Miközben novemberben már 7,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, Orbán Viktor az 5 százalékos januári nyugdíjemeléssel szédíti legnépesebb szavazótáborát, a nyugdíjasokat.A miniszterelnök Facebook-videójában emlékeztette idős híveit, hogy januárban érkezik a nyugdíjemelés. Sőt, a „teljes egészében visszaadott” 13. havi nyugdíj is többet fog majd érni a következő évben ennek köszönhetően.Arról természetesen nem beszélt, hogy az infláció rögtön el is viszi az emelést, azaz valójában nem fognak jobban élni, nem tudnak többet vásárolni a nyugdíjasok. Jött helyette a megalázó szöveg:„HA VAN MIBŐL ADNI, AZ EMBER SZÍVESEN AD”– idézte saját magát pénteki rádiós interjújából a bőkezű miniszterelnök, ezúttal is jó érzékkel elhazudva, hogy valójában nem „ő” adja a nyugdíjat, mintegy kegyet gyakorolva, hanem a nyugdíjrendszer úgy működik, hogy a még aktív munkavállalók, a gazdaság szereplői termelik meg a rá való pénzt.
Népszerű bejegyzések
-
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy nyáron a nagy hőségben nem túl kellemes dolog még pluszban a forró tűzhely mellett állni.Ha nyaral...
-
A NASA készítette ezt a műholdképet, nézzétek meg alaposan! Nézzétek meg alaposan ezt a képet, amelyet a NASA készített tavaly februárban, a...
-
Maria Geronazzot azóta jegyzi a celebvilág, amióta plasztikáztatta arcát. Ennek nagy részét felduzzasztott ajkai foglalják el. Ha nem is a s...