Gyurcsány Ferenc durván nekiesett Orbán Viktornak! Kőkemény szavai szinte ütnek!



2002-ben a kormányra készülő ellenzék Medgyessy Péter vezetésével sokat ígért. Túl sokat. Megnyerte (megnyertük) a választást, de Medgyessy elvesztette a kormányzást. Mert a pénzdagály utáni pénzapály felőrölte a kormány népszerűségét és a kormányzás félidejében a kormányzó szocialisták a reméltnél sokkal rosszabbul szerepeltek az európa parlamenti választásokon. Ez vezetett a kormány bukásához.A következő kormányt én vezettem. Készültünk nagyobb átalakításokra, reformokra, de ahhoz felhatalmazás, választási győzelem kellett. Adót csökkentettünk, nyugdíjat emeltünk. Győztünk. De amit a választási győzelemmel nyertünk a révén, annál többet veszítettünk a pénzügyek, a költségvetés rendbetételének vámján.Fizettünk. Közösen.A 2008-as világgazdasági válság más történet. A bajok okozói nem mi voltunk. De mert sérülékenyek voltunk, nekünk jobban fájt, mint a legtöbbeknek. De cselekedtünk, keményen, tisztességesen. Még akkor is, ha akkor az a lemondásomhoz vezetett.Orbán semmit nem tanult elődjei tévedéseiből. Mi több, fennen hirdette, hogy majd ő meghajlítja a valóságot.Egyebek mellett adott hozzá unortodoxnak nevezett felelőtlen gazdaságpolitikát, fenntarthatatlan és igazságtalan gazdasági beavatkozások sorozatát.Egy darabig ment a szekér. Most elakadt.Mert a valóság nem hajlik.A kérdés valójában csak az, hogy a kormányfő meddig tudja megúszni politikája teljes kudarcával való szembesülést. Most elég lesz-e a pávatánc, vagy eljött az igazság pillanata.Nem kétséges: a végén veszíteni fog. A valóság megmutatja, ki az úr a háznál. És nem Orbán. Iszonyatos lesz az ébredés.Mi megtanultuk a leckét. 2002 leckéjét, 2006 leckéjét, és 2022 más természetű leckéjét.Készülünk.

A félelem áraOrbán kormányfő sokáig okkal tarthatott attól, hogy idén tavasszal elveszíti a választásokat. Félt.Félt a következményektől.Mert ha egy ilyen korrupt, hazug rendszer dől, akkor sokukat maga alá temetne.Orbán ezért ígért fűt és fát a választóknak. Öntötte a pénzt a kampányban, mintha nem lenne holnap. De a holnap eljött. Na meg az igazság pillanata.Magyarország megrogyott.Sürgősen kell a pénz. Bármi áron. A piacon már hatalmas kamattal se lehet eleget kapni. Brüsszelbe kell menni kérni, kuncsorogni. Mert dől a forint, dől a költségvetés, pénzünk romlásának üteme az egekben.Most kapkodva ígér. Bármit csak jöjjön a pénz. Feltartotta a kezét. Feladta a szabadságharcot. Behódolt.Vereséget szenvedett.Szembejött a valóság. És nem a valóság görbült. Hanem a kormányfő. Aki ott térdel most Brüsszel előtt.Hogyan mondta egykoron? “A forintválság megoldása a kormányfő cseréje.”Most tényleg. 

Tönkreteszik az országot.Adót emelnek, gyorsan, sunyin.A választási kampányban azt ígérte a kormányfő, hogy velük könnyebb lesz. Jobb lesz.Győztek, és most mégis összedől minden. Infláció, árfolyam, adó.Kezüket csókolom.Tessék most gyurcsányozni!Gyurcsány emeli az adót.Gyurcsány miatt eszetlenül drága a kenyér.Gyurcsány csinálja a 410 forintos euró árfolyamot.Esetleg egy beszéd jól jönne.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)