A WHO nem bírta tovább: elmondták az igazat az oltásról



Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója nemrég Genfben tartott egy sajtótájékoztatót, ahol azt mondta, hogy az emlékeztető oltások jelen pillanatban nem fékezik meg a koronavírus-járványt, inkább csak meghosszabbítják azt.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kiemelte, hogy a kórházi ápolásra szorulók, és a halálos áldozatok nagy többsége még mindig oltatlan. Viszont, ahogy ő fogalmazott:

az emlékeztető oltások nem adnak okot az ünneplésre, inkább csak meghosszabbítják a járványt, mivel az emlékeztetőoltás-programok a már eleve magas átoltottsággal rendelkező országok felé terelik a vakcinákat, nagyobb esélyt adva ezzel a vírusnak a további terjedésre és mutációkra.

A főigazgató ugyanakkor hozzátette, hogy a védőoltások mind a delta, mind az omikron variáns ellen hatékonyak, és jelenleg most az a cél, hogy világszinten elérjük a 40 százalékos átoltottságot, 2022 közepére pedig a 70 százalékot.

„A jövő évnek a járvány végét kell jelentenie, ehhez pedig le kell vonni 2021 tanulságait, ami a 3,5 milliós halálozási számot, a vakcinák keltette reményt, valamint a vakcinaelosztás egyenlőtlenségeit illeti”

- fogalmazott Gebrejeszusz.

Ugyan Magyarországon eddig nem került szóba a negyedik oltás, ezt még csak Izraelben vezették be, akik a harmadik oltásban is világelsők voltak.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (15) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (99)