Rusvai Miklós kőkemény üzenetet küldött az oltáselleneseknek



Rusvai Miklós szerint ha az omikronról beigazolódik, hogy kevésbé súlyos, mint az előző változatok, ugyanakkor immunitást fog okozni, akkor az összes oltástagadó ebbe fog kapaszkodni. A virológus azonban kijózanító üzenetet küldött az oltáselleneseknek – írja a Ripost.

„Amennyiben az omikronról kiderülne, hogy az eddigiekhez képest szelídebb változat, az oltásellenesek igazolva érzik majd magukat, hogy milyen jó, hogy nem kérték az oltást, hiszen itt van ez az enyhe változat, csak ki kellett várni. Nyilván azt hangoztatják majd, hogy az a 3 millió ember, aki eddig nem oltatta be magát, az majd most átfertőződik és immunis lesz” – mondta Rusvai Miklós virológus a Ripostnak. „Látszólag nekik lesz igazuk. Valójában azonban csakis a vakcina adott azt elmúlt évben védelmet az ellen, hogy még több halálos áldozata legyen a vírusnak” – szögezi le Rusvai Miklós.

„Januárban kezdődtek az oltások és egy év alatt eloltottak több millió adagot. Ezzel biztos megmentettünk jó néhány életet. Ez lesz a pozitív hozadéka a vakcina előállításának. Ezt az egy évet a vakcinával vészeltük át” – mondta Rusvai. Ráadásul egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy az omikron variáns sokkal enyhébb, mint a delta, ami most domináns Magyarországon.

Az oltásellenesek gyakran hangoztatják, hogy „akinek meg kell halni, az haljon meg”, ők akkor sem kérnek vakcinát, de Rusvai Miklós ezt így kommentálja: „Én ezzel nem értek egyet. A koronavírus rengeteg áldozata jóval idő előtt ment el, és az immunizálásukkal az ő életük is nagyobb eséllyel megmenthető lett volna. Aki nem oltatja be magát, az sokkal nagyobb veszélyben van”.

A professzor emlékeztet, hogy egyelőre nem igazolódott be az omikronról, hogy szelídebb, mint például a delta variáns. „A vakcinázással nem csak az elmúlt egy év alatt mentettünk meg embereket, az oltásra továbbra is, a következő időszakban is szükség van. Mindaddig, amíg beigazolódik, hogy az omikron valóban gyengébb kórokozó képességű, addig folytatni kell az emberek immunizálását, mert továbbra is ez a leghatékonyabb védekezés a vírus ellen, és csak így tudunk még több életet megmenteni, és elkerülni a betegség okozta súlyosabb szövődményeket” – mondja Rusvai professzor.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)