Hoppá! Ezt alig merjük elhinni! Durva hírt jött a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításáról...11 hónapos alapkiképzésről beszélnek!



Ebben az európai országban visszaállíthatják a sorkatonaságot

A holland védelmi minisztérium skandináv típusú sorkatonai rendszer bevezetését fontolgatja a hadsereg létszámhiányának megoldására – írta a Dutchnews hírportál pénteken.

A holland hadseregben jelenleg mintegy 9000 betöltetlen hely van, ami az összes munkahely egynegyedét jelenti a katonaságnál. A hírportál szerint Christophe van der Maat védelmi államtitkár érdeklődését különösen a svéd sorkatonasági minta keltette fel. A svéd védelmi minisztérium évente négyezer 18 éves fiatalt hív be kiképzésre, akik közül többen önként jelentkeznek, de vannak, akiket besoroznak. A fiatalok 11 hónapos alapkiképzést kapnak, később pedig szükség esetén behívhatók. Norvégiában hasonló rendszer működik – írta a Dutchnews.

A holland médiának a védelmi minisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, az ilyen típusú rendszer bevezetéséről egyelőre konkrét tervek nincsenek, a tárca információkat gyűjt arról, hogyan működik a skandináv modell. A De Telegraaf című holland napilap azt írta, ha a kormány ezt a rendszert vezeti be, először a kiképzőszemélyzet hiányát kell megoldania.

Hollandiában 1997-ben hivatalosan felfüggesztették a kötelező sorkatonai szolgálatot. 1991 és 1996 között a holland fegyveres erők fokozatosan megszüntették sorkatonai állományukat, és önkéntes haderővé alakultak át. Az utolsó sorkatonákat 1995-ben hívták be, majd 1996-ban leszerelték őket. Az országban a jelenlegi rendszer szerint a 17 évüket betöltött fiúk és lányok értesítést kapnak, hogy felvették őket a szolgálati nyilvántartásba. Negyvenötödik életévük betöltése előtt bármikor hadba állíthatók, amennyiben Hollandia háborúba lépne.

Sokan aggódnak, hogy több ország is követni akarná a példájukat.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)