Zacher Gábor: ezen a napon lesz a járvány csúcspontja, ez lesz a legnehezebb nap!



Zacher Gábor mentősként is dolgozó orvos a Metropolnak adott interjút, amiben arról is beszélt, hogy egyre nagyobb teher van az egészségügyön és elárulta várakozását arra vonatkozóan, hogy mikor tetőzhet a harmadik hullám.

A lapnak adott interjúban azt nyilatkozta többek között, hogy vannak olyan kórházak, ahol már az utolsó ágyakat sikerült elcsípnünk.

A sürgősségi szakorvos szerint, az orvosok és az ápolók mindent megtesznek, de a korlátozások feloldásához a fegyelmezett magatartás is elengedhetetlen.


A szakember úgy véli, hogy:


A HARMADIK HULLÁM MÁRCIUS 24-ÉN TETŐZHET, ADDIG IS FOKOZOTT ÓVATOSSÁGRA INT MINDANNYIUNKAT.


Nem arról van szó, hogy korábban ne találkoztunk volna légzési elégtelennel vagy súlyos sérülttel, de most olyan sok a beteg, mintha minden nap egy tömegbaleset történne. Máskor csak ritkán történik olyan eset, amelyben egyszerre száz ember sérül meg – érzékeltette a helyzet súlyosságát a szakember.


Forrás

Share:

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

Üzemeltető: Blogger.

Közreműködők