A hétvégén elmentem a szokásos nagybevásárlásra. Hát most kapaszkodjatok meg... ENNYIT FIZETTEM:



A rohamosan emelkedő élelmiszerárak miatt már egyre többe kerül egy család nagybevásárlása. Egy felmérésből kiderül, hogy mennyivel drágábbak egyes termékek a boltok polcain.

A Privátbankár ismét elkészítette Árkosár-felmérését, amely már 15 éves múlttal rendelkezik.

Kiderült, augusztusban is 30 százalék fölötti éves áremelkedés tapasztalható.

Ez azt mutatja, hogy egy év alatt 30 százalékkal kell többet fizetniük a vásárlóknak egy bevásárlás alkalmával.

Most történt meg elsőnek, hogy 30 ezer forintnál nagyobb összeget kellett költeniük a 30 termékből álló Árkosarukra.

A Privátbankár augusztus 2-án járt körbe néhány nagyobb áruházat, ahol megfigyelték, üzletenként hogyan alakul az Árkosár tartalmának összege.

A felmérés során megállapították, hogy az Auchan 0,8 százalékkal olcsóbb lett augusztusra, míg az Interspar 0,6 százalékkal, a Tesco pedig 1,8 százalékkal lett drágább.

Az idei kosár tartalma 7 ezer forinttal került többe az egy évvel ezelőttihez képest.

A sajtok esetében 114 százalékos drágulás tapasztalható, a kenyerekért 102 százalékkal kell többet fizetniük a vásárlóknak.

A krumpli is felkerült a jelentősen változott árú termékek listájára, hiszen 93 százalékkal drágult.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)