni egyik idős szomszédjáért, egy visszavonultan élő néniért, akivel hiába próbálta felvenni a kapcsolatot, a néni mindig nagyon zárkózottan viselkedett vele. A szomszédok figyelmeztették, és azt tanácsolták, hagyja, mert a néni “nem százas”, jobban jár, ha nem találkozik vele.

Azonban ahogy a fiatal nő aggodalma egyre nő a szomszédja iránt, egy nap úgy döntött, átlép egy határt. Belépett a lakásába, és szörnyű látvány fogadta! A lakásban borzalmas állapotok uralkodtak, a néni egy matracon aludt, a bútorai teljesen tönkre voltak menve, a hűtőszekrény borzalmas állapotban, és lényegében üres volt.





A néni valószínűleg már több mint egy évtizede nem fürdött. A fiatal nő és 14 éves lánya nagyjából 60 órányi munkával kitakarították a lakást, és megosztották a történetet a Facebookon. Az volt a céljuk, hogy gyűjtés szervezzenek az idős néni javára, és közadakozásból összeadják azokat a tárgyakat és élelmiszereket, amire a néninek szüksége volt!

A hölgy rendkívüli örömmel vette tudomásul, hogy a szomszédok és az interneten a jó szándékú ismeretlenek már pár óra alatt szinte az összes tárgyra összeadták a pénzt, illetve egyesek berendezési tárgyakat és élelmiszereket ajánlott fel a néni javára.

Ebből is látható, hogy mekkora előny, ha az emberek ahelyett, hogy elzárkóznak egymástól, inkább segítenek egymásnak: közösen sokkal könnyebben meg tudjuk oldani a problémákat is! Neked mi a véleményed?



Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)