Újévi tilalmak – Ezeket ne tedd, ha szerencsés 2022-re vágysz!



A szilveszterről és az újévről óhatatlanul eszünkbe jutnak a különféle babonák, amelyekből éppenséggel nincs hiány. Ezek egyfajta hiedelem alapú útmutatások lennének arra az esetre, ha kezünkbe kívánjuk venni sorsunkat és sikeresebb jövőt akarunk megalapozni magunknak.

A következőkre kell odafigyelni az óév utolsó és az újév első napján, hogy minden rendben alakuljon. Csak tudja az ember mindezt észben tartani.


Lássuk!


Úgy tartják, amit az év első napján csinálunk, az nagyban meg fogja határozni az adott esztendőt.

Újév első napján ne veszekedj, mert akkor az egész éved viszályban fog telni.

Vedd körbe magad olyan dolgokkal és emberekkel, amelyek örömet okoznak neked, így bebiztosítod magadnak a szerencsés jövőt.

Ne takaríts, mert az rossz szerencsét vonz magához, ugyanakkor a mosás és teregetés is tilos, mivel az halált igéz meg.

Nézd meg, hogy kit engedsz az otthonodba újév első napján. Ha férfi lép be először az ajtón, szerencse és siker vár rád, ha nő, akkor az ellenkezője.

Figyelj oda, hogy mit engedsz ki az otthonodból! Ha ilyekor adsz kölcsön, akkor azzal hagyod kifelé áramlani a javakat. Ha kiviszed a szemetet, a szerencsédet is kidobod vele. Kifelé semmi nem mehet.


Óvatosan azzal, hogy mit eszel…

Először is nem mindegy, hogy mikor eszel és hogy mit. Baromfit és halat az óév utolsó napján szabad fogyasztani, mert a szárnyas elrepül a múlt gondjaival, a hal pedig elúszik vele.

Újév első napján már épp ellenkezőleg történnek a dolgok. A csirke szétkaparja a szerencsét, a pulyka pedig bosszúságot kelt. A hal nyálkássága révén folyamatosan kicsúszik majd a kezünkből a szerencse.

A malacot óév utolsó napján ne együnk, de újév első napján szinte kötelező, lencsével együtt. A malac orrával előre túrja nekünk a szerencsét, a lencse pedig a pénzt szimbolizálja, amelyből bőséggel kijut majd.

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt kedvelését és a “sok szerencsét” tartalmú hozzászólást követően görgetsz lefelé!

Minden kedves Olvasónknak sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk!


(A fentiek pozitív megerősítésként működhetnek, azok beteljesüléséért értelemszerűen nem vállalunk felelősséget.)

Jól vigyázz az újévi első látogatóval vagy telefonálóval. Nem mindegy, ki az, méghozzá ezért:



Azt mondják, az új év első éjszakájának ezerszeres mágikus hatása van: amit szilveszter éjfélkor, vagy az újesztendő első hét napjának bármelyik éjjelén varázsolunk, az jó eséllyel valóra válik!

A telihold az óévvel együtt elfogy, 2018. január 2-án elkezdődik az újhold születése. Az újhold pedig segít mindabban, amit erősíteni, növeszteni, kiteljesíteni vágyunk. Az ilyenkor elvégzett mágikus rítusok hatása a hold növekedésével egyre erősödik, ezért aztán jól vigyázzunk, mit kívánunk, mert még beteljesül!


Egészségvarázs


Nem kell hozzá más, csak egy szép tiszta üvegpohár, friss víz, egy gyertya és sok szeretet. Éjfél előtt pár perccel meg kell gyújtani a gyertyát, és mellékészíteni a teli pohár vizet. Belenézni kitartóan a gyertyalángba, és szinte látni-hallani, hogy akit épp gyógyítunk, az már egészségesen nevet. Mikor éjfélt üt az óra, fel kell emelni a poharat, és ki kell inni lassú kortyonként az italt, de úgy, hogy a pohár falán át mindvégig a lángba kell nézni, és a beteg szerettünkre gondolni, ahogy átjárja és megújítja testét a tisztító tűz. A gyertyát szabad felemelni, hogy kényelmesebb legyen az ivás, de nem szabad egy percre sem levenni a lángról a szemet. Ezután az üres poharat a gyertya fölé kell borítani, és megvárni, míg megfullad a láng.



Szerelemvarázs


Van, aki pontosan tudja, kinek a szerelmére vágyik, de olyan is van, aki csak most keresgéli a leendő párját. A varázsláshoz most is szükség lesz gyertyára vagy mécsesre, egy tálra, fahéjra, egy tűlevélre a karácsonyi fenyőből, sóra, mézre és vízre, egy darab papírra és tollra, valamint egy csepp vérünkre. A mágiát már szilveszter előtt is el lehet kezdeni. El kell gondolni, milyen is legyen a szerelmünk, és a fő tulajdonságait leírni a papírra. Ha már tudjuk, ki az, akkor elég a nevét leírni. Ha elkészült az iromány, tegyük a párnánk alá szilveszter éjszakáig. Szilveszterkor nem sokkal éjfél előtt vegyük elő a tálat, és helyezzük bele az égő mécsest. Forraljunk egy csészényi vizet, és dobjuk bele a tűlevelet, ez jelképezi majd szerelmünk örökkévalóságát. Aztán jöhet a csipetnyi só, ez a boldog izgalmak, kalandok jelképe, vagyis elűzi a kapcsolatból az unalmat. Aztán a kiskanál méz következik, ami a mézédes boldogságot hozza el, majd a fahéj, ami a testi vágyat éleszti fel. Ha elkészült a főzet, fontos, hogy halásszuk ki belőle a tűlevelet, nehogy a torkunkon akadjon majd. Most vegyük elő a papírt a párna alól, és egy tiszta, vékony tűvel szúrjuk meg a gyűrűsujjunkat, ahová majd a karikagyűrű kerül. Egy cseppnyi vért nyomjunk rá a papírra, majd tartsuk a láng fölé. Miközben ég, képzeljük el, ahogy a szerelmünkkel boldogan ölelkezünk. Ha már nagyon lángol a papír, dobjuk a tálba, és hagyjuk elégni. Egy csipetnyi kis hamut szórjunk bele a varázsitalos csészébe, keverjük meg, és lassú kortyokkal igyuk ki a nedűt, miközben mindvégig a kedvesünknél időzzön a képzeletünk.



Bőségvarázs


A népi hagyomány sokféle szilveszteri-újévi babonát ismer, ami bőséget hoz a házhoz. Ilyen például a malacsült vagy a disznóhúsból készült kocsonya, hisz a sertés kikaparja nekünk a szerencsét, miközben a szárnyasok csak elkaparnák. És ezért van Újév napján lencse vagy bab is az asztalon, mert az apró szemecskék a pénzt szimbolizálják. A pénzvarázsló mágiához is szükségünk lesz lencsére, persze nyers állapotban. Egy marék lencsét szórjunk bele egy kis vászonzsákba (vagy zokniba), és tegyünk mellé egy papírpénzt is, forintot vagy valamelyik erős valutát, hogy ne csak az aprópénz gyűljön majd a zsebünkben. Most varrjuk vagy csomózzuk el a csomag száját, és vegyük a bal tenyerünkbe, hiszen ez az a kezünk, amivel elfogadunk. Álljunk ki az ablakba vagy a szabadba, és keressük meg a holdat. Ha nincs meg, az se baj, képzeljük el, hogy ott van, és a napokban növekedni kezd. Finoman dobálgassuk bal tenyerünkben a zsákocskát, és mondjunk köszönetet, amiért egyre több és több pénzünk lesz az újesztendőben. Ha nehéz elképzelnünk a temérdek pénzt, gondoljunk azokra a dolgokra, amikre elköltenénk. A rítust három egymást követő éjszakán el kell végezni azonos időben, bár nem fontos épp éjfélkor. Ha sürgősen szükségünk van rá, ezután visszavehetjük a papírpénzt a zacskóból, bár jobb, ha a növő hold idején végig ott marad.



Erre figyeljünk!


Vigyázzunk az újévi első látogatóval vagy telefonálóval, mert ha nő az illető, az bizony nem hoz szerencsét a néphit szerint. A babonásoknak célszerű megkérni egy barátot, csörögjön oda az Újév hajnalán egy búékra, így elkerülhetjük a nők hozta balsorsot. És ha bőségben szeretnénk élni az újesztendőben, véletlenül se adjunk kölcsön pénzt senkinek az óév és az új év első napján, mert az egész évre pénzszűkét okoz. Valamint tilos mosni és szemetet kiönteni, mert a szerencsét is elmossuk vagy kiöntjük vele!

Borzalmas hírrel zárul az év – Elhunyt a legendás magyar sportoló, sokak nagy kedvence



Gyászol a Ferencvárosi Torna Club, életének 74. évében meghalt a klub birkózó legendája, Széles József.

Az FTC szabadfogású birkózójaként kétszer nyerte meg a magyar bajnokságot csapatban, előbb 1976-ban, majd 1978-ban.

Azóta pedig edzőként is tevékenykedett a Ferencvárosnál.

A klubhoz nagyon erős szál fűzte a legendát, korábban így nyilatkozott róla:

„Ez a szakma és a Fradi iránti szeretetből adódik. Sosem meditáltam ezen sokat, mert nem munkahelyemnek tekintem a Ferencvárost, hanem az otthonomnak, így pedig mindig nagyon könnyű dolgozni.

Az összes fiatal fradistának azt üzenném, hogy jó helyen vannak és legyenek büszkék arra, hogy a Ferencvárosi Torna Club sportolói.”


Forrás

Nem csak a lencse hoz szerencsét! Edd ezt szilveszterkor és boldog, szerencsés, sikeres lesz az Újéved!



Az, hogy mik kerülnek a szilveszteri asztalra, nagy mértékben a szokások és a babona határozza meg. Nem minta nem ehetnénk így is finomakat, viszont minden étel mögött megbújik a hagyomány szerinti magyarázat, hogy miért vagy éppen miért nem érdemes azt az óév utolsó napján vagy az újévben fogyasztani.

Lássuk, melyek ezek az ételek!


1. Malac


Ezt az ételt nem szabad kihagynunk, hiszen az Újévi szerencse egyik fő szimbóluma. Úgy tartják ugyanis, hogy az orrával kitúrja nekünk a szerencsét. Semmiképpen ne hagyjuk ki a menünkből. Elkészíteni pedig mindenképpen egészben sütve érdemes. Jellemzően egy almával a szájában sütik meg.


2. Gránátalma


A görögök hagyomány szerint Újév eljöttével, éjfélkor egy gránátalmát a földhöz kell vágni, hogy szétcsattanva előbújjanak belőle a magokkal teli szemek. Ez a bőséget és a gyarapodás jelképezi. Természetesen neked nem kell összekenned vele mindent, épp elég, ha felbontva egy tálban az asztalra teszed, amiből szabadon lehet csipegetni.


3. Fánk és rétes


A rétes mivel jól nyújtott tésztáról van szó, azt jelképezi, hogy a jövőben a szerencsénk is ilyen hosszúra nyúlik majd. A fánk ugyanakkor kör alakjával a teljességet, az egységet szimbolizálja.


4. Hal


A halnál nagyon kell figyelni arra, hogy mikor fogyasztjuk, mert egyszerre okozhat szerencsét és balszerencsét is. Ha még az óéveben esszük, az jót jelent, hiszen vele együtt elúsznak a szerencsétlenségek és a mögöttünk hagyott év sikertelenségei. Viszont ha az Újév első napján falatozunk belőle, a jövőben ránk váró szerencsénket hagyjuk elúszni a hallal.


5. Zöld levelűek


A zöld leveles zöldségek mind a papírpénzt szimbolizálják, így lehetőleg minél többet érdemes belőle fogyasztani az újév első napján. Anyagi biztonságot és bőséget hozhat. Érdemes ilyenkor spenótot, káposztaféléket, madársalátát és egyéb kedvelt zöldeket fogyasztani.


6. Szőlő


Szilveszter éjjelén a spanyolok és a portugálok megesznek 12 darab szőlőszemet, hogy a következő évük termékeny legyen, és minden hónapra kijusson a szerencséből.


7. Szárnyas és vad


Ahogyan a halra is igaz, ezeknél a húsoknál is figyelnünk kell, hogy mikor fogyasztjuk, mert óévben még elkaparják és elszaladnak a rossz szerencsével, viszont újév első napján elviszik a szerencsénket.


8. Lencse


Az örök szilveszteri eledel, ami sok apró szemével a gazdagság és a bőség szimbóluma. Minél többet eszünk belőle, annál nagyobb gazdagság vár ránk az újesztendőben. Erre a célra jók az egyéb hüvelyesek is.

Erre való a pezsgő kupakján a piros sapka. Egész életedben rosszul ittad a pezsgőt!



Sokan azt sem tudják, hogy a legtöbb pezsgőt ellátták ilyen piros sapkával, azt pedig főleg nem, hogy mire való. Pedig ha tudnák, akkor biztosan használnák, éppen ezért most elmondjuk nektek, miért olyan hasznos!


Pár alig ismert tény a pezsgőről


Az első pezsgőt 1670 – 1715 között, a hautvilliersi Szent Benedek-rendi apátság pincevezetője dom. Pierre Pérignon készítette, úgy hogy parafa dugóval zárta le az üveget, amelyet viaszba mártott drótkengyellel erősített rá. Sokáig titokban tartották a készítési folyamatot, ennek ellenére azonban a 18. században már sokfelé ismeretes volt, és a 19. században már Európa-szerte készítettek pezsgőt.

Pezsgő szavunkat Gróf Széchenyi István alkotta, aki a Hitel című munkájában elsőként nevezte a franciák champagnierét pezsgőnek. Fischer János bor- és gyarmati áru kereskedő és dr. Schönbauer Mihály orvos, pozsonyi polgárok 1825-ben alapították az első hivatalosan nyilvántartott pezsgőgyárat a Magyar Királyságban.

Pezsgő szavunkat gróf Széchenyi István alkotta, aki a Hitel című munkájában elsőként nevezte a franciák champagne-át pezsgőnek. A magyar pezsgőgyártás bölcsője Pozsony volt. Fischer János bor- és gyarmati áru kereskedő és dr. Schönbauer Mihály orvos, pozsonyi polgárok 1825-ben alapították pezsgőgyárukat az akkori Magyarországon és Franciaországon kívül elsőként. 1831-ben Aigermant Keresztelő János úr pezsgőjét, gyárát a Magyar Királyságba hozták, és azóta biztonságos raktárakkal rendelkeztek, valamint nagy hírnévvel éltek. A vállalkozás termelése 1840-re elérte az évi 10 ezer palackot.

Első elismerésüket az 1867-es párizsi világkiállításon aratták, ahol bronz medáliát nyertek pezsgőjükkel. Később a gyár Fischer János fiának, ifjabb Fischer Jánosnak a tulajdonába ment át. Mivel az ő fia, aki katonatisztként szolgált a bécsi udvarnál, már nem akarta a gyárat tovább vinni, így került 1877-ben az osztrák származású Johann E. Hubert tulajdonába.

Budapesten az első pezsgőgyárat, a polgári származású Prückler családból való Prückler Ignác (1809-1876) alapította meg 1834-ben a “Prückler Ignác Magyarország első rum-, likőr- és pezsgőgyára” név alatt, a Ráday utca 32-es szám alatti épületben. A legérdekesebb titkot viszont a piros sapka őrzi, most pedig meg is mutatom nektek, mire használható, és hogyan!


Éppen ezért találták ki ezt a megoldást, a videóban megmutatom, hogyan alkalmazhatod a piros kis kupakot erre a célra!

A lényeg 20 . másodperctől látható:

Ami nélkül nincs szilveszter : retró szendvics, amit soha nem lehet megunni! Te is szereted?



Ez a szendvics örök. Ennél finomabbat egyik gyorsbüfében sem lehet kapni és az ízharmóniája egyszerűen utánozhatatlan. Minden mindennel passzol rajta.

Amióta az eszemet tudom, ilyen szendvics került az ünnepi asztalra. Nem csak szilveszterkor, de szülinapokkor, névnapokkor és húsvétkor is. Ilyenkor természetesen sonkával és sárgatúróval.

Volt, hogy ezért vártam olyan nagyon a szilvesztert, mert végre ilyen szendvicset ehettünk. Nem mintha máskor nem lehetett volna elkészíteni, mégsem készítettük. 😀

A tojás régen még házi volt és élénk, erős színű volt a sárgája, az uborkát édesanyám rakta, a szalámit vagy kolbászt pedig szintén háztól szereztük rá. A Piros aranyból mindig csak egy cseppet a főtt tojáskarika közepére. Reszelt sajtból pedig ha jut, egy csipetnyi. Kizárólag vajas zsúrkenyérre.

Mai napig így csináljuk, ha lehet házi alapanyagokkal, és ugyanúgy szeretjük. Soha nem marad belőle egy darab sem.

Nálatok is bejáratott kedvenc? Ti máshogy csináljátok?

19 vicces újévi SMS, amit bárkinek elküldhetsz, szakad majd a röhögéstől!



Érdemes még napközben beírni a telefonunkba, hogy a nagy buli hevében véletlenül ne a főnökünknek küldjük el ezeket a cseppet sem átlagos SMS-eket!


1.


Buborék van a pohárban,

malac repül a szobában.

Pezsgőt inni most nem szégyen,

önts úgy is, ha nem kérem.

Ma még nagy bulit csinálok,

Boldog Új Évet Kívánok!


2.


Szerencsemalacka farkát, ha megfogom,

az újévre kívánok valami jó nagyot.

Csillogjon szemünkben öröm, s ne bánat,

minden rossz messziről kerülje e házat.

Szebbet és jobbat, mit is kívánhatnék,

adja meg az Isten, hogy ezt hozza az új év.


3.


Telefonálni ma nem fogok,

mert beszélni már nem tudok.

Hányni talán még sikerül,

ahogy kinézek, mindenki kikerül.

Nem is húzom a mondókámat sokáig,

Boldog Új Évet Kívánok…bokáig!


4.


Havas téli lepedő borítja a tájat,

ilyenkor a jó pezsgő serkenti a májat.

Sült malacka vándorol, surran a bendőbe,

kívánok minden jót az új esztendőben!


5.


Képeslapra nem volt időm,

hozzád mennék, de nincs cipőm.

Szánkón csúsznék, ha hó esne,

de maradjunk az sms-ben! B.U.É.K!


6.


Langy esőben, tömör ködben,

holt részegen mély gödörben.

Szilveszternek nehéz napján,

négykézláb az árok partján,

átölelem a világot,

Boldog Új Évet Kívánok!


7.


Ez lenni kici kinaji ujevi szmsz, lenni olco, nem draga, mégisz mutatni, hogy van gondolasz rad. Kivani neked jo uj évet, meg kiccaladod récire öröm, boldogsag.


8.


Igaz, hogy még nincs itt az év vége,

de én lehet, hogy négykézláb érek a végére.

Ezért hát, míg stabilan állok,

Boldog Új Évet Kívánok!


9.


Alufelni, téligumi, SL Merci, tangabugyi.

Tele pohár, hideg pezsgő, padlógázzal új esztendő.

Fék, bal három, jön az árok! Boldog Új Évet Kívánok!


10.


Napfény felnyitja szemednek világát,

gondolj majd arra, ma este mi vár rád.

Bor, pezsgő, s megannyi jó falat,

azt kívánom, érezd ma jól magad! B.Ú.É.K!


11.


Egy kicsit öregebb, egy kicsit bölcsebb, egy kicsit kerekebb lettem, de még mindig nem vagyok tökéletes. Azért Boldog Új Évet Kívánok!


12.


Vége van az évnek, de nincs vége a létnek.

Buliznak az emberek, ezerrel tépnek.

Szárazon maradnak?! Ettől nem félnek.

Folyadékot garatra csak vederrel mérnek.

Egyszerre és hangosan egy dolgot kérnek:

Boldogabb Új Évet sokszorta Néked! B.Ú.É.K


13.


Szép a szilveszter, szép vagyok én is,

kancsal szemem a pezsgőtől áll össze-vissza, meg szét is.

Na de több rímet ide nem vágok,

Boldog Új Évet kívánok!


14.


Adjon Isten minden jót,

öt-hat tyúkot, jó tojót.

Hízott disznót, sok hurkát,

tele pincét, kamarát,

sonkát, kolbászt, szalonnát,

gond ne bántsa a gazdát. B.Ú.É.K!


15.


Ma van az év utolsó napja,

a hírt mindenki

sms-ben kapja.

Kopogtat az új év,

már csak néhány óra,

ne gondolj ma másra

csak a szépre, jóra.


16.


Újévi kismalac csülke lóg a szádban,

hajnali hat előtt ne kerülj az ágyba!

Durranjon a pezsgő, szóljon hát az ének!

Boldog Új Évet Kívánok Néked!


17.


Disznó sivít, petárda robban,

részeg feje a padlón koppan.

Róka család a WC-ben,

Lagzi Lajcsi a tévében.

Több rímet ide nem vágok,

Boldog Új Évet Kívánok.


18.


Elsején, mikor kigyúlnak a fények,

a detoxban csak akkor kezdődik az élet.

Kancsalok a szemek, a fejek kékek,

Mámorosan kívánok szép új évet!


19.


Szilveszternek éjszakáján

malacka sül meleg kályhán.

Sörrel locsold kívül, 

pezsgővel meg belül,

s jövőre az élet minden baja kerül! BUÉK!

Ezeket NE csináld az óév utolsó és az újév első napján, mert szerencsétlen év vár rád



Az új év első napjához számos népszokás fűződik, legtöbbjük eredete sok évszázados, sőt némelyik évezredes pogány hiedelemhez kapcsolódik. Amilyen január elseje, olyan lesz az egész esztendő is - hitték eleink, ami manapság a sokféle fogadalomban ölt testet. Ezt nagyon sokan komolyan gondolják, míg a varázslások, babonák inkább csak érdekességként maradtak fönn. 

Az óévtől szinte mindenütt zajosan búcsúznak: a lárma, kolompolás mai megfelelője a trombitálás és újabban az ilyenkor is szokásos tűzijáték. Egyes vidékeken szerencsepénzt tesznek az emberek a tárcájukba, másutt szerencsepogácsát sütnek, amelyben pénz lapulhat.

Utóbbinál fontos volt, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon. A hagymakalendárium főleg vidéken dívott: 12 gerezd fokhagymába sót tesznek, amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó esik majd.

Az ólomöntés az egyik legismertebb szokás: a felmelegített anyagot hideg vízbe öntik és megnézik, milyen alakot vett fel. A gombócfőzés főleg lányos házaknál volt szórakoztató szertartás: a gombócokat úgy főzték ki, hogy kis papírszeletekre férfineveket írtak és azokat a gombócokba rejtették. Amelyiket először dobta fel a víz, az abban olvasható férfinév lesz a lány jövendő férjének a neve.

A malac farkának meghúzása azért jött szokásba, mert a malac előre túrja a földet és helyet csinál a szerencsének. A lencsefőzés azért népszerű - mint minden szemes étel fogyasztása - mert a sok pénzre, a szerencsére utalhat. Baromfifélét nem szabad enni, mert elkaparhatja a szerencsét.

Az év utolsó napján tilos levinni a szemetet, nem szabad teregetni, orvost hívni, orvoshoz menni. Akinek szilveszterkor fáj a foga, valamit halogat - amit már nem szabadna tovább görgetni az új évben.

Figyelem! Ha ilyen ízt érez a szájában rögtön hívja a mentőket! Mindenkit figyelmeztet a híradó!



Figyelem! Ha ilyen ízt érez a szájában rögtön hívja a mentőket! Mindenkit figyelmeztet a híradó!

Ha zsibbad a nyelved, és ezt az ízt érzed, komoly bajt jelezhet.

Az agyi keringészavar, vagyis a stroke fiatal, látszólag egészséges embereknél is előfordulhat, akiket többnyire meglepetésszerűen ér, pedig az esetek egy része előtt felfedezhetők jelek, amelyek figyelmeztetnek a közelgő bajra.

Röviden összefoglalva stroke akkor következik be, ha egy agyi érben rög keletkezik, vagy az ér megreped, így nem jut megfelelő mennyiségű oxigén az agyba. A stroke-nak két fő típusát különböztetjük meg: az egyik a vérhiányos, a másik pedig a vérzéses stroke, vagyis az agyvérzés.

Az összes stroke-eset mintegy harmadát egy vagy több figyelmeztető „mini stroke” előzi meg, melyet TIA-nak, magyarul átmeneti agyi vérellátási zavarnak nevezünk. A TIA korai felismerése és kezelése nagymértékben csökkentheti a stroke kockázatát.


Ez a három legismertebb tünet

A stroke-nak három olyan fő tünete van, melynek észlelése esetén azonnal mentőt kell hívni, az egyik oldali végtag meggyengülése, a száj félrehúzódása és a beszéd elakadása.

Íme a többi tünet:

A PubMed Health összegyűjtötte azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek a közelgő stroke tünetei lehetnek:• az éberségi szint csökkenése (álmosság, eszméletvesztés és kóma)• a hallás és az ízérzékelés megváltozása, ügyetlenség• zavartság, emlékezetkiesés• nehéz nyelés• írási és olvasási nehézség• szédülés, a mozgás abnormális érzékelése• a hólyag és a belek feletti kontroll hiánya• egyensúlyvesztés, a koordináció hiánya• izomgyengeség az arcban, a karon, vagy a lábon (általában csak az egyik oldalon)• zsibbadás, vagy bizsergés a test egyik oldalán• személyiségbeli, hangulati és érzelmi változások• látászavar, kettőslátás, vagy a látás elvesztése• érzékelési változások: fájdalom, nyomás, hőmérséklet érzékelésének megváltozása• beszédzavar, vagy mások beszédének nehezebb értelmezése.


Furcsa ízek és zsibbadás a szájban

A zsibbadás továbbá a szájban, a nyelv esetén is felléphet, a gyanút erősíti továbbá, ha a beteg kifejezetten fémes, sós vagy kellemetlen ízt érez a szájában – sok stroke-on átesett páciens számol be hasonló tapasztalatokról.

Rendkívül fontos tudni, hogy az agyvérzés tüneteinek jelentkezése utánhárom óra van az eredményes beavatkozásra.


Forrás

12 dolog, amivel 2022-ben bevonzhatod a bőséget az életedbe



Ki ne szeretné, elérni azt az állapotot, hogy soha többé ne legyenek anyagi gondjai? Mai világunkban a pénzzel kapcsolatban egyre inkább a félelem uralkodik.

Ha kipróbálod egyszerű tippjeinket, könnyen megtelhet a pénztárcád, és megteremtheted magad körül a bőség állapotát!


GAZDAGSÁGOT VONZÓ TÁRGYAK


A tárgyaknak általában a feng-shui tulajdonít különös jelentőséget, bár más kultúrákban is vannak olyan dolgok, amelyeket különböző tulajdonságokkal ruháznak fel. Íme, egy csokorra való ötlet, a gazdagsághoz, válogass kedvedre!


ÍGY TEREMTS BŐSÉGET MAGAD KÖRÜL


LENCSE


Ismeretes, hogy január elsején lencsét kell enni. De nem csak az év első napján vonzza a bőséget, hanem az év minden napján. Tegyél egy szép kis tálkába egy keveset a szobádba, vagy rakj a zsebedbe néhány szemet.


PIROS PÉNZTÁRCA


Talán a lencse mellett a legismertebb a piros pénztárca. Lényeg, hogy minél nagyobb legyen. Bár sok nő nem szereti, mert nem fér bele egy kisebb retikülbe, de az Univerzum szereti kitölteni a teret, és nagyobb pénztárcába több pénz fér. Arra figyelj, hogy túl sok papír fecni és felesleges dolog ne legyen benne, mert az elveszi a teret a pénztől.


BUDDHA SZOBOR


A nagy hasú Buddha szobor szintén a bőséget szimbolizálja, mert a régi kultúrákban a gazdagság egyik külső megjelenése a teltebb alkat volt, hisz akin volt mit fogni, az nem éhezett, tehát volt pénze élelemre. A legenda szerint, ha megsimogatjuk a Buddha hasát, és kívánunk valamit, az valóra válik. Mindenképpen helyezz el egy szobrocskát a nappalidban.


JÁDE KŐ


Az ásványok közül az egyik legerősebb gazdagságot vonzó kő a jáde. Hordhatod ékszerként, amulettként, teheted a zsebedbe vagy a táskádba. De a legjobb, ha otthonod azon helyiségében is elhelyezel egyet, ahol a legtöbbet tartózkodsz.



Tengeri só, vagy asztali só, nincs jelentősége. Rakd bele egy szép kis fatálkába és indítsd el vele a bőség áramlását.


NÖVÉNYEK


Bizonyos növények erősítik a pénz áramlását, ha a feng shui által meghatározott területre helyezzük őket. Ilyen például a filodendron, amely gyorsan nő, ezáltal a pénzügyekben is gyors, hatékony változásokat eredményezhet. Jó választás még a narancs, vagy citromfa is, mert pénzhozó tulajdonsága mellet nyugtató hatással is bír, valamint új energiákkal tölt fel, ami a változásokhoz elengedhetetlen.


LEVENDULA


Nem is gondolnánk, hogy a levendula számos gyógyhatása mellett alkalmas lehet az anyagi bőség bevonzására is. Mindemellett az illata is mennyei.


CSOBOGÓ


A lakásban elhelyezett csobogó pénzt és szerencsét hoz, de csak abban az esetben, ha megfelelő helyre tesszük, ellenkező esetben úszik a szerencsénk. Érdemes a pénzsarokban helyet keresni neki.


ARANYHAL


Az már egy ideje benne van a köztudatban, hogy az aranyhal bőséget hoz, a pikkelyei miatt, amelyek a pénzérméket jelképezik. Élő aranyhalat csak akkor válassz, ha valóban gondozni szeretnéd, ha ezt nem akarod, vagy nincs rá lehetőséged, akkor egy aranyhalat ábrázoló dísztárgy vagy egy kép tökéletesen megteszi. Dolgozószobába, vagy íróasztalra tedd, a hálószobába viszont ne vidd, mert elúsztathatja a boldogságot.


ARANY ÉKSZEREK


Az arany a gazdagság, a jólét jelképe, viselj tehát minél több arany ékszert. Ha nincs erre módod, akkor törekedj aranyszínű bizsuk, kiegészítők viselésére, vagy lakkozd arany árnyalatúra a körmödet.


PÉNZÉRMÉKA pénzérmék bőséget vonzanak. Lehetnek régiek, vagy megmaradt egy, két forintosok. Rakd őket egy szép tálba, vagy üvegbe. Ha olyan helyre teszed, ahol sokat látod, akkor tudat alatt úgy fogod érezni, hogy máris gazdag vagy. Az érzés pedig maga után vonzza a megvalósulást, tehát várd a beköszönő jólétet.


ZÖLD TINTA


A zöld gyertya mellett, nagyon jó választás a zöld tinta, gondolj csak a „zöldhasú” kifejezésre. Ha teheted, írj minél többet zöld színű tollal.


SOK SZERENCSÉT!


Forrás

Egy hirdetés szerint ennyiért árulják a Korda-villát: Balázs Kláriék most elmondták mi történt



Az egyik legnagyobb ingatlanhirdetési portálra felkerültek a villa képei és paraméterei – szúrta ki a Pénzcentrum. Mint írják, az óriási házat, amely jelenleg szállodaként üzemel, s ami 2017-ben esett át egy nagyobb felújításon, nem kis pénzért kínálják. A budai álomházért, amely 22 plusz két félszobával rendelkezik, 780 millió forintot kérnek Korda Györgyék.

A Blikk elérte a házaspárt, akiktől megkérdeztük, miért árulják az otthonukat? Azt válaszolták, hogy a hirdetés már nem aktuális, nem eladó a ház.


A hirdetésben leírtak szerint:


épület alapterülete 1509 négyzetméter

a telek pedig 1341 négyzetméter

Az épület összesen 6 szintre van osztva: pince, földszint, 3 emelet és egy padlástérből áll

A garázs 12 személygépkocsi tárolására alkalmas

kiszolgáló- és szociális helyiségek, iroda valamint egy díszes különterem is van az ingatlanban

A jobb szárnyában egy külön bejáratú, 3 szintes villalakás is van egy különleges téli kerttel és gyönyörű privát terasszal


Korda György és Balázs Klári korábban az mondták a Borsnak, hogy minden pénzüket ráköltötték a villa felújítására. Miután kész lett, azt mondták, büszkeséggel tölti el őket, hogy az épület a II. kerület ékessége.




Nem várt döntést hozott a kormány, aminek rengetegen örülni fognak



Január 1-től hatályát veszti az okmányokról és ügyintézésről szóló kormányrendelet, amely szerint a veszélyhelyzet után 60 napig érvényesek a papírok, vette észre a Magyar Közlönyben a friss kormánydöntést a napi.hu.

Így aztán 2022. június 30-ig mindenkinek meg kell hosszabbíttatnia a lejárt okmányait, műszaki vizsgáját.

Véget ér tehát a kegyelmi időszak, amikor igazából csak arra kellett figyelni, mikor jár le a veszélyhelyzet. Amit időről-időre meghosszabbított a kormány.

A  magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is, 2022. június 30-ig érvényes.

Úgyhogy ez a szabály válik egyedül érvényessé, a veszélyhelyzet plusz 60 nap helyett.

Figyelmeztetés! Ha rendszeresen szedsz gyógyszert, ezekről mindenképp tudnod kell!



Az ételeink, italaink is számtalan kémiai tulajdonsággal rendelkeznek, így teljesen érthető, hogy egyes gyógyszerek hatásait bizonyos élelmiszerek valamilyen módon befolyásolják.

Egyelőre nincs hosszú lista, teljes körű áttekintés és összehasonlító vizsgálatok, de az biztos, hogy körültekintően kell eljárni a gyógyszerek bevételekor és mindig konzultálni a kezelőorvossal vagy gyógyszerésszel, hogy van-e valamilyen kizárandó étel vagy ital, amelyet nem javasolnak a gyógyszer mellett fogyasztani.


Grapefruit


Érdemes észben tartani, hogy a grapefruit és annak leve, annak ellenére, hogy tápanyag dús gyümölcs, gyógyszer szedésekor kerülendő. A grapefruitban vagy egy olyan növényi hatóanyag, amely gátolja azt az enzimet, ami sok gyógyszer és méreganyag lebontásáért felelős. Ennek következtében a gyógyszer mellékhatásai felerősödhetnek, rosszabbodhatnak.


Édesgyökér


Ha ezt a növényt tartalmazó bármilyen élelmiszert fogyasztunk, akkor tisztában kell lennünk vele, hogy veszélyesen magas vérnyomást és alacsony kálium szintet eredményezhet. Az édesgyökér glicirrizint tartalmaz, amely biokémiai folyamatok során emeli meg a vérnyomást, így vérnyomás csökkentő gyógyszerek mellett nem javasolt enni belőle.


Vörös áfonya


Egy 70 éves férfi, aki tüdőgyulladásban szenvedett, elvesztette étvágyát és sok vörös áfonya levet megivott, miközben rendszeresen véralvadásgátlót szedett mellette a trombózis megelőzésére. A gyümölcsben olyan flavonoidok vannak, amelyek gátolták azt az enzimet, ami a gyógyszer metabolizmusáért felelős. A férfi szívben és bélben fellépő vérzések miatt elhunyt.


Multivitaminok 


Mivel az étrend kiegészítő készítményekben lévő vitaminok, ásványi anyagok és egyéb hatóanyagok is befolyásolhatják a gyógyszerek hatását, ezért fontos, hogy rendszeres gyógyszerszedés mellett csak szakemberrel való konzultáció után kezdjük el szedni ezeket a készítményeket.

A K-vitamin például egy olyan vitamin, amely a véralvadásban játszik fontos szerepet, így ha véralvadásgátló készítmény mellett sokat viszünk be belőle, azzal a gyógyszer hatástalanná is válhat. Egy 64 éves nő szívbillentyű operációja után a rokonok szerették volna támogatni a felépülését és multivitamint (amiben volt K-vitamin is) vittek neki, ami miatt a véralvadásgátló gyógyszer nem hatott, de ez csak hetek múltán derült ki.


Tej, kalciumos víz


Ha valaki csontritkulásra szed gyógyszert, akkor érdemes odafigyelni, hogy a gyógyszer bevételével egy időben se tejet, tejterméket, se magas kalciumtartalmú vizet ne fogyasszon, mert az nem fogja tudni kifejteni megfelelően a hatását.


Evés közben


Arra is nagyon fontos odafigyelni, hogy egy gyógyszert üres gyomorra vagy evés közben javasolnak bevenni, mert az ételek lassíthatják egyes készítmények felszívódását.

Egy 75 éves hölggyel ugyan állította, hogy nem hagyta abba a pajzsmirigy hormontabletta szedését, ám azt mindig evés közben vette be, így a vérében nem volt elegendő a hormon szintje, elmaradt a várt hatás.

Ma a temetőben járva ERRE a sírra lettem figyelmes... én még ilyet életemben nem láttam, azért a jó ízlésnek is van egy határa



Ma a temetőben jártunk a lányommal, ugyanis a férje édesapjára vittünk virágot.

Tudni kell, hogy a lányom évek óta külföldön él, a férje pedig külföldi állampolgár. Először jártam kint a temetőben és mindamellett, hogy nagyon sok gyönyörű és megható síremléket láttam, egy olyan mellett is elsétáltam, ami nálam már kiverte a biztosítékot.

A temetőbe a szeretteinket megyünk meglátogatni, nem vágyunk efféle giccsparádéra... 

Ízlések és származás ide vagy oda, szerintem ez már sok...




Hatalmas botrány Gáspáréknál: Győzike őrjöngött, Bea dobálni és rugdosni kezdett



Repült az étkészlet: Gáspár Bea megdobálta Győzőt a karácsonyi ajándékokkal

A karácsonyfa még nem is állt Gáspáréknál, de Beának már annyira elege lett, hogy kidobálta az ajándékokat az udvarra.

Győző egy nagyon szép és emlékezetes karácsonyt szeretett volna családjának, sajnos ebből csak az utóbbi valósult meg.

Miután Győziék nagy nehezen beszerezték a fenyőfát, azt az udvaron próbálták felállítani.

Közben Bea nagyon dühös lett, elege lett az egészből, és sorra dobálta ki az ajándékokat. Győzike azonnal idegrohamot kapott, hiszen tudta, hogy az ajándékok megsérülhetnek.

Volt ott étkészlet, telefon, parfüm, csak úgy repkedtek, az egyikbe még bele is rúgott Bea. „Pohárkészlet… pohárkészlet!” – mondta hangosan Bea, aki odarúgta Győzike elé a dobozt.

Bea nem akarta beengedni Győzőéket, és közölte velük, jobb ha magukban ünnepelnek, mert ezt most nagyon elrontották: “Hogy gondolod te, nem szégyelled magad? Hát nem szégyelled magad te sápadt indián… te varangyos arcú! Mit gondolsz te magadról, így járatol le engem?”

NYUGDÍJASOK FIGYELEM, most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon: megállíthatatlanul emelkednek a nyugdíjak jövőre! EKKORA NYUGDÍJEMELÉS JÖN JANUÁRBAN!



NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon : megállíthatatlanul emelkednek a nyugdíjak jövőre! EKKORA NYUGDÍJEMELÉS JÖN JANUÁRBAN!

Idén jelentette be a magyar kormány, hogy jövő évtől további nyugdíjemelésre kell számítania az időseknek. Az Mfor számítása szerint több mint 75 ezer forinttal kaphatnak többet jövőre a nyugdíjasok.

A kormány a következő évre változatlanul 3 százalékos nyugdíjemeléssel számol, ezért januárban az átlagnyugdíj összege 162,6 ezer forint lesz.

Az Mfor szerint 3,8 százalékos infláció mellett így a nyugdíjkorrekció évente 15 500 forintot jelent. A nyugdíjprémiumról azt írják: 6 százalékos GDP-re alapozva az idősek további 50 ezer forintot kapnak majd.

A portál kiemeli, hogy az év eleji emeléssel növelt nyugdíjon felül éves szinten – együtt a 13. havival – mindez közel 230 ezer forintot jelent. Tehát, ennyi pénz jön majd a rendes, év eleji emeléssel növelt nyugdíjon felül éves szinten, ha ez a makropálya valósul meg. Eszerint az idei évhez képest 75 750 forinttal több lesz az évközi intézkedésekre visszavezethető kifizetés, amivel a nyugdíjasok számolhatnak.

A nyugdíjasok biztosak voltak abban, hogy Orbán Viktor és kormánya idén is gondol a nyugdíjasokra.

Már biztos, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány jövő februárban.

Novák Katalin a közösségi oldalán megosztott videóban elmondta, hogy februárban 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat.

Erre a korkedvezményes nyugdíjasok, mint például a Nők40-ben, de az özvegyi nyugdíjban vagy a rokkantsági, valamint az árvaellátásban részesülők is jogosultak.

Az eredeti tervekhez képest korábban kifizetik a 13. havi nyugdíjat, Novák Katalin pedig azt is hozzátette, hogy a kormány ezzel az idősek iránt érzett megbecsülését szeretné kifejezni.

Életet adott egy fekete gyermeknek, arra fogta, hogy a férje túl sok kávét iszik! A férfi reakciója azonban olyasmi volt, amire nem számítottunk!



Egy Spanyol kórházban történt, hogy egy fiatal, 23 éves hölgy egészséges, gyönyörű babának adott életet. Csupán az volt a bökkenő, hogy a baba bőrszíne nem hasonlít sem az anyáéra, sem az apáéra, de még a felmenőkére sem.

Szülés után az apuka nyugodtan megkérdezte az anyukától: “Nem vagyok rasszista, nem érdekel a gyermekünk bőrének a színe, de megcsaltál?”

Mire a fiatal anyuk azt mondta: “Nem csaltalak meg, éjjel-nappal kávét iszol, ezért ilyen a gyermekünk bőrszíne.”

Az apuka nagyon elszégyellte magát és azt mondta: “Sajnálom, hogy megkérdőjeleztem a partnerem, ő biztosan nem csalt meg. Tényleg túl sok kávét ittam mostanában és ez valamilyen hatással lehetett a gyerekre, nem fogok apasági tesztet kérni.”

Tegnap vettem bacont az egyik legnagyobb szupermarketben. Fel vagyok háborodva!



"Fel vagyok háborodva.. Több, mint 2 ezer forintért vettem 2 doboz bacont tegnap az egyik legnagyobb szupermarketben. Direkt megnéztem a szavidőt, és még 2 hónapig jó. Erre ahogy ma készíteném az őzgerinces husit, veszem elő a hűtőből a bacont, és fel volt puffadva a doboz – a bomló hús termelte gáztól, és nagyon büdös is volt.

Hogy van képük ilyeneket árusítani? Még 2 hónapos szavidő van rajta, és 1 napos hűtés után használhatatlan."

Sokan eszik a lencsét és nem is tudják mit művel a szervezettel!



Nagyon gazdag különféle tápanyagokban, s mindezt jól emészthető formában kínálja szervezetünknek. A szója után az egyik legbőségesebb növényi fehérjeforrás. A lencséről sokan nem is gondolnánk, hogy ennyi pozitív hatása van az egészségünkre nézve, pedig évszázadok óta fontos részét képezi a táplálkozásunknak, ami annak is köszönhető, hogy az összes hüvelyes közül a lencsét emésztjük meg a legkönnyebben.


Miért jó a lencse?


Különleges zöldségfélénk a lencse. Kevés ilyen tápláló és jól emészthető zöldségünk van. 100 grammból 340-350 kcal, 1430-1480 kJ energiát tud adni fogyasztójának, ami nem kevés. Szokatlanul magas a fehérjetartalma is, 25-28% körüli. Nem sokkal marad el a közismerten legtöbb fehérjét tartalmazó szójától. Emellett kedvező, hogy nem allergén, és tápanyagait jól emészthető, az aminosavakat nagy arányban hasznosítható, szabad formában, hordozza. A benne lévő aminosavak összetétele, továbbá az emészthetőség szempontjából fogyasztása kedvezőbb, mint a babé vagy borsóé.

Tartalmazza lényegében valamennyifontos aminosavunkat, köztük az ember számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavakat is, amelyeket szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Az állati fehérjeforrásokhoz képest elenyésző a vele együtt fölvett koleszterin és egyéb zsírok mennyisége, melyek mindössze 1-2 %-át adják az elfogyasztott lencsének. Nem véletlen, ha a főként növényi koszton élő ázsiai népek körében nagy megbecsülésnek örvend.

A tartósan vegetáriánus életmódot élőknek mindenképpen figyelmébe ajánljuk.

Igen jelentős szénhidráttartalma is, 100 grammból 53-60 grammot tesznek ki ezek az anyagok, de mivel úgynevezett glikémiás indexe alacsony, ideális, lassan felszívódó szénhidrátforrás lehet a cukorbetegek számára is.

Ebből mintegy 40 gramm keményítő, 3-4 g növényi rost, ami kedvezően magas érték (a vörös lencse esetében valamivel kevesebb), 1-3 g pedig cukor. Jelentősebb mennyiségben tartalmaz raffinózt és stachiózt, mely cukrok tehetők felelőssé a lencseevést követő puffadásért és bélgázképződésért. Emiatt sajnos sokan kerülni kényszerülnek a lencsét.

A lencse nagy A-vitamin-tartalma miatt kedvez a szemnek, jelentős továbbá 0,8 mg körüli B1-vitamin (tiamin) tartalma. Egy csészényi lencse fólsav-igényünk 90 százalékát fedezi, ezért például várandósoknak kifejezetten ajánlott, ha a szelekre nem érzékenyek. Az ásványi anyagok közül a kálium, vas (7,5 mg) és az anyagcsere-szabályozásban igen fontosnak tartottcinkvan jelen.

A lencsének több mint fele szénhidrátból áll, és csupán 1,4 százalék zsírt tartalmaz. Szervezetünket továbbá vassal, káliummal, magnéziummal és kalciummal látja el. Aki azt hiszi, hogy ezzel a végére is értünk a pozitívumoknak, az nagyot téved. Mindezek mellett rengeteg vitamint is magában rejt, mint például A-, B1-, B6-, és E-vitamint. Rosttartalma mellett sem lehet szó nélkül elmenni, hiszen 100 gramm lencsében 10 gramm rost van, azaz egy tál lencsefőzelékkel fedezni tudjuk a napi rostszükségletünk (30 g) negyedét.

Ez azonban még mindig nem minden, ugyanis olyan fontos bioaktív anyagok is megtalálhatóak benne, mint a szaponin, a flavonoid és a fenolsav, melyek csökkentik az egyes rákfajták kialakulásának a rizikóját, illetve a koleszterinszintet is.

A lencséről sokan nem is gondolnánk, hogy ennyi pozitív hatása van az egészségünkre nézve, pedig évszázadok óta fontos részét képezi a táplálkozásunknak, ami annak is köszönhető, hogy az összes hüvelyes közül a lencsét emésztjük meg a legkönnyebben.

Amennyiben más magas fehérjetartalmú élelmiszerrel (burgonya, zöldség, saláta, mogyoró, különféle magvak, gabonatermékek, tojás, tejtermékek) együtt fogyasztjuk, akkor akár a húst is kiválthatjuk vele.

Egy szó, mint száz: együnk jó sok lencsét, ne csak újévkor, hanem egész évben.

Kiderült: ezért szakított valójában a Nagy Ő és Laura



Újabb részleteket árult el a szakításukról Tóth Dávid és Szalai Laura. Ahogy megírtuk, Tóth Dávid a Nagy Ő című műsorban végül Laurát választotta párjának a fináléban, ám a románcnak a forgatások után néhány hónappal vége szakadt.

Néhány hete a kajakozó és a fiatal lány a TV2 Mokka című műsorában árulták el, hogy kapcsolatuk csupán két hónapig tartott. Dávid a műsorban elmondta, nagyon intenzív nyarat töltöttek együtt, sőt, a szakítás ellenére sincs bennünk csalódás.Dávid és Laura most a Story Magazinnak meséltek a szakításuk részleteiről.

CSODÁS NYARUNK VOLT, SZINTE MINDEN NAPOT EGYÜTT TÖLTÖTTÜNK. VOLTUNK HORVÁTORSZÁG- BAN IS. RÉGÓTA NEM VITTEM HAZA SENKIT, DE LAURÁT A SZÜLEIM ÉS AZ ÖSSZES BARÁTOM MEGISMERTE. KÉT HÓNAP UTÁN AZONBAN EGYRE TÖBB VOLT A VITA KÖZTÜK, A SOKASODÓ FESZÜLTSÉG PEDIG SZÉP LASSAN MEGÖLTE A LEGSZEBB ÉRZELMEKET IS. ÉN KEZDEMÉNYEZTEM A BESZÉLGETÉST, DE LAURA IS HASONLÓ VÉLEMÉNYEN VOLT, HOGY EZ ÍGY NEM JÓ. AZT ÉREZTEM, NAGYON MÁSHOL TARTUNK AZ ÉLETBEN, ÉS TALÁN A TIZENEGY ÉV KORKÜLÖNBSÉG IDŐVEL KIÜTKÖZÖTT – NYILATKOZTA DÁVID A LAPNAK.

Laura szintén megszólalt, aki elmondta, hogy nem bánja, hogy véget ért a kapcsolatuk, ugyanis azóta újra rátalált a szerelem, új férfi van az életében, akit szintén Dávidnak hívnak.

MAGAM SEM HISZEM, HOGY LEHETEK ILYEN SZERENCSÉS, HOGY A HATÉVES KAPCSOLATOMAT DÁVID KÖVETTE, A SZAKÍTÁSUNK UTÁN NEM SOKKAL PEDIG VALAKI MÁS TOPPANT AZ ÉLETEMBE. A SORS FINTORA, HOGY Ő IS DÁVID, CSAK NEM TÓTH. NAPONTA TÖBBSZÖR MEGNÉZEM A KÖZÖS FOTÓINKAT, VIDEÓINKAT, ÉS FÜLIG ÉR A SZÁM. BÁR MÉG FRISS EZ A TALÁLKOZÁS, ÚGY ÉRZEM, HOGY EBBŐL BÁRMI LLEHET – MONDTA LAURA.

Visszatért Müller Cecília – Ilyen intézkedések lépnek életbe január 5-től!



Egy, a hét elején megjelent rendelet szerint januártól büntetni fogja a kormány azokat a háziorvosokat, akik nem tartják be az új rendelkezést.

Hétfőn Müller Cecília nevével fémjelezve jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, ami jelentős változás eredményez az orvosok munkájában.

Eszerint 2022 januárjában minden háziorvosnak vállalnia kell legalább egy hétvégét, amikor koronavírus-elleni védőoltást adnak be.

Ha az adott háziorvos megtagadja ez, akkor 30 000 Ft-tól 5 000 000 Ft-ig terjedő egészségügyi bírságot kaphat.

A rendelet szerint ez pénteken a 14–18 óra, szombaton pedig 10–18 óra közötti időszakra érvényes.

A háziorvos maga dönti el, hogy melyik hétvégét választja a hónapban, de azt előtte a megyei oltási bizottsággal előzetesen egyeztetnie kell, illetve köteles gondoskodni arról, hogy az oltási hétvége oltási időpontjairól a lakosság a helyben szokásos módon értesüljön – szúrta ki a Telex.

Megérkezett a kormány keddi bejelentése – Ez mindenkit meg fog lepni!



A beoltottak száma 6 252 653 fő, közülük 5 968 354 fő már a második, 3 153 470 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

1370 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 246 689 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 38 894 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 091 017 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 116 778 főre csökkent. 4019 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 374-en vannak lélegeztetőgépen.

Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed, ezért továbbra is az oltás felvételére kérjük az oltatlanokat és a megerősítő oltás felvételére a négy hónapnál régebben oltottakat. Eddig 58 ezer 5-11 éves gyermeket regisztráltak a szülők oltásra, és 37 ezer gyermek már fel is vette azt. Az ünnepek alatt is van lehetőség oltásra időpontfoglalással.

Továbbra is biztosított a lehetőség az oltás mielőbbi felvételére. A kiemelt kórházi oltópontokon az ünnepek alatt is van lehetőség akár első, akár megerősítő oltásra előzetes időpontfoglalással.


A kórházi oltópontok nyitvatartása az ünnepek alatt:


December 27-30. 8-18 óra között


December 31. péntek 8-16 óra között


Január 1. szombat 8-16 óra között


Időpontfoglalás: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas


Első oltásra azok tudnak időpontot foglalni, akik már érvényes regisztrációval rendelkeznek. Regisztráció: www.vakcinainfo.gov.hu

Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat.


A terv szerint januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és járásközponti szakrendelőkben oltópontokon.


Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:


2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között

2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,

2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között

2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,

2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,

2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,

2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között,


A háziorvosok is folytatják az oltást a rendelési időben, és őket emellett arra kérjük, hogy legalább egy januári péntek délután és szombaton is oltsanak előzetes bejelentkezés nélkül. Ha a háziorvos vállalja, akkor természetesen nem csak egy, hanem akár négy alkalommal is tarthat oltási akciót. A háziorvosok számára az országos tisztifőorvos hivatalosan is elrendeli az oltási akciónapokat, így a szombati oltási akciónapokra külön térítésre jogosult

Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához is. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették. A szülő a házi gyermekorvosnál is jelezheti, hogy szeretné gyermekét beoltatni. Minden 5-11 éves gyermek oltható, ha a szülő kéri, és az oltásnak nincs ellenjavallata. Akut, lázas betegség esetén az oltás ellenjavalt. A második oltás a gyermekeknél is 3 héttel esedékes az első oltás után. A kórházi oltópontok mellett a vakcinát igénylő házi gyermekorvosok is oltanak.Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-regisztracio-es-az-idopontfoglalo-az-5-11-eves-gyermekek-oltasa


Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

Gyurcsányon röhög a fél internet, 27 évvel ezelőtti fotót osztott meg, pedig nagyon megható a kép, amit közzétett, így még sosem láttuk őket



Talpig farmerben, rövid hajjal, old school napszemüvegben, úgy, ahogy még sosem láttuk őket. Gyurcsány Ferenc nosztalgikus hangulatba került, legutóbbi posztjában egy olyan képet mutatott meg magáról és a feleségéről, ami 27 évvel korábbra repít bennünket.

Két ünnep között, egy sima keddi napon: Hoppál Péter és az orbánviktoros hóember – fotó

Gundel Takács Gábor őszinte és súlyos gondolatai az egyneműek gyermekneveléséről – „Csomó ember nyomorultul él, mert ők nem számítanak”

Jókora időutazást okoz kedd délelőtti Facebook-bejegyzésében a volt miniszterelnök A közel 30 éve készült képen a politikai sikerektől még távol álló Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára egy szökőkút előtt pózol.

Ahogy látom, akkoriban, 27 éve nem tudtam, hogy nadrághoz kötelező az öv. Hiba. Az ing még megvan. Meg ő is:)) A szemüvegre nem kell megjegyzést tenni. Én is látom…

- írta bejegyzésében DK elnöke.

Az újévi lencsefőzelék titka, amit sokan nem ismernek, pedig így hoz bőséges évet!



Nemcsak szerencsét hoz, finom is. Előre be kell áztatni, ezt mindenki tudja, de van pár fortély, hogy tökéletes legyen.

Piacon vegyél, kimérve, ne zacskósat. A lencsefőzelék akkor tökéletes, ha nem híg, de nem is túl sűrű, és tökéletes az ízesítése. Itt a mi receptünk:


HOZZÁVALÓK:


50 dkg lencse

1 nagy fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma (vagy fokhagymakrém)

pirospaprika

babérlevél

mustár

cukor

1 citrom leve

kolbász ízlés szerint

1 kis pohár tejföl


Elkészítés:


A jól megmosott lencsét az igen apróra vágott vöröshagymával és a fokhagymával feltesszük főni. Amikor a lencse félig megpuhult, belekarikázzuk a kolbászt, és megsózzuk. Ha megpuhult a lencse, pirospaprikás rántást készítünk, és berántjuk vele a főzeléket. Majd adunk hozzá ízlés szerint 1-2 evőkanál cukrot, ugyanannyi mustárt, és belecsavarjuk a citrom levét. Hozzáadjuk a tejfölt is, és jól elkeverjük.

Ha nem sikerül elég sűrűre rántani, akkor a tejfölbe is szoktam keverni egy kis lisztet, mielőtt a főzelékbe keverem. Magyarul rántom is, habarom is.

Így reagált a mocskolódó üzenetekre Vajna Tímea




Damu Roland halálhíre megrázta az országot, a tévézőket és a színész kollégáit egyaránt. Sokan a részvét helyett egyből támadásba lendültek, és a sorozatsztár tragédiájáért egykori barátnőjét, Vajna Timit hibáztatják.

Vajna Timi, akit egykor még Palácsik Timiként ismert az ország, tíz évvel ezelőtt Damu Roland barátnője volt. A nő 2011-ben feljelentette a népszerű színészt és azzal vádolta, hogy erőszakkal közösült vele, sőt meg is verte. A bíróság végül négy és fél év börtönbüntetésre ítélte Damut, aki haláláig állította, hogy ártatlanul került a rácsok mögé.

Egy ideig most nem lehet kommentelni Andy Vajna özvegények közösségi oldalánFORRÁS: INSTAGRAM/TIMEAVAJNA

Bárhogy is történt, a börtönben töltött évek kettétörték Damu karrierjét és már nem volt képes talpra állni. Timi közösségi oldalának kommentszekciója szinte forrt Damu halálhírét követően. Rengeteg ember támadta meg Andy Vajna özvegyét, aki mára le is tiltotta a hozzászólások lehetőségét.

Hivatalos! Jön a magyar euró bankjegy: így fog kinézni, ennyit fog érni



A Festetics-kastély megjelenik a Magyarországon második kiadással megjelenő nulla eurós bankjegyen – tájékoztat a Helikon Kastélymúzeum közösségi oldalán.

Mint írták, az EuroSouvenir a gyűjtők és turisták által egyaránt kedvelt és széles körben keresett ajándéktárgy. Koncepciója Franciaországból származik, ahol 2015-ben a Francia Nemzeti Bankkal együttműködésben és az Európai Központi Bank engedélyével jött létre.

Gyorsan elterjedt Európa országaiban, Magyarország 2021-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A kastély területén februártól lesz kapható a bankjegy.

“Már akkora fájdalmai voltak a kisfiúnknak, hogy a halálért könyörgött nekünk” – Ám ami ezek után történt az megmutatta, hogy miért is ember az ember! Remélem sokakhoz eljut történetünk!



“Már akkora fájdalmai voltak a kisfiúnknak, hogy a halálért könyörgött nekünk” – Ám ami ezek után történt az megmutatta, hogy miért is ember az ember! Remélem sokakhoz eljut történetünk!

Leírhatatlan, amin keresztül ment: Ez az 5 éves kisfiú borzalmas betegsége miatt iszonyú fájdalmakat élt át már négy hónapos korától kezdve. Morgan Bishop olyan súlyos ekcémában szenved, amely állandó kínokat okoz neki. A kicsi állandóan tele volt gyulladással és a két lábát csúnya hegek és sebek borították, emiatt nagyon nehezen tudott járni.

Morgan testét sokszor bekötözték, hogy valahogy enyhítsék a fájdalmait, azonban a gyerek nagyon nehezen viselte.

Szülei szerint az volt a legmegrázóbb, mikor 5 éves korában könyörögni kezdett nekik, hogy öljék meg, mert nem bírja tovább a fájdalmakat. – írja a Daily Mail.

A szülők Dana és Paul már minden létező gyógymóddal megpróbáltak neki segíteni, de nem jártak sikerrel.

„Amikor elmondtuk az ismerőseinknek, mire kért minket Morgan, a többségük azzal próbált bennünket nyugtatni, hogy nem tudja miket beszél. Pedig az igazság az, hogy nagyon is tudta mit kér tőlünk: könyörgött a halálért. Nem egyszer, hanem nagyon sokszor.” – mesélték a szülők.

Már minen reményüket elvesztették, mikor fél évvel ezelőtt hallottak egy francia kisváros hidroterápiájáról. „Miután Nagy-Britanniában már mindent kipróbáltunk, az interneten kezdtünk keresgélni gyógymódok után. Így bukkantunk Avene városára, ahol évek óta kezelik a Morganhez hasonló betegeket. Sikerrel” – mondja az édesapa.

A gyógykezelés költségét azonban a családnak kellett állnia, ezért apa létrehozott egy GoFundMe oldalt, hogy az interneten segítséget kérjen.

Emellett pedig barátaival több száz kilométeres jótékonysági biciklitúrát is szerveztek, hogy pénzt gyűjtsön a kisfiának. A történet eljutott a francia klinikára, ahol felajánlották, hogy a kezelés első hetét fedezik.

„Három hetet töltöttünk Franciaországban, Morgant pedig mintha kicserélték volna. A kezelés előtt a fájdalom miatt legfeljebb másfél órát tudott aludni egyhuzamban, most négy-öt órát alszik. Sokkal nyugodtabb, és a mosoly is visszatért az arcára” – mondja Paul.

A kisfiúnak még két kezelésre kell majd visszamenni Avene-be, de már sokkal jobban van és nemrég az iskolát is el tudta kezdeni szülei nagy örömére.


Forrás

A 83 éves anyukám rosszul lett és kórházba került.. Amikor a nővér a zsebébe nyúlt EZT találta nála és nagy zokogásban tőrt ki.. Később már együtt sírtunk.. Megrendítő történet Magyarországról, EBBŐL a kórházból:



A 83 éves anyukám rosszul lett és kórházba került.. Amikor a nővér a zsebébe nyúlt EZT találta nála és nagy zokogásban tőrt ki.. Később már együtt sírtunk.. Megrendítő történet Magyarországról, EBBŐL a kórházból:

Egyszer a néni (Eta néni, aki nem mellesleg az édesanyám volt) rosszul lett, és sajnos már nem tudták megmenteni az életét… Amikor az egyik nővér átnézte a néni holmiját, észrevette, hogy egy levelet hagyott az ágya mellett: “Kedves nővér! Mit láttál, ha rám néztél? Egy vén boszorkányt, nevetséges szokásokkal? Egy szenilis öregasszonyt, akit etetni kell, de akkor is kiesik a szájából a falat, és csak takarítani kell utána?

Egy magatehetetlen testet, aki összemocskolja magát, és alig lehet lesikálni róla a koszt? Nos, amit te láttál, az nem én voltam! Hogy ki voltam én? Én is voltam kisbaba, még mindig emlékszem az édesanyám és az édesapám szerető mosolyára. Voltam 10 éves kislány, és a testvéreimmel mindig a kertben játszottunk, fára másztunk és kunyhót építettünk. 16 éves bakfis voltam, élveztem, hogy a fiúk megbámulnak! De rég is volt! A világ óriásinak tűnt, tele volt végtelen lehetőségekkel! Mindig elbújtam a kis kerti kunyhónkba, és az igaz szerelemről álmodoztam.. 20 éves fiatal feleség voltam, Kálmánnal örökre összekötöttük az életünket, és be is tartottuk, amit ígértünk egymásnak!

30 éves boldog családanya voltam, gyermekeim szeretete mindenkinél boldogabbá tett! 40 éves voltam, amikor a gyerekek már nem a körülöttem játszottak, hanem a barátaikkal töltötték az idejüket. Olyan gyorsan felnőttek! 50 éves voltam, és ők már elköltöztek otthonról. Ketten maradtunk a férjemmel. 60 éves nagymama voltam, a kisunokáim “drága mamija”. Imádták a dobostortámat és a szilvalekváromat! Minden olyan tökéletes volt Aztán szegény férjem meghalt.

A gyerekeim külföldre költöztek, egyre kevesebbet találkoztunk… Az évek teltek és egyre magányosabb lettem, egyre jobban rettegtem!! Az élet olyan gyorsan eltelt… Mostanra egy magányos öregasszony lettem! Se szép, se egészséges nem vagyok többé, a természet könyörtelen!! Annyira szeretnék újra fiatal lenni… de tudom, hogy nem lehet!!!

Lassan beletörődtem, és békében várom a halált. Kérlek, hogy ha visszagondolsz rám, annak láss, aki voltam! Egy ember voltam, kislány, édesanya, nagymama, aki valaha sok embert szeretett, és akit sokan szerettek!”

A nővér percekig csak nézett maga elé, és ömlöttek a könnyei. Végre meglátta az apró, törékeny testű, sokat megélt néniben mindannyiunk közös sorsát… Törődjünk az idősekkel, mert egy nap mi magunk leszünk a gondoskodásra szoruló, szeretetre szomjazó öregek. Szerinted is tanulságos történet? Akkor ne felejtsd el megosztani!


Címlapfotó: illusztráció

Forrás: magyarhaza.com

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (13) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (94)