Borzalmas hír jött – Ilyen büntetésre számíthat Csilla, LL Junior volt párja?



Idén már biztosan nem emelnek vádat Hopp Csilla ellen – tudta meg a Blikk. L. L. Junior volt kedvese így nyugodtan, békében töltheti a karácsonyi ünnepeket szerettei körében, ugyanis az ügyészség nem adott ki közleményt arról, hogy vádat emelnek-e Csillával szemben.

Bár a rendőrség korábban vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat az illetékes ügyészségnek, még nem tudni, hogy bíróság elé kell-e állni az édesanyának, aki két éve veszítette el kisebbik fiát, Dávidkát.

– Nem tudom mi lehet az oka ennek, de lehet, hogy a hatóság nem akarta felkavarni egy gyászoló édesanya lelkét pont karácsonykor. Persze csak idő kérdése, hogy mikor jön ki a határozat, talán valamikor januárban lesz meg, de az biztos, hogy most legalább van még pár nyugodt napjuk. 

Így sem lehet könnyű számukra a karácsony, hiszen az ünnepek alkalmával még fájdalmasabban érinti az embereket szerettük hiánya – mondta lapunknak a család egyik ismerőse.

A tragédia még 2019 augusztusában történt, amikor a piros jelzés ellenére a hároméves Dávidka kiszaladt az útra, egy szabályosan közlekedő autós pedig elgázolta. A mentősök órákig küzdöttek az életéért, ám nem sikerült megmenteni a kisfiút.

A rendőrség az édesanyját gondatlan emberölés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki, idén júliusban pedig lezárták a nyomozást, s vádemelési javaslattal továbbították azt az ügyészségnek.

Bár Csilla és jogi képviselője. dr. Horváth B. Gábor panasszal élt az eljárás ellen, s annak megszüntetését kérték, az eddig nem történt meg.

A Blikk megkereste Csillát az ügyben, de nem akart nyilatkozni.

– Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek – mondta szűkszavúan.

A nő ügyvédje elárulta, várják az ügyészség döntését.

– Csilla jól van, amennyire csak lehet próbálja a hétköznapokból kizárni az egészet, hiszen úgysincs ráhatása arra, hogy a hatóság mikor hozza meg a határozatot – mondta dr Horváth B. Gábor, aki korábban arról is beszélt lapunknak, mire számítanak.

– Bízunk abban, hogy a kérvénynek helyt ad a hatóság, ám amennyiben vádemelésre kerül a sor, és bűnösnek mondják ki Csillát, biztos vagyok benne, hogy nem kell börtönbe mennie, legrosszabb esetben felfüggesztett büntetést kaphat. Korai is erről beszélni, amúgy is, a sírig tartó önvádnál súlyosabb büntetést nem kaphat – mondta az ügyvéd korábban.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (898) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (16) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (100)