Leesett az emberek álla! Soha nem látott mértékű béremelés jöhet Magyarországon, ilyen fizetésekre számíthatunk:



Az infláció növekedésével összhangban soha nem látott mértékű, 11 százalékos béremelésre készülnek a kkv-k – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményeiből. Emellett egyre több cég tervez béren kívüli juttatást is adni munkavállalóinak.

Több pénzt kereshetnek a kkv-szektor munkavállalói. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre szóló várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index szerint ugyanis rekordmértékű béremelésre készülnek a cégek. „A vállalkozások átlagosan 11 százalékkal magasabb fizetéssel számolnak az előttünk álló tizenkét hónapban, ami az index történetében az eddigi legmagasabb érték. Ez azt jelenti, hogy a cégek inflációkövető emelést terveznek, hiszen az MNB legutóbbi, júniusi jelentése szerint 2022-ben 11 és 12,6 százalék között alakulhat az infláció” – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. „Manapság már nem kizárólag csak a bér fontos a munkavállalóknak, mégis komoly a munkaerőmegtartó hatása. A stabil munkavállalói kör pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre fontosabbá válik a cégek számára” – tette hozzá. Az egyes ágazatokon belül csak kismértékű eltérések láthatók: míg a mezőgazdaságban és iparban dolgozók átlag feletti, 12,1 és 11,3 százalékos bérnövekedésre számíthatnak, addig a szolgáltató szektorban 10,7, a kereskedelemben pedig várhatóan 9,2 százalékkal emelkedhetnek a fizetések.

A béren kívüli juttatásoknál is kedvező kilátások figyelhetők meg. „Az elmúlt egy év során folyamatosan emelkedett a cafetériában gondolkodó cégek aránya, ami mostanra elérte a 60 százalékot. A növekvő tendencia kedvező, kérdés azonban, hogy tartós lesz-e, elérhetjük-e újra a 2017-18-as szintet, amikor ez az arány 70 százalék volt” – mondta el a szakértő. Az elmúlt negyedévhez képest a 13. havi fizetésnél figyelhető meg jelentős változás, 21-ről 27 százalékra ugrott az ilyen juttatással tervező cégek aránya. Emellett a legnépszerűbb elem továbbra is a közlekedési költségtérítés (33 százalék) és a SZÉP kártya (26 százalék).

A vállalkozások a munkaerő-állomány bővítésén is gondolkodnak, ami mindenképpen kihívás lesz, hiszen a KSH adatai szerint az első negyedévben az üres álláshelyek száma már megközelítette a 2018-as csúcsot: 87 ezer betöltetlen pozíció volt, aminek több mint harmada az ipari, építőipari cégeknél jelentkezett. A vállalkozások többsége (63 százalék) ugyan a jelenlegi alkalmazotti létszámmal tervezi a következő 12 hónapot, de közel harmaduk (31 százalék) új munkatársak felvételében gondolkodik. A szolgáltató és ipari szektor az, ahol magas arányban (32 és 44 százalék) készülnek új munkavállalókat felvenni, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben viszont jóval kevesebben: esetükben 12 százalék, illetve 22 százalék a munkaerőfelvételt tervező cégek aránya.

4 hónappal halála után derült ki az igazság – Ő az a titokzatos nő, aki rajongásig szerette Berki Krisztiánt




Berki Krisztián nagyon sok nőnek imponált és sokan szerettek volna vele közelebbről is megismerkedni.

Már 4 hónapja hogy nincs köztünk, de máig nem felejtették el őt ismerősei, barátai, követői.

Edzőtermekben, tévés forgatásokon sokszor eszébe jut volt kollégáinak, társainak és vannak, akik még a mai napig alig akarják elhinni, hogy nincs többé az izomceleb.

Sokan megemlékeznek róla, de van egy nő, akinek nem telik el úgy nap hogy ne osztana meg róla egy fotót, egy videót vagy csak pár sort, hogy leírja, mennyire kedvelte, szerette őt.

Emlékére egy külön oldalt is létrehozott és ma már több ezer tagot számlál. A bejegyzésekből úgy tűnik Boglárka valóban rajongásig szerette Krisztiánt.

Azt is elárulta, hogy személyesen ismerték egymást és közös projektet is létre akartak hozni, de sajnos ez már nem valósulhatott meg.

Bill Gates elárulta az igazságot: 30 millió ember hal meg fél év alatt!



Bill Gates hatalmas veszélyre hívta fel a figyelmet: 30 millió halhat meg alig 6 hónap alatt!

Már a szakemberek is azt mondják, fel kell készülnünk a világ legnagyobb katasztrófájára...

Bill Gates komoly üzenetet szánt a világnak. Immáron másodszorra hívta fel ugyanis arra a figyelmet, hogy több tíz millió ember lelheti a halálát az emberiség felelőtlensége miatt.

A világ egyik leggazdagabb embere szerint ugyanis veszély leselkedik ránk.

Méghozzá egy biológiai eredetű veszély, ami egy világjárvány formájában fog majd kirobbanni. 

Korábban, alig egy éve is azt állította, hogy a nem túl távoli jövőben majd gondok lesznek, és csak idő kérdése, hogy egy szuper vírus jelenjen meg a bolygón, mely felemészti az emberiség egy részét.

Egyrészt nő az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok előfordulása és agressziója, másfelől bioterrorizmustól is tartani kell.

A WHO is elkezdett aggódni. A szakemberek egyöntetű véleménye az, hogy komolyan kell venni a fenyegetést, és időben fel kell rá készülni, különben 30 millió ember eshet áldozatául alig 6 hónap alatt egy brutális járványnak.

A bioterrorizmus pedig nagyon is valós lehetőség.

Ma már minden eszköz rendelkezésére állhat a terroristáknak gyakorlatilag, és a különféle génszerkesztő készletekhez is könnyű, túlságosan könnyű hozzájutni.

A biológiai fegyverekkel, vagyis a vírusokkal, baktériumokkal, mérgekkel folytatott hadviselés nem új találmány. A kutak és források vizének mérgezése, fertőző állati tetemek bejuttatása az ellenség területeire már az ókorban is bevett gyakorlat volt.

A vegyi fegyverkezés legrettentőbb időszaka az első világháborúban zajlott, a mai értelemben vett biológiai fegyvereket pedig a második világháborúban vagy a vietnami háborúban vetettek be.

Szlávik János infektológus, a Szent László Kórház főorvosa szerint nem valami különleges, ritka vagy régi veszélyes betegségre kell gondolni.

„Készen” is vannak nagyon veszélyes vírusok, létezik mindenre rezisztens tbc vagy a SARS-, és a MERS-koronavírus, de ezek jellemzően csak a legyengült és idős szervezetre végzetesek.

A kanyaró és a fekete himlő is tömegeket ölhetne meg, de ismerjük az ellenszerét. Ennél bonyolultabb kórokozók előállításához viszont már nagyon komoly tudás és laboratórium kell.

„Igazi bajt olyan kórokozó képes csinálni, amely gyorsan terjed, mondjuk, légutakon, köhögéssel, tüsszentéssel, ahogy az influenza."

Vagyis az óra ketyeg. Reméljük, hogy Bill Gates szörnyű félelme sohasem válik majd valóra!

A pápa szerint lehet, hogy az idei lesz az utolsó karácsonyunk!



A pápa szerint lehet, hogy az idei lesz az utolsó karácsonyunk!

Ferenc pápa azt mondta a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek, hogy az idei lehet, hogy az emberiség utolsó karácsonya lesz.

Komor beszédében a pápa kifejtette, hogy a jelenlegi kaotikus állapot már a „végidők” kezdete, és valószínű, hogy jövőre ilyenkor már felismerhetetlen lesz a világ.

A harmadik világháború kezdetét már korábban bejelentő Ferenc pápa a hónap elején a Szent Márta-házban tartott miséjében „színjátéknak” nevezte az idei karácsonyt.

Korábban decemberben a következő kijelentést tette: „Közeleg a karácsony. Lesznek fények, partik, égősorokkal díszített fák, még betlehemes játékok is – minden a megfelelő díszítésben – miközben a világ folytatja a háborút”.

A 79. születésnapját csütörtökön betöltő pápa hétvégén a tömeg előtt fejtette ki nézetét: „Míg a világ éhezik, ízzik és egyre jobban káoszba süllyed, fel kell ismernünk, hogy a karácsonyt ünneplők részére lehet, hogy az idei lesz az utolsó”.

„Hacsak nem ismerik fel a békéhez vezető utat, együtt kell sírnunk a nap, mint nap növekvő ártatlan áldozatok érintetteivel, és megbocsátásért kell könyörögnünk Istenhez. Ahogyan Jézus és Isten is sír, én is azt teszem”.

A magyar valóság! Üzemanyagra gyűjt a koraszülöttmentés! Milyen világot élünk, ahol ilyen megtörténget?!



Évente 240 ezer kilométert tesznek meg mentőautóink, miközben 3800 kisbaba életét mentik meg. Érzékenyen érintett minket, hogy a kormány döntése értelmében piaci áron tudjuk csak beszerezni az üzemanyagot. Éves szinten több, mint 9 millió forint többletköltséget okoz ez az intézkedés, melyet plusz állami támogatás hiányában csak adományokból tudunk fedezni.

Számítunk minden jóérzésű állampolgár, kisgyermekes szülő és cég segítségére. Kis betegeink nevében is nagyon köszönjük támogatásukat és a hír megosztását.

Ennyire nagy lehet a baj? Ezért nyaralt ilyen hosszú ideig Orbán Viktor:



Budapest – Az elmúlt hónapok, évek megviselték, kimerítették Orbán Viktort: a koronavírus-járvány, a parlamenti választás, az ukrán–orosz háború, a gazdasági válság rengeteg munkával, teherrel jár/járt. Ráadásul keveset is alszik, beéri napi négy-öt órával, gyakran már hajnalban munkába indul. Még nem volt példa arra, hogy a kormányfő olyan hosszú vakációra induljon, mint tette idén. A megszokottnál hosszabb nyári szabadságra ment, s körülbelül három hetet töltött Horvátországban, az Adriai-tengernél.

Július végén csak annyit lehetett tudni, hogy augusztus legelején szabadságra utazik, mégpedig egy vagy két hétre. Ehelyett sebtiben kiutazott az Egyesült Államokba a CPAC-kongresszusra, az amerikai jobboldal fórumára, ahol találkozott Donald Trump exelnökkel is, ám attól kezdve szinte csak a horvátoknál készült róla fotó. Ő maga nem posztolt, leginkább civilek fényképei alapján lehetett sejteni hogy merre járt.

– Ez valóban húzós év volt a miniszterelnök számára, bárkit megviselt volna. Elfáradt, kimerült, egyszerűen szüksége volt a hosszabb pihenésre – fogalmazott lapunknak a magyar miniszterelnökhöz közel álló informátorunk.

Orbánt „strandolós” ruhában, rövidujjúban, rövidnadrágban örökítették meg, s a fotók tanőúsága szerint a borotválkozást is hanyagolta: meglepő módon ősz borostát növesztett.

FÁJDALOMDÍJ JÖN a bankszámlákra az ÁLLAMTÓL több százezer magyarnak! Könnyen lehet, hogy ÖN is besöpörheti az egyösszegű 350 ezer forintos FÁJDALOMDÍJAT!



Egy nagyon régóta létező lehetőségre kedvezményre szeretnénk felhívni a figyelmet, mely minden évben sok sok embernek jelent sok tízezer forint plusz jövedelmet! Sajnos még mindig nagyon magasra tehető azoknak a száma, akik nem tudnak a lehetőségről, ezért nem is igénylik, pedig járna nekik az évi közel 89.400 ezer forintos támogatás!

A betegségeket, amiért igényelhető a pénz egy kormányrendelet tartalmazza >>>Több, mint 700 betegség után jár a plusz pénz! Ha megtalálja a listán az Ön betegségét, akkor azonnal igényelje a kedvezményt! NE MARADJON LE RÓLA, mer havi pár ezer forint plusz pénz mindenkinek jól jön.

HOGYAN IGÉNYELHETEM?

A jogszerű igényléshez csupán a betegség fennállásáról kiállított orvosi igazolást kell beszereznie, melyet a munkáltatójának nem kell bemutatnia.

VAN, AKINEK ORVOSI IGAZOLÁS NÉLKÜL IS JÁR!

orvosi igazolás nélkül veheti igénybe a személyi kedvezményt az, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül. Az ideiglenes igazolásokat évente kell beszerezni, a végleges állapotot nem kell újra igazoltatni.

MEKKORA ÖSSZEGRŐL VAN SZÓ? 

Ez a kedvezmény Önnek 2019-ben havonta 7 450 Ft-ot jelent, vagyis minden hónapban ezentúl ennyivel több nettó fizetést kap! Ha kicsit utánaszámol, akkor ez egy év alatt 89400 forint plusz fizetést jelent, ami sajnos a mai viszonyok között majdnem egy 13. havi fizetés!Nézze a BNO kódját! – pénz lehet benne!

December 31-éig még a 2013. évi adóbevallás is önellenőrizhető.

A kedvezmény a fogyatékos állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg.


Az önellenőrizhető években a havi minimálbér alakulása és éves szinten a kedvezmény összege:


Havi minimálbér (Ft)


Kedvezmény összege (Ft)


Akinek tehát a 2013-17. évekre vonatkozóan van súlyos fogyatékosságot megállapító igazolása, önellenőrzéssel 321 090 forintot visszakaphat akkor, ha volt az adott években legalább a kedvezmény összegének megfelelő, összevont adóalap után megfizetett adója.

Lényegesen többen vehetnék igénybe a súlyosan fogyatékosok adókedvezményt, mint ahányan ezt az elnevezésből gondolnákEDDIG NEM VETTE IGÉNYBE A LEHETŐSÉGET PEDIG JÁRT VOLNA? SEMMI GOND! 5 ÉVRE VISSZAMENŐLEG IGÉNYELHETI! Ebben az esetben nagy összeg üti a markát, mutatjuk pontosan mekkora!

Bejelentették: Legalább 120-130 ezer forint prémiumot kaphatnak EZEK a nyugdíjasok!!! ŐK azok a nyugdíjasok, akik már szinte biztos, hogy megkapják:



Bejelentették: 120-130 ezer forint prémiumot kaphatnak a nyugdíjasok!!! ŐK azok a nyugdíjasok, akik már szinte biztos megkapják: Novemberben kétféle többlet juttatást is kaphatnak a nyugdíjasok: a nyugdíjkiegészítés mellett prémium is érkezhet. A kormány törvényben garantálta, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ezért az emelkedő infláció miatt újabb korrekciót kaphatnak az érintettek – mondta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója az M1-en.

„Ha továbbra is 6,5 százalékos marad a GDP-növekedés, és teszem azt, 13- 14 százalékra emelkedik az infláció, akkor egy átlagos nyugdíjas prémium kompenzáció révén 126-128 ezer forintot kaphat novemberben” – hívta fel a figyelmet Pásztor Szabolcs.


Forrás

A Tudósok szerint AUGUSZTUS utolsó napján itt a világvége. Állítólag a Biblia is megjósolta, egészen pontosan ezt írta:



Többször készültünk már a világvégére. Féltünk az ezredfordulótól, a maják jóslatától. Most ismét egy katasztrófa híre borzolja az idegeket. A szakértők riogatását nem árt komolyan venni! Újabb világméretű pánikkeltéssel riogatják az emberiséget! A márciusra jósolt pusztító meteorit után most egy tudósok által működtetett YouTube csatorna jövendölte meg, hogy AUGUSZTUS 30-án eljön az apokalipszis.

A szakértők szerint minden város összedől, az egész Föld elpusztul és újra Jézus Krisztus lesz a világ ura, mindezt pedig tudományos okokkal,egészen pontosan bolygónk mágneses mezőinek felcserélődésével magyarázzák – számolt be róla a The Sun.Ez persze első hallásra nagy átverésnek tűnhet, ám bolygónk hasonló pusztulását már a Biblia is megjósolta.

Pusztító földrengés rázza meg a Földet, a nap pedig sűrű, fekete felhőbe burkolózik majd. A csillagok elszáradt levélként hullanak majd le a fákról egy pokoli szélvihar következtében. Minden hegy és sziget elmozdul a helyéről!"– szólt a augusztus 31-re utaló, riasztó prognózis.Ennek azonban ellentmond a Daily Mail korábbi állítása, miszerint a következő néhány száz évben semmilyen nagyobb méretű katasztrófa nem fogja fenyegetni az emberiséget.

Igazán Gyönyörű nő lett Kiszel Tündéből! Ismét bebizonyította, hogy tud újat mutatni még 62 évesen is! Le a kalappal Művésznő! Minden rajongó álla leesett az új külsőtől!



Gyönyörű nő lett Kiszel Tündéből! Minden rajongó álla leesett az új külsőtől! Kiszel Tünde naptárai évek óta izgalomban tartják rajongóit, és persze sokan vannak, akik merő kíváncsiságból várják, hogy mivel rukkol elő a naptárairól (is) elhíresült celeb. Már nem kell sokat várni, és megjelenik Kiszel Tünde 2023-es naptára, de hogy a rajongók addig se maradjanak bevállalós fehérneműs képek nélkül, a naptrádíva minden egyes hónapban megoszt egy képet a 2023-es sorozatból. Ezúttal a szeptembert köszöntötte az aktuális fotóval, amin Kleopátraként pózol Kiszel Tünde a 2022-es naptárjának címlapján! EZT NÉZD MEG:




Meghökkentő új divat a te­me­tő­ben: nem ta­lá­lod ki, mi tesz­nek a sír­kőre



Egy szerettünk elvesztése mindig nehéz időszak. Nem csak a gyász, de a temetés körüli tenni valók is lefoglalják ilyenkor az embert. Később évek múltán aztán könnyebb visszaemlékezni, de sokszor azon kapja magát az ember, hogy már nem is emlékszik pontosan mindenre. Ilyenkor mindig megfogadjuk, hogy ezentúl írunk majd mindent, de ugye ez általában elmarad.

Pár fiatal azonban úgy tűnik megtalálta a megoldást arra, miképpen küszöbölhető ki ez. Kifejlesztetek egy felületet, ahova az elhunyt önéletrajzát lehet feltölteni fényképekkel és videókkal.



Persze ez nem volna akkor nagy dolog, de ők QR kód formájában ezt ráhelyezik a sírokra, így az arra járó egyszerűen a telefonja segítségével elolvashatja a sírban nyugvó szerette történetét.

Azt is kiküszöbölték miképpen oldható ez meg a legkönnyebben. A sírokra kis lapot, míg az urnákra fóliát ragasztanak.

Nem ők az egyetlenek akiknek ez az eszükbe jutott. Egy másik programozó cég NFC-kódos megoldással tudja pontosan ugyan ezt megoldani.

Természetesen ezek a modern eszközök valóban ki küszöbölhetetlenek lesznek, mivel az egyértelműen látható, hogy a fiatal generáció, már nem jár ki annyit gondozni a sírokat. Inkább az urnás temetéseket részesítik előnyben, ami valóan kevésbé időt rabló.

Ha bevezetik ezeket a leolvasható kódokat, akkor pedig gyakorlatilag bárki akinek szimpatikus az elhunyt élete alapján, tehet virágot a sírra, vagy akár rendbe is teheti azt.

Hatalmas örömhír EZ a nyugdíjasoknak! Magyarország legkedveltebb Miniszterelnöke bejelentette: Újabb pénzt kapnak! Ha EZT Orbán meglépi, akkor tényleg minden nyugdíjas imába fogja foglalni a nevét!



Hatalmas örömhír a nyugdíjasoknak! Újabb pénzt kapnak! Ha EZT Orbán meglépi, akkor tényleg minden nyugdíjas imába fogja foglalni a nevét! Nagyszerű hír a nyugdíjasok részére! Minden nyugdíjas örülhet ennek a nyugdíjemelésnek! Mutatjuk a részleteket: Rendkívül kedvező, egyes elemzői várakozásokat némiképp meghaladó gazdasági növekedésről számolt be szerda délelőtt a Központi Statisztikai Hivatal. A friss adat ugyanis 6,5 százalékos második negyedéves bővülésről és az idei első félévet tekintve 7,3 százalékos növekedésről árulkodik. Noha a GDP-re a nyugdíjasok szemszögéből nézve jellemzően kisebb figyelem irányul, mégsem elhanyagolható számukra sem, hogyan teljesít a magyar gazdaság. Novemberben ugyanis nemcsak az infláció alultervezése miatt érkezhet pénz a számlákra, hanem nyugdíjprémium címén is, melynek mértékét a gazdasági növekedés mértékéhez kötik.

Erről – akárcsak a nyugdíjkiegészítésről – az 1997-es tb-törvény rendelkezik. Eszerint, ha az adott évi GDP várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot és tartható a költségvetési egyenleg, akkor a nyugdíjasokat prémium illeti meg. Hogy mennyi, az egy egyszerű számítással derül ki: a 3,5 százalék feletti részt a GDP-növekedésből összeszorozzák az adott hónapban járó ellátás 25 százalékával. Azonban előbbi legfeljebb 4 lehet, míg utóbbi maximum 20 ezer forint. Így jön ki az, hogy nyugdíjprémium címén legfeljebb 80 ezer forint utalható ki az érintetteknek.

Kétségbeestek a rajongók, végleg visszavonul Schobert Norbi! Szívszorító amit az okokról nyilatkozott! Megkönnyeztük



Már egy ideje promózzák Schobert Norbi utolsó színpadra lépését, hiszen a Fitbalance rendezvény minden évben rengeteg fogyni- és egészségesebben élni vágyó embert vonz.

Norbi közölte, ekkor tart utoljára edzést, aztán végleg felhagy fitnesszedzői munkájával, és csak az Update üzletére koncentrál.

Sokan nem tudják, de Schobert huszonöt éve tornáztatja a magyar népet.

Korábban azzal indokolta visszavonulását, hogy közel ötven évesen ideje a tornagatyát öltönyre cserélni, ám kiderült, ez csak az érme egyik oldala.

“Összesen nagyjából 11 ezer órát tartottam. Ennek pedig azt lett az eredménye, hogy a hármas és a négyes csigolyám között nincsen porc.

Kevesen tudják, régóta fájdalomcsillapítókat kell szednem, volt két szívműtétem is, tehát szét vagyok hajtva, mint egy öreg Zsiguli”

– árulta el Schobert Norbi.

Rubint Rékának, aki a Blikknek úgy fogalmazott: “Norbi nélkül egy picit meghal a magyar aerobik.”

A fitnesszguru a jövőben felesége és gyermekei karrierjét egyengeti a háttérből, és szénhidrátcsökkentett ételeiből felépített franchise-al foglalkozik.

Számtalan ember súlyproblémáin segített már Norbi, akinek legalább egy hatalmas szívecskével fejezzük ki hálánkat!

Köszönjük Norbi és további sok sikert a jövőben!

Elképesztő dolgot tett VV Fanni gyilkosa. Fanni édesanyja teljesen kikészült...



Mint megírtuk, B. Lászlót július közepén – majdnem 5 évvel a fiatal lány eltűnése után – életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság első fokon. B. László és védője már akkor jelezték, hogy felmentésért fellebbeznek. 

A Bors információi szerint ez most meg is történt, és gyakorlatilag az ítélet minden pontja ellen fellebbezett az elítélt. Lichy József, a lány családjának ügyvédje erről azt mondta:

Az Ítélőtábla számításaim szerint talán 2023 februárjában hozhat ítéletet, a másodfok után pedig még mindig lesz mozgástere B. Lászlónak, mehet tovább harmadfokra is, ha nem tetszik majd neki a másodfok ítélete. Az ügy akkor a Kúrián dől majd el, legkorábban 2023 őszén.

„Ennyit kell várniuk Fanni szüleinek arra, hogy végre lezáruljon ez a borzalom és megkezdhessék a lányuk elvesztésének fájdalmas feldolgozását” – mondta az ügyvéd a Borsnak. 

A fellebbezés egyben azt is jelenti, hogy azt a közel 5 millió forintot, amelyet a nyomozók VV Fanni lakásában találtak, egyelőre nem tudják kifizetni a lány szüleinek. 

VV Fanni holttestét azóta sem találták meg, viszont több bizonyíték – köztük egy térfigyelő kamera felvétele is – arra mutatott, hogy B. László ölhette meg a lányt és rejthette el a maradványait. 

50 évet dolgoztam - dolgozok orvosként az egészségügyben. Eleget hallgattam, most kitálalok!




Egy 84 évesen még praktizáló orvos.

„Köszönöm doktor úr, hogy őszintén elmondta nekem, mi zajlik az egészségügyben, és hogy min múlik ma Magyarországon egy emberélet” – fogalmazott bejegyzésében Jakab.

A 84 éves orvos elmondta, hogy többek között azért nem ment még nyugdíjba, mert nem volt utánpótlás, ő pedig sajnálta a betegeket.

A magyar egészségügy problémáiként elsősorban a szervezetlenséget és az anyagi elmaradottságot említette, példaként felhozva, hogy egy magyar orvosi bér 10-szer kevesebb a nyugati fizetésekhez képest.

Az idős úr elővett egy zacskó aprót a pénztárnál. De amit ott kapott ezért, azt biztos nem felejti el...



Egy nő osztotta meg azt a képet és a hozzá tartozó történetet, ami egy idős bácsival történt a minap a bevásárlóközpontban. A bácsi éppen előtte állt a sorban, majd amikor eljött a fizetés ideje, akkor a zsebeiből maroknyi aprókötegeket vett elő.

Erre a pénztáros reakciója nem az volt, hogy hümmögött, arcokat vágott, vagy ilyesmi, hanem teljes természetességgel a pultra szórta az aprópénzt, és elkezdte kiválogatni.

„A bácsi remegő kézzel és elhaló hangon annyit mondott, hogy nagyon sajnálja, majd rám és a kasszásra nézett. A kasszás csak annyit felelt, hogy: semmi gond kedves, majd csináljuk együtt.”

Mindenki türelmesen várt, amíg a bácsi még egy párszor elnézést kért.

„Amikor a férfi távozott, és én kerültem sorra, a kasszásra néztem, és én is megköszöntem neki, hogy ilyen türelmes volt. Ezt felelte: felesleges megköszönni. A probléma a világunkkal, hogy elfelejtettük, hogy szeressük egymást.”

Elképesztő: pénzért vehetnek búcsút elhunyt szeretteiktől a hozzátartozók a győri kórházban – Fizetni kell, ha látni akarják elhunyt szerettüket



Elképesztő: pénzért vehetnek búcsút elhunyt szeretteiktől a hozzátartozók a győri kórházban – Fizetni kell, ha látni akarják elhunyt szerettüket.

Az úgytudjuk.hu cikke szerint dr. Jávor László főigazgató elismerte, hogy van ilyen díjfizetési kötelezettség, de az nem újdonság: két éve vezették be. Ugyanis nem közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatás a halott hozzátartozó megtekintésének megszervezése. A boncmestereknek is pluszmunka az ilyesmi, mert időpontot kell egyeztetni, ki kell venni a hűtőből az elhunytat, a kegyeleti szempontokra figyelemmel kell előkészíteni a testet, be kell rendezni a bemutatóhelyiséget, és költségekkel járnak az elhunyt megtekintését követő intézkedések is. A pénzt a kórház számlájára kell utalni.

Jelenleg a halottmegtekintés kórházi eseteire nincs központi szabályozás, és a főigazgató szerint a téma nem az orvosetikai kérdések témakörébe tartozik. A lap úgy tudja, az Országos Kórházi Főigazgatóságnál nem tartják etikusnak, hogy Győrben pénzt kérnek mindezért a hozzátartozóktól, de lesz egy új, egységes szabályozás ezekre az esetekre.

10 fok alá esik a hőmérséklet! Sokkal hamarabb, érkezik a fűtési időszak mint hittük! Már látszik, ekkortól jönnek a hidegek



A szeptember eleje lehűlést hoz, már 25 fok környékére melegszik csak fel a hőmérséklet a legmelegebb délutáni órákban. Az éjszakák pedig 13-15 fokos leghidegebb órákat tartogatnak. Egészen szeptember 18-ig marad a 25 fokos maximumot hozó nappalok ideje, de ezután beindul egy újabb lehűlés. Szeptember 24-én várhatóan 20 fok lesz délután, ám a hajnal már igen hűvös mindössze 8 fokos lesz a mostani számítások szerint.




Orbán Viktor drasztikusan, szinte felismerhetetlenné változtatta külsejét! Így néz ki! Ön megismeri?



Orbán Viktor drasztikusan, szinte felismerhetetlenné változtatta külsejét! Így néz ki! Ön megismeri?

Horvátország, nyár, feltöltődés – Találkozás Orbán Viktorral! – ezzel a felütéssel posztolt közös képet a szakállat növesztett kormányfővel Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.

Először augusztus 7-én fotózták le egy virágos ingben egy horvát étteremben, később pedig arról lehetett hallani, lerobbant motorcsónakja, amiben feleségével és testőrével utaztak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az eheti kormányinfón arról beszélt, a kormányfő hétfőtől áll újra munkába.

Ennyire bájos házakat lehet kapni mindössze 500 ezer forintért: mutatjuk, hol és hogyan keresd! Bűbájos vidéki otthonok filléres árakon!



Ilyen házakat lehet kapni 500 ezer forintért: mutatjuk, hol és hogyan keresd!Kíváncsi vagy, hol találod meg az ország legolcsóbb házait?Ha lakásvásárlásról van szó, nem mindenki gondolkodik hatalmas összegekben, illetve hitelben, mint ahogy olyan kedvezményt sem kaphat mindenki, amilyet például a gyermekes vagy éppen három gyermeket is magukénak tudó családok kaphatnak az államtól Amennyiben valaki nem akar eladósodni, mégis szeretné, ha rendelkezhetne ingatlannal, családi házak terén igen komoly és széles választékkal találhatja szemben magát, ami azonban éppúgy igaz a felső árkategóriát képviselő ingatlanokra, mint azokra, melyeket akár már egymillió forint alatt is meg lehet vásárolni.

Ingatlanok egymillió forint alatt A különféle ingatlanokkal foglalkozó irodák weboldalain csupán az árat kell beállítani, pontosabban minimalizálni ahhoz, hogy akár egymillió forint alatt is rá lehessen bukkanni olyan családi házakra, amelyek bizonyos anyagi ráfordítással később lakhatóvá tehetőek.

Sőt, nem ritka az sem, hogy valaki olyan ingatlanra bukkan, mely lakható is, csupán némi felújításra szorul, így mindenképpen érdemes böngészni, a szerencse ugyanis bármikor a leendővevőre találhat. Lehetséges tehát igen olcsón ingatlanhoz jutni, nagyon fontos azonban tudni, hogy a felújítási teendők mellett ennek általában még egy lényeges hátulütője lehet, vagyis az olcsóságnak ára van, a legalacsonyabb összegekért ugyanis általában olyan helyeken lehet családi házat vásárolni, amelyek nem számítanak központinak, és munkalehetőségekben sem bővelkednek.

Ha viszont valakinek épp az a célja, hogy nyugodtabb, csendesebb környékre költözzön, ideális választás lehet, mint ahogy azoknak is megoldást jelenthet, akik komoly hiteltartozással bírnak, ingatlanjukat pedig minél előbb egy olcsóbbra kellene cserélni. Több alkalommal is utána jártunk már annak, milyen áron lehet Magyarországon a legolcsóbban családi házhoz jutni, a friss keresések alapján pedig például számos ház eladó egymillió forint alatt is, de felújítandó épületet már 350 ezer forintért is találtunk Újszászon.

Így vehetsz családi házat 450 ezer forintért. Persze ennek is van hátulütője, amellett például, hogy sokan nem tartják túl etikusnak ezt a megoldást, számos esetben az épület lakottan kerül árverésre,t ovábbi esetleges kellemetlenségeket eredményezve ezzel. Ha azonban valakinek mégis szimpatikus a módszer, érdemes tudni, hogy jelenleg a Magyar BíróságiVégrehajtói Kamara, illetve a NAV is működtet elektronikus árverési felületet.Utóbbin például cikkünk megírásának időpontjában 76 meghirdetett árverés található családi ház kategóriában, melyek kikiáltási árai között az egymillióhoz közeli összeg éppúgy megtalálható, mint a 490 ezres vagy épp a 150 ezres. További információt erről a lehetőségről ide kattintva találsz: arveres.nav.gov

A hatéves fiuk meghalt. Amikor a szülők benéztek a szekrényébe és meglátták mit rejtegetett, zokogni kezdtek



Szívszorító, amit hátra hagyott, és többet jelent, mint aminek elsőre látszik!

A 6 éves Leland amőbás agyfertőzést kapott, amivel sokáig kezelték a helyi gyermekkorházban, de nem tudták megmenteni az életét. A szülei folyamatosan mellette voltak természetesen, azon a napon is, amikor meghalt.

Anyukája megosztotta a küzdelmüket, mert gyűjtést is rendezett, hogy tudják fedezni a kisfiú kezelését. Sajnos a befolyt pénz jó részét már csak a temetésére tudták fordítani. Azt is elmondta, hogy mindig igyekezett megvédeni, és nem tudja, hogy tehetett-e volna többet. A kisfiút az ölte meg, amit a legjobban szeretett, hogy játszott a szabadban. Senki nem láthatta előre, hogy elkap egy végzetes fertőzést.

Amikor a szülők hazamentek a kórházból a fiú halála után, elkezdték összepakolni a dolgait, játékait, ruháit… Az egyik szekrényben a ruhák között egy üzenetet találtak, amiről nem tudják, hogy a fiú mikor készíthette és hagyhatta ott elrejtve a szülők számára. Ennyi állt rajta:

„Még mindig veletek. Köszönöm anya és apa! Szeretlek, szép napot!”



Döntöttek: Módosítják a trianoni határt!



A szlovák kormány szerdán jóváhagyta azt a határozatot, amely módosítja az Ipolynál Magyarország és Szlovákia határát.

A folyó mentén összesen 177 802 négyzetmétert cserélünk ki Szlovákiával. A I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés az Ipoly folyó medrét jelölte meg a két ország határaként, de mivel a folyómedrek állandó változásban vannak, vízgazdálkodási okokból van szükség a határ megváltoztatására.

Az Ipolynak új medret alakítanak ki, emiatt változik a határ és a két ország között összesen több mint 177 ezer négyzetméternyi területet kell kicserélni. A módosítást a szlovák kormány jóváhagyta, de még a szlovák parlamentnek is el kell fogadnia azt, és életbe kell léptetni a szlovák-magyar megállapodást az államhatárokról, amely Amszterdamban köttetett és legutóbb 1956-ban változott – írja a körkép.sk.


Ezek a szlovák falvak érintettek:


Leléd (Leľa)

Ipolyszalka (Salka)

Ipolykiskeszi (Malé Kosihy)

Ipolyszakállos (Ipeľský Sokolec),

Szete (Kubáňovo)

Ipolyság (Šahy)

Sátorosbánya (Šiatorská Bukovinka)


Ezek a magyarországi települések érintettek:


Letkés

Ipolytölgyes

Perőcsén

Tésa

Hont




Rendkívüli! Ismét módosították a gáz átlagfogyasztás mértékét, ennyi fogyasztásig nem kell zsebbe nyúlni majd



Megemeli a kormány azt a fűtőérték-mennyiséget, amit a meghatározott átlagfogyasztásig rezsicsökkentett áron lehet felhasználni gázból.

Módosítja a kormány a rezsicsökkentést átalakító szabályok egyikét, aminek következtében nagyobb fűtőérték-mennyiséget lehet felhasználni kedvezményes áron.

Az eddigi szabályozás szerint augusztus elsejétől évi 59132 MJ, nagyjából 1729 köbméter fogyasztásig járt a rezsicsökkentett ár.

A jogszabály azért írta elő megajoule-ban ezt az értéket, mert a gáz fűtőértéke változó írja a Bank360.hu. A mostani módosítás is ezzel függ össze a kormány indoklása szerint.

A kormányinfón a kedvezményes fűtőérték-mennyiség megemelését azzal indokolta Gulyás Gergely miniszter, hogy a különböző beszerzési forrásokból, hazai kitermelésből, orosz importból, máshonnan származó gáz fűtőértéke eltérő.

Ezért a rendeletben ehhez igazítva határozzák meg azt a fűtőérték-mennyiséget, hogy az aktuális fűtőértéktől függetlenül mindenki megkaphassa rezsicsökkentett áron az évi 1729 köbmétert.

A miniszter közlése szerint az eddig évi 59 132 MJ helyett 63 645 MJ lesz a rezsicsökkentett áron, azaz 2,865 forint/MJ-ért felhasználható gázmennyiség. Ezen felül kell már a piaci árat, jelenleg 21,416 forint/MJ-t fizetni.

Vészesen fogy a cukor, a szakértők magyarázata pedig aggasztó



A cukorhiány már eddig is jelen volt hol kisebb, hol nagyobb mértékben, azonban a szakértők szerint egyre nagyobb méreteket ölt majd a jelenség a közeljövőben. Mostanság nem idegen a látvány, hogy a boltok polcain kevés cukor található, illetve a mennyiségi korlátozás is jelen van egyes boltokban.

Nem ritka az sem, hogy teljesen üres polcokkal találjuk szembe magunkat.

Szakértők szerint a jelenség továbbra is a mindennapok részét képezi majd, de egyre nagyobb méreteket öltve.

Melyek a cukorhiány okai?

Dorogi Árpád, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke, a Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnökhelyettese elmondta, hogy hazánk nem tudja előállítani a szükséges cukormennyiséget.

A jelenlegi aszályos időszak nem kedvez ennek a termésnek, emiatt kevesebb cukorrépa juthat el a hazai feldolgozókhoz.

Az ezt megelőző évben a cukor és a cukorrépa ára is alacsony volt, ezért a vetésterületek mennyisége egyre jobban csökkent.

„Már tavaly is »cukordeficites« év volt és jövőre sem lesz elég cukor az európai kontinensen. Ezt elvileg olcsón lehetne pótolni külföldi behozatallal, ám Európán kívül is csökkent a kínálat, nagyon megemelkedtek az árak és nőttek a szállítási költségek is. Most még ellátási problémák is keletkeztek, a kereskedelem pedig mindezek miatt nem is tudja pótolni a keletkező hiányt Európában, ami ellátási problémákat okozhat”


– nyilatkozta Dorogi Árpád.

Itt a friss bejelentés – Ismét megváltoztatták a rezsicsökkentést, erről minden magyarnak tudnia kell



A kormányinfón Gulyás Gergely miniszter kitért arra, hogy mivel nem azonos az oroszországi, az itthon kitermelt és a nyugatról vásárolt gáz fűtőértéke, ezért rendeletben pontosítják az átlagfogyasztás szabályozását.

A kedden később megjelenő rendelet pontosítja a feltételeket a nagycsaládosok, a mikorvállalkozások, és az egyetemes földgázszolgáltatással élők esetében. A fő változás, hogy az eddig köbméterben megadott mennyiségeket most fűtőértékre átszámolva adják meg.

Mikrovállalkozások

A 10 fő létszám alatti, évi 2.000.000 € nettó árbevétel (forintban: üzleti év lezárásakor érvényes deviza-középárfolyammal kell számolni) alatti vállalkozások számára az eddig érvényben lévő összes felhasználási helyen 1489 m3/év mértékben maximalizált fogyasztás helyett ez az érték most biztosíva lesz.

A 2021. január 1. és 2022. június 30. közötti időszak éves elszámolásai során alkalmazott legmagasabb éves átlagfűtőérték-adatok alapján valamennyi mikrovállalkozás számára legalább 1489 gáztechnikai normál m3/év/összes felhasználási hely mérték biztosítása érdekében 54 810 MJ/év/összes felhasználási hely mértékben maximalizálják a gázmennyiséget.

Nagycsaládosok

A nagycsaládosokat megillető földgáz árkedvezményről szóló kormányrendelet módosításának értelmében a kedvezményt már igénybe vevőkre, illetve a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell a mostani változásokat.

Itt az eddig megadott fűtőérték emelkedett, így a három gyerek utáni további kedvezményes mennyiség 20 520-ról 22 086 MJ-ra emelkedett, míg a negyedik gyermektől számítva gyermekenként további 10 250 MJ helyett 11 043 MJ-ra nőtt.

Egyetemes szolgáltatás keretében értékesített földgáz

A tegnapig érvényben lévő I. árkategória díjszabása szerint a maximálisan vételezhető (egész értékre kerekített) mennyiség 34,87 MJ/m3 volt, azonban ez is megváltozik.

Eddig a mérési pont/felhasználási helyenként számolt évi 1729 m3, vagyis 59 132 MJ helyett szintén a 2021. január 1. és 2022. június 30. közötti időszak éves elszámolásai során.


Forrás

A hétvégén elmentem a szokásos nagybevásárlásra. Hát most kapaszkodjatok meg... ENNYIT FIZETTEM:



A rohamosan emelkedő élelmiszerárak miatt már egyre többe kerül egy család nagybevásárlása. Egy felmérésből kiderül, hogy mennyivel drágábbak egyes termékek a boltok polcain.

A Privátbankár ismét elkészítette Árkosár-felmérését, amely már 15 éves múlttal rendelkezik.

Kiderült, augusztusban is 30 százalék fölötti éves áremelkedés tapasztalható.

Ez azt mutatja, hogy egy év alatt 30 százalékkal kell többet fizetniük a vásárlóknak egy bevásárlás alkalmával.

Most történt meg elsőnek, hogy 30 ezer forintnál nagyobb összeget kellett költeniük a 30 termékből álló Árkosarukra.

A Privátbankár augusztus 2-án járt körbe néhány nagyobb áruházat, ahol megfigyelték, üzletenként hogyan alakul az Árkosár tartalmának összege.

A felmérés során megállapították, hogy az Auchan 0,8 százalékkal olcsóbb lett augusztusra, míg az Interspar 0,6 százalékkal, a Tesco pedig 1,8 százalékkal lett drágább.

Az idei kosár tartalma 7 ezer forinttal került többe az egy évvel ezelőttihez képest.

A sajtok esetében 114 százalékos drágulás tapasztalható, a kenyerekért 102 százalékkal kell többet fizetniük a vásárlóknak.

A krumpli is felkerült a jelentősen változott árú termékek listájára, hiszen 93 százalékkal drágult.

Gyurcsány Ferenc végül leleplezte az Orbán-família valódi vagyonát! Ami most kiderült, arra egyszerűen nincsenek szavak….


Gyurcsány Ferenc végül leleplezte az Orbán-família valódi vagyonát! Ami most kiderült, arra egyszerűen nincsenek szavak….

Megtakarítása sincs a miniszterelnöknek, ezt a képet mutatta a legutóbbi vagyonnyilatkozata is. Orbán Viktor tavalyi, vagyis a 2020-as vagyoni helyzetét tükröző 2021-es vagyonnyilatkozatában sem tüntetett fel megtakarítást, illetve azt megelőzően sem. 2018 végére papíron összességében még növelte a megtakarításait. A 2019-es vagyonnyilatkozatában az állt, hogy 1 millió 395 ezer forintnyi banki tőkével rendelkezik.

Feleségén kívül – továbbra is – Flóra nevű leánygyermekével él közös háztartásban.

Nyilvánvaló,hogy senki nem hitte el hogy Orbán Viktornak ennyi pénze van ,amint nyilatkozott nemrégiben a vagyonnyilatkozatában.Gyurcsány Ferenc most egy videóban magyarázta el a valós helyzetet az Orbán-körül körül.Nagyon jó videó. Rövid, de velős.

Gyurcsány Ferenc ezt üzente a Magyaroknak az államalapítás ünnepén! 

Ez kellene Gyurcsány Ferenc szerint

Közösségi oldalán fejtette ki, mi.

„Hazában otthon lenni, könnyed természetességgel benne élni, európaiként magyarnak lenni, trikolort büszkén viselni, az kellene” – írta Facebook-oldalára a politikus.

A posztban még hozzáteszi: „és majd eljön.”

A bejegyzése melletti fotón az olvasható: „Már Szent István is tudta: Magyarország helye a Nyugat, nem pedig a Kelet!”


Forrás

Ez több mint megtisztelő! Ezt üzente Magyarország népének Erzsébet királynő!




Ez több mint megtisztelő! Ezt üzente Magyarország népének Erzsébet királynő!

Ezt üzente a királynő az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

A magyarországi brit nagykövetség közösségi oldala tette közzé II. Erzsébet brit királynő üzenetét, amelyet Novák Katalin köztársasági elnöknek címzett, méghozzá az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából, ami ismét igazán nagy megtiszteltetés.

"Nemzeti ünnepük alkalmából szeretnék gratulálni Excellenciádnak, és jókívánságaimat küldeni Magyarország népének. Miközben együtt, elszántan és bátran győzzük le a globális egészségügyi kihívásokat, bizakodom, hogy jobb idők elé nézünk a jövőben"– írta üzenetében II. Erzsébet.

TELJESEN ÚJ PÉNZ JÖN A NYUGDÍJASOKNAK!!! 1 perce jött a hír : OLYAN PÉNZT kapnak a magyar nyugdíjasok, KIVÉTEL NÉLKÜL, amiről álmodni sem mertek! EZ HIHETETLEN, hogy meglépte a magyar kormány!



Rendkívül kedvező, egyes elemzői várakozásokat némiképp meghaladó gazdasági növekedésről számolt be szerda délelőtt a Központi Statisztikai Hivatal. A friss adat ugyanis 6,5 százalékos második negyedéves bővülésről és az idei első félévet tekintve 7,3 százalékos növekedésről árulkodik. Noha a GDP-re a nyugdíjasok szemszögéből nézve jellemzően kisebb figyelem irányul, mégsem elhanyagolható számukra sem, hogyan teljesít a magyar gazdaság.

Novemberben ugyanis nemcsak az infláció alultervezése miatt érkezhet pénz a számlákra, hanem nyugdíjprémium címén is, melynek mértékét a gazdasági növekedés mértékéhez kötik. Erről – akárcsak a nyugdíjkiegészítésről – az 1997-es tb-törvény rendelkezik. Eszerint, ha az adott évi GDP várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot és tartható a költségvetési egyenleg, akkor a nyugdíjasokat prémium illeti meg. Hogy mennyi, az egy egyszerű számítással derül ki: a 3,5 százalék feletti részt a GDP-növekedésből összeszorozzák az adott hónapban járó ellátás 25 százalékával. Azonban előbbi legfeljebb 4 lehet, míg utóbbi maximum 20 ezer forint. Így jön ki az, hogy nyugdíjprémium címén legfeljebb 80 ezer forint utalható ki az érintetteknek.

A szerda reggel közölt friss GDP-adat pedig reményre adhat okot, hogy idén novemberben a kompenzáció mellé prémium is érkezik. Hogy pontosan mennyi, azt most próbáljuk megbecsülni. Ugyan a második negyedéves adat a háború és az inflációs nehézségek ellenére is paradés lett, ez várhatóan nem megy így az év további részében. A harmadik negyedév (július-szeptember) a turizmus és a vendéglátás miatt még erős lehet, ám a negyedik negyedév már a lejtőre fordulás jegyében telhet. A Magyar Bankholding elemzői szerint jó eséllyel növelhetik a mostani adat tükrében az idei 5,7 GDP-várakozásukat, ezért mi mérsékelt pesszimizmussal a becslés kedvéért 6 százalékos növekedést veszünk alapul. Ami nem áll nagyon távol a Magyar Nemzeti Bank prognózisától sem: a jegybanki szakemberek a június végi állapotok alapján 4,5-5,5 százalékos bővülésben bíznak.

Az idei – júliusi korrekciót is figyelembe véve – átlagnyugdíj jelenleg 172 070 forint, aminek a negyede a 43 ezret is meghaladja, tehát itt a törvényben rögzített felső határral kell számolnunk, a 20 ezer forinttal.

Meghalt ez a tündéri kislány, az OKA szinte felfoghatatlan... még csak hat éves volt...



Meghalt ez a tündéri kislány, az OKA szinte felfoghatatlan... még csak hat éves volt...

Elena olyan volt, mint bármelyik másik kislány az ő korában. Szeretett rajzolni (rózsaszín volt a kedvenc színe), és tanár szeretett volna lenni, amikor felnő. De sajnos minden hirtelen megváltozott: az orvosok rákot diagnosztizáltak nála, amely gyógyíthatatlan volt és körülbelül három hónapot adtak neki. Annak érdekében, hogy élvezze ezt a kevés időt, ami neki még hátra van, a szülei soha nem beszéltek neki a diagnózisáról.

Nem sokkal azután, Elena olyan beteg lett, hogy nyelési és beszéd problémái lettek. Ahhoz, hogy kommunikáljon a szüleivel, elkezdett jegyzeteket írni. De a szülei nem tudták, hogy Elena elrejtett néhány ilyen feljegyzést a ház körül – nyilván többet tudott, mint ahogy azt a szülei gondolták.

Eldugta a jegyzeteket az edények között, a fiókokban, a könyvekben… Mindegyikben azt írta, hogy szereti a családját. Az egyik feljegyzésében bocsánatot kért az apjától a betegségéért. Elena 2007 augusztusában halt meg. a szülei hónapokon keresztül találtak jegyzeteket szétszórva a házban, amikor a legkevésbé sem számítottak rá. Minden egyes jegyzet, amit találtak egy ütés volt számukra, mert arra emlékeztette őket, hogy lányuk elment, de ugyanakkor áldás is volt, mert emlékeztette őket, hogy a lányuk szerette őket a rövid idő alatt, amíg ezen a földön volt.

Néhány feljegyzésen csak annyi állt, hogy “szeretlek titeket”, és néhányon részletesebb rajz volt szívekkel. Néhány a kishúgához szólt, hogy felkészítse az iskolára. Az összes jegyzetet összegyűjtötték, és úgy döntöttek, hogy egy könyvben elmesélik Elena történetét és megosztják a jegyzeteit a világgal. A könyv címe: “Notes Left Behind.” A könyvből származó bevételt Elena szülei a rákos betegséggel foglalkozó csoportoknak adományozzák.

Egy kedvcsináló a könyvhöz:

Nyugodj békében, Elena. Nyilvánvaló, hogy ő egy különleges lány volt, aki nagyon szerette a családját. És a jegyzeteken keresztül az emléke örökké élni fog.

Nem várt módosítás érkezett a kormánytól a gázfűtéssel kapcsolatban! Ez mindenkit érint!



Megemeli a kormány azt a fűtőérték-mennyiséget, amit a meghatározott átlagfogyasztásig rezsicsökkentett áron lehet felhasználni gázból.

Módosítja a kormány a rezsicsökkentést átalakító szabályok egyikét, aminek következtében nagyobb fűtőérték-mennyiséget lehet felhasználni kedvezményes áron.

Az eddigi szabályozás szerint augusztus elsejétől évi 59132 MJ, nagyjából 1729 köbméter fogyasztásig járt a rezsicsökkentett ár. A jogszabály azért írta elő megajoule-ban ezt az értéket, mert a gáz fűtőértéke változó írja a Bank360.hu. A mostani módosítás is ezzel függ össze a kormány indoklása szerint.

A kormányinfón a kedvezményes fűtőérték-mennyiség megemelését azzal indokolta Gulyás Gergely miniszter, hogy a különböző beszerzési forrásokból, hazai kitermelésből, orosz importból, máshonnan származó gáz fűtőértéke eltérő. Ezért a rendeletben ehhez igazítva határozzák meg azt a fűtőérték-mennyiséget, hogy az aktuális fűtőértéktől függetlenül mindenki megkaphassa rezsicsökkentett áron az évi 1729 köbmétert.

A miniszter közlése szerint az eddig évi 59 132 MJ helyett 63 645 MJ lesz a rezsicsökkentett áron, azaz 2,865 forint/MJ-ért felhasználható gázmennyiség. Ezen felül kell már a piaci árat, jelenleg 21,416 forint/MJ-t fizetni.


Forrás


Várkonyi Andrea vallomása a szakításról: Nekem többet ért a méltóságom és a tartásom



Az elmúlt években óriásit fordult Várkonyi Andreával a világ - bátor döntések sorát hozta meg a munkájában és a magánéletében. Megérte a váltás, mert azóta mintha szárnyakat kapott volna.

Míg sokan nem mernek kilépni egy kapcsolatból, nem merik otthagyni a biztos munkahelyüket, a műsorvezetőnek mindkettőhöz volt bátorsága.

– Sokszor hoztam már fontos döntéseket az életembe, hol a munkámban, hol a magánéletemben, amelyek közül mind nagyon nehéz volt - kezdi Andrea a nak. – És persze olyan veszteségek is értek, amelyek nem az én döntéseim következményei voltak. Amikor véget ért a kapcsolatom Gáborral, és Nórival elköltöztem, bár nagyon megviselt az az időszak, furcsa módon mégis rengeteg energiával töltődtem fel - folytatja. – Azt az energiát, amit az egy ideje már rosszul működő kapcsolatba öltem, a szakítás után egy új élet kialakításába, izgalmas munkákba fektethettem. Most úgy érzem, végre jó irányba tartanak a munkák körülöttem, és hogy a nap végén alaposan, de kellemesen elfáradva zuhanok az ágyba.

Azt a döntését sem bánta megy, hogy egy a munkaadójával is szakított, vagyis egy éve eljött a TV2-től. Ahogy magyarázza, lépnie kellett, mert már nem érezte jól magát abban a közegben. – Lemondtam a végkielégítésemről is, pedig tizennyolc ott töltött év után járt volna. Annak is meg lett volna a módja, hogy ne üres kézzel távozzam, de nekem többet jelentett a méltóságom és a tartásom. Nem aggódtam a jövő miatt – magyarázza, az új diplomája után pszichológuskén tis dolgozó műsorvezető, aki a szíve mélyén érezte, tudta, hogy nem ér véget számára a televíziózás sem.

És a Life tévétől meg is érkezett az a felkérés, amire várt. A Női titkok Várkonyi Andival című műsorban az országban eddig egyedülállóan új típusú díszletben, szinte otthon i közegben beszélget majd olyan híres nőkkel, akiknek van mondanivalójuk, azaz nemcsak szerepelni akarnak, hanem üzenni is.

Futótűzként terjed egy Édesanya üzenete! "Megkérem már a nyugdíjasokat, fizessék már a számláimat mert az én fizetésem bezzeg nem kompenzálják..."



Egy dühös édesanya kifakadt. Eddig bírta, elszakadt a cérna. 


"Léptem nyomon azt látom, évente kétszer, de már a jövő évet is beharangozva, hogy mert a nyugdíjkompenzáció... 

Értem. Jogos. Nincs ezzel gond, vagyis nem lenne. Azt is tudom, hogy valakinek igen csekély összeggel növekszik a nyugdíja, DE!!!

Könyörgöm, normális dolog, hogy a nyugdíjakat állandóan kompenzálják, a fizetéseket pedig nem?!!! 

A nyugdíj értéke állandóan csökken, a nyugdíjasok állandóan hőbörögnek, kell a szavazatuk, ezért korrekciózni kell...

De az én fizetésem, meg köztük több ezer másik emberé, akik kőkeményen dolgoznak EBBEN a világban, MOST azt nem veszti értékét? Azt nem kellene növelni?

Nekem nem drágább a bolt? Nekem nem drágult a rezsim?

Megkérem már azokat a nyugdíjasokat, akik az állandó nyugdíjemelés után is csak siránkoznak, meg a oda húzzák a voksukat ahova nem kéne: fizesség már a számláimat mert az én fizetésem bezzeg nem kompenzálják és már nekem sem telik semmire!"

30 éves vagyok, dolgozom, albérletben élek, és 1 hónapja éhezek, mert nem maradt pénzem kajára. Hogyan spórolhatnék?



Szerintem ebben más ember is magára fog ismerni..

30 éves vagyok, egy gyárban dolgozom, 3 műszakos rendben, amolyan hagyományos munkásember vagyok. Ha nem éjszaka, akkor nappal nyomom, de kénytelen vagyok, a szüleim egy kis faluban élnek, közmunkások, mert nincs munka. Én sem a fővárosban élek, hanem egy megyeszékhelyen dunántúlon. A fizetésem 269 ezer forint, ami alapbetően nem lenne rossz pénz, de az albérletre, és a rezsire elmegy 150 ezer forint, van egy kutyám, akinek a havi élelmezése kb 20 ezer forint. A bérletem, helyijárat, és távolsági, a másik 20 ezer forint.

Tisztálkodási szerekre költök havnta kb 5 ezer forintot, mosószer, öblítő stb óvatosan használvam elég sokáig kitart, úgyhogy azt ide se írom. 70 ezer forintom van, ha ezeket kifizetem.. Eddig ez a pénz, elég volt, bevásároltam, nem a legdrágább ételeket vettem, de nem is a hitványakat.. OTt tartunk, hogy heti élelmiszerre elmegy 25 ezer forintom, és a hónap utolsó napjaira már nincs mit ennem. Mi a fenét csináljak? Min lehetne még spórolni, mit egyek? A vajas kenyér .. kenyér 700 forint, vaj 700.. tanácstalan vagyok!

El sem tudom képzelni, mit csinálnak azok, akiknek családja, autója van, utazni kell a munkahelyre, benzint tankolni stb stb..

Félelmetes, én félek, semmilyen biztonság érzetem nincs. Dolgozok, éhezek.. Élet ez? 

Decembertől további két és félszeres drágulás jön a hazai áramáraknál? Mi lesz még itt?!




Decembertől további két és félszeres drágulás jön a hazai áramáraknál? Mi lesz még itt?!

Méghozzá decemberben. A drágulás pontos mértékét azonban nem lehet előre megmondani, mivel ez politikai döntés függvénye. Energiapiaci szakértők szerint a hazai árampiaci helyzet még a mostaninál is rosszabb lehet – derül ki az ATV tudósításából. A magyar áramtőzsdén ugyanis a folyamatos áram ára a háború kezdete óta emelkedik. Ez alapján jövőre egy megawattóra áram 500 euróba kerül majd.

„400 forintos forint-euró árfolyamon ez 200 forint/kWh, és ez az érték még egy-másfél évvel ezelőtt még 23 forint volt. Tehát ez így már egy tízszeres drágulás, hogyha ezek az árszintek maradnak jövő évre és ugye itt az elsőszámú kérdés az, hogy ki fogja ezt a 200 forint/kWh fölött árat jövőre kifizetni Magyarországon?” – jelentette ki Turai József energetikai szakértő.

Balogh József energiapiaci szakértő azt mondta, a hazai helyzetet több külső tényező is nehezíti. Hozzátette: „A magyar elektromos áram ára egy harapófogóban van, az egyik oldalról nyomja a német ár felfelé, a másik oldalról pedig a balkáni hiányzó vízi termelés. Így értük el ezt az 500 euró per megawatt óra eddig elképzelhetetlennek hitt árat.”

Szerinte nem kizárt, hogy decemberben tovább emelkedik az energia ára, a drágulás mértékét azonban nem lehet pontosan megmondani. Úgy fogalmazott: „Ha valaki az energiát, mint tudományt vagy energiát, mint szakterületet kezelné, akkor körülbelül két és félszeresére kellene emelni a hetvenforintos árat ahhoz, hogy az reflektálja azt, ami a piacon történt… de hangsúlyozom, ez tiszta politika.”


Címlapkép:illusztráció!

62 éves férfi lett rosszul este fél 8-kor Ajkán – szirénázva rohantak a mentők a helyszínre! Még a legtapasztaltabb szakemberek is ledöbbentek a látványtól!



Száguldottak a mentők a helyszínre! Még a tapasztalt szakemberek is ledöbbentek a látványtól!

A nemesgulácsi férfi a kórházból mehetett is a rendőrségre.

Őrizetbe vett a rendőrség egy 62 éves férfit, mert eljátszotta, hogy rosszul van, és még a mentőket is kihívta, hogy így tesztelje az egészségügyi dolgozókat – írja a police.hu.

A központi segélyhívó számra vasárnap este fél nyolc körül érkezett bejelentés arról, hogy az egyik ajkai szórakozóhelyen egy férfi rosszul van.

A kiérkező mentők a helyszínen egy földön fekvő embert találtak, aki a mellkasát fájlalta, ezért kórházba szállították. A férfi azonban a vizsgálat közben felállt és közölte, hogy nincs semmi baja, csak próbára tette az egészségügyi dolgozókat.

Az ajkai rendőrök a férfit előállították a helyi kapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vették. A 62 éves nemesgulácsi lakos ellen valótlan bejelentés miatt indult eljárás.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívta az emberek figyelmét, hogy a segélyhívó központokat ne terheljék valótlan bejelentéssel, a 112-es segélyhívó számot szigorúan csak vészhelyzet esetén hívják. Az indokolatlan hívások túlterhelik a rendszert, ezzel veszélyeztetve olyan emberek életét, vagyontárgyait, akik valóban segítségre szorulnak. Ilyen esetekben a hatóság a valótlan bejelentés miatt indított intézkedések és az eljárás költségeit is a bejelentőre terhelheti.

Jókora nyugdíjprémium ütheti a nyugdíjasok markát Októberben és Novemberben is – Ekkora az összeg:



Rendkívül kedvező, egyes elemzői várakozásokat némiképp meghaladó gazdasági növekedésről számolt be szerda délelőtt a Központi Statisztikai Hivatal. A friss adat ugyanis 6,5 százalékos második negyedéves bővülésről és az idei első félévet tekintve 7,3 százalékos növekedésről árulkodik. Noha a GDP-re a nyugdíjasok szemszögéből nézve jellemzően kisebb figyelem irányul, mégsem elhanyagolható számukra sem, hogyan teljesít a magyar gazdaság.

Novemberben ugyanis nemcsak az infláció alultervezése miatt érkezhet pénz a számlákra, hanem nyugdíjprémium címén is, melynek mértékét a gazdasági növekedés mértékéhez kötik. Erről – akárcsak a nyugdíjkiegészítésről – az 1997-es tb-törvény rendelkezik. Eszerint, ha az adott évi GDP várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot és tartható a költségvetési egyenleg, akkor a nyugdíjasokat prémium illeti meg. Hogy mennyi, az egy egyszerű számítással derül ki: a 3,5 százalék feletti részt a GDP-növekedésből összeszorozzák az adott hónapban járó ellátás 25 százalékával. Azonban előbbi legfeljebb 4 lehet, míg utóbbi maximum 20 ezer forint. Így jön ki az, hogy nyugdíjprémium címén legfeljebb 80 ezer forint utalható ki az érintetteknek.


Nyugdíjkiegészítés nyugdíjprémium összege 2022


A szerda reggel közölt friss GDP-adat pedig reményre adhat okot, hogy idén novemberben a kompenzáció mellé prémium is érkezik. Hogy pontosan mennyi, azt most próbáljuk megbecsülni. Ugyan a második negyedéves adat a háború és az inflációs nehézségek ellenére is paradés lett, ez várhatóan nem megy így az év további részében. A harmadik negyedév (július-szeptember) a turizmus és a vendéglátás miatt még erős lehet, ám a negyedik negyedév már a lejtőre fordulás jegyében telhet. A Magyar Bankholding elemzői szerint jó eséllyel növelhetik a mostani adat tükrében az idei 5,7 GDP-várakozásukat, ezért mi mérsékelt pesszimizmussal a becslés kedvéért 6 százalékos növekedést veszünk alapul. Ami nem áll nagyon távol a Magyar Nemzeti Bank prognózisától sem: a jegybanki szakemberek a június végi állapotok alapján 4,5-5,5 százalékos bővülésben bíznak.

Az idei – júliusi korrekciót is figyelembe véve – átlagnyugdíj jelenleg 172 070 forint, aminek a negyede a 43 ezret is meghaladja, tehát itt a törvényben rögzített felső határral kell számolnunk, a 20 ezer forinttal.

A fentiek alapján tehát jelen állás szerint jó esély mutatkozik arra, hogy akár 50 ezer forintos nyugdíjprémium érkezzen az átlag körüli ellátásban részesülők számlájára. Ha pedig a Magyar Bankholding 5,7 százalékos várakozásával számolunk, akkor sem beszélhetünk sokkal kisebb összegről: 44 ezer forintot utalhat ki a kormány.


Újabb kompenzáció is kell

A havi rendszerességgel közölt inflációs adatok alapján világosan látszik, hogy a júliusi 3,9 százalékpontos nyugdíjkiegészítés kevés lesz az idei évre, hiszen ezzel a korrekcióval együtt vett 8,9 százalékos nyugdíjemelésnél jóval magasabb lehet az infláció mértéke. A jegybank júniusi – talán joggal nevezhető még optimistának – előrejelzése szerint valahol 11 és 12,6 százalék között lehet az éves árváltozás mértéke. Igenám, viszont akkor még szó sem volt a rezsicsökkentés megvágásáról, a kata törvény kinyírásáról, sem pedig az üzemanyag ársapka folyamatos kivezetéséről. Noha utóbbi már akkor benne volt a levegőben, jelentős szűkítő lépések még nem történtek.

Így hát az őszi hónapokban könnyen előfordulhat, hogy akár 20 százalékot is meghaladó inflációval találkozhatunk, és nem kell nagy jóstehetség ahhoz sem, hogy a következő, szeptemberi prognózisában a jegybank a júniusinál magasabb várakozást fog megfogalmazni.

Óvatos becsléssel élve, ha 13 százalékos éves inflációt veszünk alapul, akkor 4,1 százalékpontos novemberi kiegészítésre lesz szükség, ami az átlagnyugdíj szintjén havi 7054 forintot jelent. Mivel ilyenkor visszamenőlegesen is kiutaláják az elmaradt emelést, ezért egyszerre közel 76 ezer forint érkezhet az érintettek számlájára.

A nyugdíjprémiummal együtt így tehát közel 128 ezer forintról lehet szó az átlagnyugdíj szintjén, ami novemberben az érintettekhez eljuthat.

Noha jelentősebb összegről van szó, mégsem jelenthető ki, hogy ez sokat tudna javítani a nyugdíjasok helyzetén. Az inflációt utólag követő emelés, valamint a bérnövekedés figyelmen kívül hagyása miatt, hagyományosan nehéz helyzetben vannak a legidősebbek, főleg az alacsonyabb összegű ellátásban részesülők. Jelenleg a közel 14 százalékos inflációt kell valahogy kigazdálkodniuk a 8,9 százalékkal megemelt ellátásukból.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (13) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (94)