Ilyet még nem láttál! Negyed kilós tojást tojt a kínai tyúk, nem találod ki mi volt benne!


Megdöbbent mindenki, amikor a kínai Guizhuo faluban egy átlagos, hétköznapi tyúk egy nap negyed kilós tojást tojt. A történet már itt csodálatos volt, de az igazi csoda akkor következett, amikor nagy bulit rendeztek, hogy megegyék a tojást.

A csodának te is részese lehetsz, ha megnézed az alábbi videót. A gazda elmondta rizzsel eteti a tyúkot.

Most kaptuk a hírt – Koronavírusos lett Gulyás Gergely


 

A tegnapi napon a Miniszterelnökséget vezető miniszteren influenzaszerű tünetek miatt elvégzett koronavírus teszt pozitív lett.

A Miniszterelnökség közleménye szerint Gulyás Gergely házi karanténba vonult, és munkáját otthonról végzi majd.

A közleményben úgy fogalmaznak: „annak köszönhetően, hogy az oltottság az elérhető legnagyobb védelmet biztosítja, a koronavírus-fertőzés a Miniszterelnökséget vezető miniszternél komolyabb tüneteket nem mutat” – tudósított az MTI.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Gulyás Gergely korábban a Szputnyik vakcináját vette fel.

Bár a központi útmutatás szerint továbbra is csak Pfizert, Modernát, Sinopharmot és Szputnyikot lehet adni két orosz vakcina után, Gulyás úgy döntött, harmadik oltásként a Janssennel oltatja be magát.

“Megkérdeztem két orvost, akik azt mondták, két hónapra rá nem ajánlanák, de nyolc hónapra rá nyugodtan lehet Janssent adni” – nyilatkozta korábban.


Forrás

Rosszul lett Gyurcsány Ferenc, szomorú hírek érkeztek!



„Tegnap jött a hasfájás. Gyanús. Egyre gyanúsabb. Orvossal beszélek. Talán vakbélgyulladás.

Esélyes. Haza kell menni, nincs mese” – kezdte bejegyzését a DK elnöke, amelyben beszámolt az esetről.

„Itthon vizsgálnak. Vakbél. Műtenek” – írja Gyurcsány.

A poszt szerint Olaszországból kellett hazarepülniük Dobrev Klárával, de a DK politikusa szerint „minden a legnagyobb rendben ment”

„Egyben vagyok” – áll a bejegyzésben.

Íme Zuckerberg bejelentése – Megszűnik a Facebook!



Előző héten érkezett a hír, miszerint megszűnhet a legnagyobb közösségi portál úgy, ahogy eddig ismertük.

A techvilág egyik elismert szaklapja akkor azt írt, hogy nevet változtat a Facebook, a változás hátterében pedig az is benne lehet, hogy az utóbbi időben több kínos ügy is érintette a céget.

A név bejelentésére valóban egy hetet kellett várni: a Facebook vezérigazgatója magyar idő szerint csütörtök este hozta nyilvánosságra a vállalat új nevét. A változtatás eredményeként a közösségi oldalt működtető cég a Meta nevet kapta, a névváltás jegyében ugyanis a Facebook megvásárolta a meta.com domaint.

Mi építjük a kapcsolódás technológiáját, melynek középpontjába együttes erővel végre az embereket helyezhetjük.

És együtt megnyithatjuk az utat egy sokkal nagyobb tartalomgyártói piac előtt– idézte Mark Zuckerberg Facebook Connect eseményen elhangzott szavait a hvg.hu.

Zuckerberg a jövővel kapcsolatban úgy fogalmazott, reméli, idővel egy metaverzumot működtető cégként tekintenek majd rájuk.

A szoftverfejlesztő ugyanis korábban elmondta, hogy éveken belül a közösségi térből egy élő-lélegező világ lesz, melynek lakói maguk a felhasználók.

A jövőben tehát ahelyett, hogy csak telefonon beszélgetnénk, hologramként ülhetünk le egymás kanapéira, ezzel pedig azt érezhetjük, hogy egy helyen vagyunk.

MÉSZÁROS LŐRINC MEGSZÓLALT A KÖTELEZŐ OLTÁSOKRÓL, AMI MOST AZ EGÉSZ ORSZÁGOT MEGOSZTJA



Hallatta a hangját a nemzet gázszerelője.

Számos céget megkeresett a máédia Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, a Kormányinfón tett bejelentésével kapcsolatban, mely szerint a munkáltatók oltásra kötelezhetik dolgozóikat.

Az biztos, hogy az állam mint munkaadó így tesz majd, az önkormányzatoknál pedig a polgármester dönthet az oltás előírásáról.

A telex.hu-nak a Mészáros Lőrinc cégeit összefogó Mészáros Csoport a közölte:

Nem teszi kötelezővé az oltást.


Hozzátették:


„a csaknem huszonötezer munkavállalót foglalkoztató Mészáros Csoport egyelőre nem tervezi, hogy kötelezővé teszi dolgozói számára a koronavírus elleni védőoltást.

A cégcsoporthoz tartozó vállalatok – ahogy eddig is – bíznak munkavállalóik felelősségteljes döntésében, hiszen a járvány megfékezése közös érdekünk.

Ugyanakkor, az előző három hullámhoz hasonlóan a cégcsoport most is minden óvintézkedést megtesz dolgozói és partnerei érdekében”– írták.


Forrás

ÓRAÁTÁLLÍTÁS: FONTOS DOLGOT JELENTETTEK BE, MINDENKINEK TUDNIA KELL!



Végleg vége lehet a plusz egy órányi “ingyen pihenőnek”, ami a fél világot “megborítja” október végén?

Október 31-én, azaz most vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hajnali három óráról kettőre kell visszaállítani.

Aznap nyilván mindenki örömmel fogadja majd a plusz egy órányi „ingyen pihenőt”, este viszont, de főleg hétfő reggel a legtöbben már inkább visszacsinálnánk.

Ez a beékelt egy óra ugyanis jelentősen megborítja sokak életét, este nehezebben kerülünk ágyba, reggel korábban ébredünk.

Jön a fáradtság, nyűgösség, idővel azonban mindenkinek a szervezete átáll, de addig napok, akár hetek is eltelhetnek.

Az évente két alkalommal esedékes óraátállítás, vagyis a téli és a nyári időszámítás váltogatása megterhelő és felesleges.

Eltörléséről ugyan konszenzus uralkodik, a közeli jövőben viszont mégsem szabadulunk tőle.

Gazdasági előny egyáltalán nem származik belőle, egészségügyileg viszont nagyon is káros.

Az alvás és az ébrenlét ritmusa ugyanis évezredeken keresztül alakult ki, mesterséges megzavarása negatívan hat a szervezetre.

Van, aki pár napon belül alkalmazkodik a fáziseltolódáshoz, másnak akár több mint egy hétre van szüksége, de addig az emberek többsége megszenvedi az óraátállítást:


rosszabb közérzet,

alacsonyabb teljesítmény,

csökken a koncentráció képessége,

ingerlékenység,

alvási nehézségek és fáradtság.


Hogy meddig tart még?

Az Európai Parlament 2019-ben döntött az óraátállítás eltörléséről: két évet adott a tagállamoknak megegyezni, hogy a téli vagy a nyári időszámítást teszik-e véglegessé.

Ehhez azonban először az uniós tagállamoknak kellene megegyezni abban, hogy Európában egységesen a téli, vagy a nyári időszámítást teszik-e véglegessé.

FÁJDALOMDÍJ JÖN a bankszámlákra az ÁLLAMTÓL több százezer magyarnak! Könnyen lehet, hogy ÖN is besöpörheti az egyösszegű 350 ezer forintos FÁJDALOMDÍJAT! ITT a lista – ők azok, akik már jelezhetik, hogy jogosultak a pénzre:



FÁJDALOMDÍJ JÖN a bankszámlákra az ÁLLAMTÓL több százezer magyarnak! Könnyen lehet, hogy ÖN is besöpörheti az egyösszegű 350 ezer forintos FÁJDALOMDÍJAT! ITT a lista – ők azok, akik már október 20-án jelezhetik, hogy jogosultak a pénzre:

Akár 350 ezer forintot kaphat az államtól, ha betegÖt évre visszamenőleg is elkérhetik a betegségre járó kedvezmény azok, akik eddig nem tették meg és van megfelelő orvosi papírjuk. Közel 350 ezer forint jár nekik, jövőre pedig újabb 90 ezer forint.

321 EZER FORINT TÁMOGATÁST KAPHAT KÉSZPÉNZBEN EGYETLEN IGAZOLÁSSAL! SŐT VAN AKINEK IGAZOLÁS NÉLKÜL IS JÁR!SZÁZEZREKET KERESHET HA IGÉNYLI EZT AZ ELLÁTÁST! NAGYON SOK EMBERNEK JÁRNA, DE NEM IS TUDNAK RÓLA! CSAK EGYETLEN IGAZOLÁS KELL HOZZÁ!

Egy nagyon régóta létező lehetőségre kedvezményre szeretnénk felhívni a figyelmet, mely minden évben sok sok embernek jelent sok tízezer forint plusz jövedelmet! Sajnos még mindig nagyon magasra tehető azoknak a száma, akik nem tudnak a lehetőségről, ezért nem is igénylik, pedig járna nekik az évi közel 89.400 ezer forintos támogatás!

A betegségeket, amiért igényelhető a pénz egy kormányrendelet tartalmazza >>>Több, mint 700 betegség után jár a plusz pénz! Ha megtalálja a listán az Ön betegségét, akkor azonnal igényelje a kedvezményt! NE MARADJON LE RÓLA, mer havi pár ezer forint plusz pénz mindenkinek jól jön.

HOGYAN IGÉNYELHETEM?A jogszerű igényléshez csupán a betegség fennállásáról kiállított orvosi igazolást kell beszereznie, melyet a munkáltatójának nem kell bemutatnia.

VAN, AKINEK ORVOSI IGAZOLÁS NÉLKÜL IS JÁR!orvosi igazolás nélkül veheti igénybe a személyi kedvezményt az, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül. Az ideiglenes igazolásokat évente kell beszerezni, a végleges állapotot nem kell újra igazoltatni.

MEKKORA ÖSSZEGRŐL VAN SZÓ?Ez a kedvezmény Önnek 2019-ben havonta 7 450 Ft-ot jelent, vagyis minden hónapban ezentúl ennyivel több nettó fizetést kap! Ha kicsit utánaszámol, akkor ez egy év alatt 89400 forint plusz fizetést jelent, ami sajnos a mai viszonyok között majdnem egy 13. havi fizetés!Nézze a BNO kódját! – pénz lehet benne!

december 31-éig még a 2013. évi adóbevallás is önellenőrizhető.

A kedvezmény a fogyatékos állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg.

Akinek tehát a 2013-17. évekre vonatkozóan van súlyos fogyatékosságot megállapító igazolása, önellenőrzéssel 321 090 forintot visszakaphat akkor, ha volt az adott években legalább a kedvezmény összegének megfelelő, összevont adóalap után megfizetett adója.


Lényegesen többen vehetnék igénybe a súlyosan fogyatékosok adókedvezményt, mint ahányan ezt az elnevezésből gondolnákEDDIG NEM VETTE IGÉNYBE A LEHETŐSÉGET PEDIG JÁRT VOLNA? SEMMI GOND! 5 ÉVRE VISSZAMENŐLEG IGÉNYELHETI! Ebben az esetben nagy összeg üti a markát, mutatjuk pontosan mekkora!

HOGYAN IGÉNYELHETEM VISSZAMENŐLEG? Adóbevallás önellenőrzéssel.

A Kormány a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 80. § g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) * Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 40. § (2) bekezdése alapján – súlyos egészségkárosodással összefüggő jogosultságról szóló jogszabályban említett betegségben szenvedőnek kell tekinteni azt a személyt, aki – a 2. §-ban meghatározott feltételek alkalmazásával – a Mellékletben meghatározott betegségek valamelyikében szenved vagy a Mellékletben meghatározott valamely fogyatékossággal él, és ez a külön jogszabályban foglaltak szerint megállapításra került.

(2) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – jogosult az a személy is, akinek a fogyatékossági támogatásra való jogosultságát külön jogszabály szerint megállapították.


2. § (1) A Melléklet 1. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, akinek hallásküszöbértéke a beszédfrekvenciákon mindkét fülön 60 dB felett van.

(2) A Melléklet 2. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, akinek intelligencia kvóciense a 70-es értéket nem éri el olyan teszttel, amelynek átlaga 100-nál van, és standard deviációja 15.

(3) A Melléklet 3. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg,

a) akinek látóélessége megfelelő korrekcióval

aa) mindkét szemén legfeljebb 5/70,

ab) az egyik szemén legfeljebb 5/50, a másik szemén három méterről olvas ujjakat, vagy

ac) az egyik szemén legfeljebb 5/40, a másik szemén fényérzékelés nincs, vagy a másik szeme hiányzik,

b) akinek közeli látásélessége rövidlátás esetén Csapody V., vagy annál rosszabb, vagy

c) akinek látótere mindkét oldalon körkörösen húsz foknál szűkebb.


A szürkehályog műtéttel való gyógyíthatósága kérdésében a megyei, fővárosi vezető szemész szakorvos állásfoglalása az irányadó. Az adókedvezményre az a személy jogosult, akinek műtéti gyógyítását a szakorvos nem tartja indokoltnak, mivel a műtéti beavatkozástól állapotjavulás nem várható.

(4) A Melléklet 4. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, aki önerőből tömegközlekedési eszközt igénybe venni nem képes, mert a tömegközlekedési eszközök megállóhelyének megközelítése, a járműre történő fel- és leszállás, a szokásos méretű kézipoggyász vitele, a lépcsőn szokásos módon történő fel- és lelépkedés számára rendkívüli nehézséget vagy megoldhatatlan feladatot jelent, és/vagy

a) tartós állásra, fogódzkodásra, kapaszkodásra nem képes, illetve

b) testközeli és testtávoli segédeszközök (például kerekesszék, lépcsőlift, lépcsőmászó szerkezet, személyemelő, kádbeemelő, művégtag, járógép, két mankó vagy bot, gördülő járóka vagy járókeret) állandó, szükségszerű használatára rászorul.

(5) A Melléklet 4. pontja alkalmazásában:

a) végtaghiány: a kézfej, illetve a lábfej vagy a feletti részek elvesztése, valamint betegség, fejlődési rendellenesség következtében fennálló hiánya;

b) végtag részleges vagy teljes bénulása: az izomfunkciók olyan mértékű csökkenése, amely legalább 50%-os mértékű tartós funkciókiesést, használati zavart okoz;

c) végtag deformitása, mozgásfunkciók beszűkülése: olyan mértékű deformitások, merevségek, ízületi elváltozások, amelyek az adott végtag használatát legalább 50%-os mértékben korlátozzák;

d) a gerincoszlop elváltozásai: olyan mértékű elváltozások, amelyek a járást, a teherhordást legalább 50%-os mértékben tartósan nehezítik;

e) vázizomzat elváltozásai: olyan mértékű elváltozások, amelyeknek a járást, a helyzetváltoztatási képességet legalább 50%-os mértékben korlátozó hatásuk van;

f) a központi idegrendszer károsodásai: olyan károsodások, amelyek legalább 50%-os mértékű mozgásfunkció-kiesést okoznak valamely végtagon.

3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet 1-2. §-a, valamint 3. § (3) bekezdése 2010. január 1-jén lép hatályba.

(3) Az e rendelet 1-2. §-ában foglaltakat a 2010. január 1-jétől keletkezett jövedelmek tekintetében kell alkalmazni.


Forrás

Teljesen padlóra került Győzike, miután kisemmizték. Szinte semmije nem maradt!



Szépségnapot tartott Gáspár Bea és barátnője, Edina. Ez eddig rendben is lenne, csakhogy az “akciót” Győzike bankkártyájával fizették.

A showman az utcán várta feleségét, amikor megjelent a telefonján az üzenet, hogy gyakorlatilag nullán van a bankszámlája, hiszen mindössze 1400 forint maradt rajta. Totálisan kiakadt azon, ami t vele tettek.

Aztán nagyjából számba vette, mit is kezdhet 1400 forinttal. Hát nem sokat. “Se hús, se nagybevásárlás, se mosópor, se üdítő, se szalámi, se kolbász, se a zöldárut nem tudom megvenni… Még így sosem voltam magam alatt” – panaszkodott a Van életünk című műsorban Gáspár Győző.

Biztosan állítják, végre fehér karácsonyra készülhetünk idén, de nem ez a legnagyobb meglepetés



Nagyon kemény előrejelzés, készülj!

Sarkvidéki hideg és fehér karácsony – így lehetne összefoglalni, mire számíthatunk idén télen a numerológia szerint. A Bors cikke szerint már a jövő hónap második felében kemény fagy jöhet, amely kitarthat az év végéig. December elején lehet szűk egy hetes enyhülés, utána ismét hidegebbre fordul az idő.

Ami furcsa lehet majd az utóbbi évekhez képest, hogy érkezik komolyabb havazás is. Hideg, szeles napok jellemzik majd a december hátralevő részét, karácsonykor hóval, az ünnepek alatt és között kemény fagyokkal. Január első hetében kis enyhülés, majd több hetes kemény fagy jöhet.

RENDKÍVÜLI BEJELENTÉS! Ilyen korlátozások lépnek életbe, itt a hivatalos bejelentés!



Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, élő sajtótájékoztatót tartott ma délután, melyben közölte, hogy szeretnék megkérni a budapesti lakosokat, hogy a biztonságunk érdekében viseljék a maszkot a közösségi közlekedés járatain.

A Blikk is megírta, hogy a fővárosi operatív törzs kedden dönt egy sor, korábban már bevezetett korlátozásról.

A főpolgármester megjegyezte, hogy „a Fővárosi Önkormányzatnak jelenleg nincs jogköre előírni a maszk használatát, de követve a MTA szakembereinek javaslatait erősen ajánljuk az orr és a száj eltakarását az utazási idő alatt. A közösségi közlekedés egyébként bizonyítottan nem veszélyes a vírus terjedése szempontjából, örömteli, hogy egyre többen választják a budapesti járatokat, biztatok mindenkit, hogy használják bátran, csak viseljék a maszkot.” Karácsony azt is mondta, kérték a kormánytól, hogy vagy rendelje el a maszkviselést, vagy tegyék lehetővé az önkormányzatok számára, hogy saját hatáskörben elrendelhessék, de erre nem kaptak választ.

Hozzátette, a szakemberek egyetértenek abban, hogy zárt térben kötelezővé kéne tenni a maszk használatát.

A fővárosi fenntartású intézményekben bevezetett intézkedéseket Gy. Németh Erzsébet alpolgármester ismertette. A fővárosi fenntartású idősotthonokban szigorító intézkedéseket kellett bevezetniük, így az ünnepek után, november 2-től azok a bentlakók, akiknek van védettségi igazolványuk, az intézményt elhagyhatják, de a visszatéréskor izoláció vár rájuk a többiek védelmében. Érintésmentes látogatás továbbra is lehetséges védettségi igazolvány bemutatása után, de a fővárosi fenntartású idősotthonokban kijárási tilalmat vezetnek be és november 2-tól kezdve kizárólag a családhoz távozhatnak majd az intézményekből az idősek.

Az alpolgármester emellett ismertette, hogy a maszkviselést is előírják az idősotthonokban a látogatók részére. A végstádiumban lévő időseknél mindenképp biztosítani fogják a látogatás lehetőségét – tette hozzá.

Kérem mindenkinek a megértését és türelmét. Tudom, hogy valamennyien belefáradtunk már az intézkedésekbe, de a maszk viselése a legkisebb áldozat, amelyet a vírus terjedése ellen hozhatunk, időseink védelme pedig mindennél fontosabb. Mutassuk meg, hogy Budapest erős közösség, védjük egymást, ahogyan eddig is tettük

– zárta videóját a főpolgármester.


Forrás

Dr. Papp Lajos jóslata: milliók fognak meghalni a hazugság miatt




"Mi orvosok a sok képzés, a hatalmas tudás felhalmozódása és a hatalom miatt gyakran meglehetősen nagy egóval rendelkezünk, ami nagyon megnehezíti, hogy bevalljuk, ha tévedünk."

Dr. Papp Lajos magyar szívsebész szerint milliók halnak meg, mert a szívbetegségek nem azért alakulnak ki, amit az orvosok mondanak. Azt elismeri, hogy a dohányzás nagyon káros, de szerinte az az emberek tudatos döntése, hogy mérgezik magukat, ám van más is, amiről nem tudnak.

'Mi orvosok a sok képzés, a hatalmas tudás felhalmozódása és a hatalom miatt gyakran meglehetősen nagy egóval rendelkezünk, ami nagyon megnehezíti, hogy bevalljuk, ha tévedünk. Én most mindenki előtt készséggel elismerem, hogy tévedésben éltem.'

Az orvos több mint 25 éves tapasztalattal háta mögött, rengeteg szívműtét után ismerte el, hogy nem jól gondolkodott.

'Évekig osztottam más prominens orvosok véleményét. A szakirodalom folyamatosan a döntéshozók véleményét szajkózza, mely szerint minden szívbetegség a megemelkedett koleszterin szint következménye. Az elfogadott terápia pedig koleszterin csökkentő gyógyszerek felírása, és az előírt diéta, amely szigorúan korlátozza a zsírbevitelt. Az ezektől eltérő javaslatokat eretnekségnek ítélték. Pedig látjuk, ez nem működik! Ezek az ajánlások sem erkölcsileg, sem tudományosan nem védhetők. Néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy a szívbetegség valódi oka az érfalak gyulladása.

Ha az érfalak nincsenek begyulladva, a koleszterin nem tud felhalmozódni az erekben, nincs szívroham és nincs stroke. Gyulladás nélkül a koleszterin szabadon áramlik a testben, és kiürül. Ez a gyulladás okozza a koleszterin lerakódását. A gyulladás a szervezet természetes védekezéseként alakul ki az idegen anyagok: a baktériumok, toxinok vagy vírusok megjelenésekor.

Ha a szervezetben állandóan jelen vannak ezek a toxinok vagy élelmiszerek, az krónikus gyulladást okoz. Ennek oka a sok feldolgozott, egészségtelen élelmiszer és a környezet szennyezés, ( cukor, liszt és az összes belőlük készült termékek), valamint a szója, a kukorica és a napraforgó, és az ezekből készült olajok.  Ezek az ételek folyamatosan irritálják a szervezetet, amely képtelen meggyógyulni, a krónikus gyulladás pedig szívbetegséghez, sztrókhoz vezet.'

Az orvos szerint, ha egészséges lapanyagokból, otthon készült ételeket ennénk, kerülnénk az étolajat, cukrot, lisztes, kukoricás termékeket, a szervezet magát gyógyítaná.  Ha továbbra is mérgezzük az ereket, akkor hiába a sok gyógyszer és a zsírszegény diéta, elkerülhetetlen a szívbetegség kialakulása.


Forrás

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (13) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (94)