Először sikerült ilyen szülés a világtörténelemben!



Először született a világon olyan csecsemő, akinek édesanyja méhét egy halott emberből ültették át. Méhátültetéssel már született kisbaba, de a méh eddig mind élő donortól származott.

A szakértők szerint azzal, hogy most sikerült egy halott ember méhét átültetni megnyitja a kaput még több transzplantáció előtt. Nem ez az első eset, hogy az orvosok halott ember méhének transzplantációjával kísérleteznek, de eddig mindegyik sikertelen próbálkozás volt.

A kislány tavaly decemberben jött a világra, édesanyja egy ritka szindróma miatt méh nélkül született. A 32 éves nő kétkedve tekintett a transzplantáció ötletére, mondta Dr. Dani Ejzenberg, a transzplantációs csapat vezető doktora.

“Ez volt élete legfontosabb eseménye. Gyakran bejön a kórházba, hogy megmutassa kisbabáját, nagyon boldog.” – mondta az orvos, aki hozzátette, a nő császármetszéssel adott életet gyerekének.

A nő in vitro megtermékenyítés útján esett teherbe hét hónappal a transzplantáció után. A donor egy 45 éves, háromgyerekes nő volt, aki strokeban hunyt el.

A szülés után az orvosok eltávolították a nő testéből a méhet, hogy a páciens ne kelljen többé kilökést-gátló gyógyszereket szedjen. Egy évvel az eset után anyuka és kisbabája tökéletes egészségnek örvendenek.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)