Elképesztő dolgot tett VV Fanni gyilkosa. Fanni édesanyja teljesen kikészült...



Mint megírtuk, B. Lászlót július közepén – majdnem 5 évvel a fiatal lány eltűnése után – életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság első fokon. B. László és védője már akkor jelezték, hogy felmentésért fellebbeznek. 

A Bors információi szerint ez most meg is történt, és gyakorlatilag az ítélet minden pontja ellen fellebbezett az elítélt. Lichy József, a lány családjának ügyvédje erről azt mondta:

Az Ítélőtábla számításaim szerint talán 2023 februárjában hozhat ítéletet, a másodfok után pedig még mindig lesz mozgástere B. Lászlónak, mehet tovább harmadfokra is, ha nem tetszik majd neki a másodfok ítélete. Az ügy akkor a Kúrián dől majd el, legkorábban 2023 őszén.

„Ennyit kell várniuk Fanni szüleinek arra, hogy végre lezáruljon ez a borzalom és megkezdhessék a lányuk elvesztésének fájdalmas feldolgozását” – mondta az ügyvéd a Borsnak. 

A fellebbezés egyben azt is jelenti, hogy azt a közel 5 millió forintot, amelyet a nyomozók VV Fanni lakásában találtak, egyelőre nem tudják kifizetni a lány szüleinek. 

VV Fanni holttestét azóta sem találták meg, viszont több bizonyíték – köztük egy térfigyelő kamera felvétele is – arra mutatott, hogy B. László ölhette meg a lányt és rejthette el a maradványait. 

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)