CSALÁS TÖRTÉNT?! Ő nyerte Sztárban sztár leszek harmadik évadát valójában



A versenyzők produkcióját követően került sor az első eredményhirdetésre, melynek során kiderült, ki végzett a harmadik helyen. A nézők szavazati alapján Kökény Dani és Kaly Roland jutott tovább, így Yulaysi Miranda a Sztárban sztár leszek! bronzérmese.

A stúdióban láthatóan többen megdöbbentek az eredményen, hiszen sokan a műsor legesélyesebb versenyzőjének tartották Yulit. Az énekesnő megköszönte mindenkinek, hogy megkutathatta magát művészként.

Ez a legízletesebb túrós sütemény az egész világon! Ráadásul mire megiszod a kávéd, ki is sül!

Majd a stúdióban a “Szép volt, Yuli!” mondatot skandálták vastaps kíséretében.

Elindult a második körös szavazás és Pápai Joci előadta az új dalát. Mindeközben Kökény Dani képtelen úrrá lenni az izgalmán, sírva várja az eredményhirdetést, láthatóan nagyon megérintette, hogy bejutott a top 2-be. Vastag Csaba pedig élő videóban korteskedik Kaly Roland mellett.

Az utolsó pillanatokban elképesztő volt a feszültség a stúdióban, a fiúk lélegzetvisszafojtva várták a végső eredményhirdetést. Néhány percnyi várakozás után azonban Tilla végre kimondta, az idei versenyt, a Sztárban sztár leszek! harmadik évadát Kökény Dani nyerte.


Többen csalást kiáltottak Yuli miatt, persze ez egyértelműen kacsa, senki nem vitathatja el a Danitól, akár tetszik akár nem a Sztárban sztár harmadik évadának valós nyertese Kökény Dani. 

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék