Erre most senki nem számított! RUSVAI Miklós maga közölte a hírt! EZ MOST MINDENKIT érint, méghozzá nem is akráhogyan!



A virológus szerint nem az omikrontól várt nyájimmunitás fogja elhozni a járvány végét, sem a négyhavonta oltakozás. Lesznek hatékony kiegészítő szerek és minden variáns ellen megfelelő vakcina.

Az omikron után sem dőlhetünk hátra, ősszel érkezhet akár egy veszélyesebb variáns is – állítja Jakab Ferenc virológus.

– Az omikron-variáns gyors terjedése miatt valószínűleg a teljes populáció fog szerezni valamilyen szintű védettséget a koronavírus ellen ebben a járványhullámban – mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem professzora, virológiai laboratóriumának vezetője a Portfóliónak adott interjújában. A szakember ugyanakkor kiemelte, kizártnak tartja, hogy az omikron elhozza a járvány végét. Ugyanis ősszel jöhet egy újabb variáns, ami akár durvább is lehet.

– Ha erősen képes támadni a tüdőt, és súlyos tüneteket okoz, akkor ugyanott vagyunk, ahol a part szakad– mondta a lapnak. Kiemelte: az átfertőzéses nyájimmunitásban azért nem lehet bízni, mert nem jelent tartós immunvédelmet, az őszi-téli szezonra már jócskán lecsökken az antitestszám.

Rusvai Miklós szerint is az omikron már olyan intenzitással terjed, hogy szinte lehetetlenség elkerülni a megfertőződést. A Borsnak megjegyezte: szerencsére egy enyhébb megbetegítő képességű mutánsról van szó, a három oltással rendelkezők tünetmentesen vagy enyhe panaszokkal esnek át a fertőzésen.

– A koronavírus elleni teljes védelmet a sejtes-, az antitestes- és a nyálkahártya immunitás jelenti, az oltásokkal az első kettőt a fertőzéssel az utóbbit lehet elérni – részletezte Rusvai Miklós.

Emiatt is fejlesztettek ki a pécsi kutatók különleges technológiával, steril tyúktojásból úgynevezett azelasztin tartalmú sprayt, ami az orrba fújva több órán keresztül védelmet nyújt a vírusfertőzés ellen.

– Fel kell készülnünk arra, hogy a koronavírus velünk fog maradni hosszútávon, nem a négyhavonta oltakozásban látom a jövőt, bár a három oltás felvétele kiemelten fontos. Hatékony kiegészítő szerek és egy multivalens (minden variáns ellen hatékony) vakcina lesz a megoldás. Ezek tesztelése már zajlik a világban és Pécsen is – zárta a PTE kutatója.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)