Így szárítsd bent a ruhát, ha nincs szárítógéped! Imádni fogod ezt a trükköt!



Néha előfordul, hogy nagyon gyorsan kell megszárítanunk a ruháinkat, és nem rendelkezésükre szárítógép. Főleg, ha nem centrifugáztuk ki rendesen őket, akkor bizony bele telik legalább egy fél nap, míg megszáradnak.

Soha nem értettem, hogy nagyanyám a legnagyobb téli hidegben miért fagyalja a kimosott ruhákat odakint a szárítókötélen, ahelyett, hogy a meleg szobában szárította volna őket.

Aztán egyszer fény derült a titokra, ugyanis megtudtam, hogy a fagyasztás az egyik legjobb szárítási módszer.

Ez a trükk akkor is nagyon jól működik, ha az alagsorba beépített mosókonyha nem rendelkezik szárítógéppel.

Ha van a lakásban egy fagyasztórészes hűtőszekrényünk, akkor meg vagyunk élve. Legalábbis, a fagyasztó segítségével sokkal hamarabb meg tudjuk szárítani a ruháink.


Mit kell tennünk?


Egyszerűen tegyük a nedves ruhát egy nejlonba, és tegyük be a fagyasztóba. Ezt a módszert fagyasztva szárításnak hívják. Amikor kivesszük a ruhát a fagyasztóból, látni fogjuk, hogy sokkal szárazabb, mint, amikor betettük.

A hideg levegő nagyon alacsony páratartalmú, és azért működik a trükk. A régi háziasszonyok igazán környezet barátak voltak, bár nem tudatosan, de sokkal kevesebb energiát pazaroltak el, mint mi, akik mosó-, és szárítógépet, sőt még vasalót is használunk ahhoz, hogy szépen fel tudjunk öltözni.

A fagyasztás során a nedvesség szublimálódik, vagyis a vízből gáz halmazállapot lesz, és nem pedig víz.

Miután kivettük a fagyasztóból a ruhát, már csak gyorsan ki kell vasalni. Nagyon praktikus ez a trükk, mindenkinek csak ajánlani tudjuk!

Ezért teregették ki régen nagyanyáink télen is a ruhát. Szerintük ugyanis ha kifagy, sokkal hamarabb meg is szárad.



Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)