Áll a bál, kiakadtak a pedagógusok Orbánra, ezt üzenték neki:



Áll a bál, forrnak az indulatok.

Egy igen nagy társadalmi réteg fordulhat Orbán Viktor ellen aki aprópénzzel akarja kiszúrni a szemüket…?

A pedagógusok sztrájkbizottsága közleményt adott ki pénteken, melyben visszautasítják, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalás közben, rendeletben hirdette ki „bérfagyasztó ajánlatát”.

Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága, hogy miközben a tárgyalások még nem zárultak le az Emberi Erőforrások Minisztériumával (az újabb fordulót december 15-re tűzték ki a felek), a Magyar Közlönyben már megjelent a rendeletmódosítás, amely szerint januártól 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot kapnak a pedagógusok.

Ezzel a korábban kapott, szintén 10 százalékos juttatással együtt 20 százalék lesz a bérpótlék.

A két szakszervezet etikátlan magatartásnak nevezi ezt, hozzátéve, hogy „meccs közben nem hirdetünk végeredményt.”

A közleményben azt írták: a két szakszervezet évek óta harcolt a tisztességes bérekért, így nem bérpótlékot akarnak.

Ezt a kormány azonban nem értette meg szerintük, sőt írták, önmagának is ellentmondva újabb bérpótlékot vezetett be tavaly.

„A pedagógusok előmeneteli és illetményrendszerének bevezetésekor éppen az volt a kormányzati szándék, hogy a béremelésekben érvényesüljön egyfajta automatizmust magában foglaló bértábla.

Ne pótlékokkal, hanem alapbérnöveléssel emeljék az illetményeket, amelyek valamennyi járandóságba, így pl. a jubileumi jutalomba is beszámítanak.”

A közleményben felhívják a figyelmet, hogy a kormány a 2014-es 101 500 forintos minimálbérrel mint vetítési alappal fagyasztotta be az illetményeket, a mostani újabb „bérfagyasztó”, bérpótlékról szóló rendelkezés pedig további feszültséget okoz szerintük:

januártól egy 17 éves fiatal, akinek szakmunkásvizsgája van, ugyanannyit fog keresni, mint egy 14 éve pályán lévő tanítónő, óvónő.

Gyakorlatilag egyre nő a feszültség és az ellenállás Orbánnal szemben – véli számos szakember.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)