Döntött az operatív törzs – újabb intézkedések lépnek életbe



Elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely szerint a látvány csapatsportágakat érintő taotámogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét vissza kell emelni a korábbi 125 milliárd forintra – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin hozzátette: az erről szóló kormányrendelet kedden jelenik meg. A döntés szintén a közösségi élet újraindulásához járul hozzá, mert a támogatásból sportfejlesztéseket lehet megvalósítani – hangsúlyozta.

Azt mondta: az általa vezetett operatív törzs keddi ülésén arról született javaslat, hogy a kormány négy vidéki, sport- és közösségi létesítmény fejlesztésére biztosítson forrást a közösségi élet újraindításáért és megerősítéséért. A fejlesztések Turán, Tarpán, Komlón és Edelényben valósulhatnak meg – ismertette.

A miniszter a jelenlegi járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban emlékeztetett: miután a koronavírus ellen beoltottak száma elérte az 5,5 milliót, a korlátozások jelentős része megszűnt. Így például az egészségügyi és szociális intézmények kivételével megszűnt az általános maszkhasználati kötelezettség.

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy egy már megjelent kormányrendelet szerint július 31-ig meghosszabbították azt az intézkedést, amelynek köszönhetően az ételek házhozszállítása, rendelése és elvitele esetén 27 százalék helyett 5 százalékos áfakulcs van érvényben.

Beszámolt arról is: a kormány és a budapestiek között megállapodás született arról, hogy még idén több mint 10 milliárd forintos támogatást kapnak budapesti kerületek és a főváros az egészségügyi alap- és járóbeteg-ellátás fejlesztésére.

A támogatást olyan beruházásokra biztosítják, amelyek már megfelelően előkészítettek  – tudatta, hozzátéve: arról, hogy mire használhatók fel a források, a Magyar Közlönyben jelenik majd meg egy lista, amelyet a kormány a fővárossal együttműködve állított össze.

Kérdésre válaszolva elmondta: a megállapodásba olyan garanciákat építettek be, amelyek garantálják, hogy a főváros ne használhassa más célra a forrásokat.

Novák Katalin azzal összefüggésben, hogy a Semmelweis Egyetemen lehetőséget biztosítanak az oltások után kialakuló ellenanyagszint mérésére, azt mondta: nincs olyan törekvés, hogy ezt a kormány országos akcióvá tegye, de örömtelinek nevezte, hogy az egyetem ebben is úttörő.

A gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos kérdésekre úgy reagált: a törvény a gyermekek védelmét szolgálja, a 18 év felettiekre egyáltalán nem vonatkozik. Azt mondta: a törvény nem diszkriminatív, nem jogsértő, és még nincs olyan vizsgálat, amely kimondta volna ennek az ellenkezőjét.

Az építőanyagárak szabályozását illető kérdésre azt felelte: a kormány célja, hogy gátat szabjon az áremelkedésnek, ezzel lehetővé téve, hogy a családtámogatások a lehető legnagyobb segítséget jelentsék.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt: a koronavírus-járvány alatt nagyon fontos volt, hogy a sportlétesítmények fejlesztései ne álljanak le. A kormány döntéseinek és támogatásának köszönhetően ez így is történt, és jelenleg is sok projekt vár fejlesztésre országszerte – tette hozzá.

Kiemelte: a kormány járványkezelésének köszönhetően telt házzal lehetett megtartani a Puskás Arénában a labdarúgó-Európa-bajnokság Magyarországon megrendezett mérkőzéseit, és sok olyan program indulhatott el, amely az utánpótlásnevelést és a szabadidősportot támogatta, ezzel több ezer gyermeknek és családnak lehetővé téve a mindennapos mozgásgazdag életmódot.

Beszámolt arról, hogy folytatódik a nemzeti köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program, a nemzeti szabadidős egészség- és sportparkok építése, a honvédelmi sportközpontok fejlesztése, a budapesti pályafejlesztési program, a kézilabda-munkacsarnokok fejlesztése, és hamarosan indul az “Úszó nemzet” program – tudatta.

Hozzáfűzte: a budapesti mellett fontos a vidéki sportélet támogatása is, ezért a “Hiszek benne” sportprogramok a kis és közepes sportegyesületeket és a szabadidősportot segíti.

Népszerű bejegyzések

Népszerűek

Népszerű bejegyzések

Címkék

agytorna (2) aktuális (897) asztrológia (9) egészség (33) elgondolkodtató (127) érdekesség (259) fejtörő (21) humor (13) húsvét (3) ima (1) lélek (1) megható (26) megrázó (7) praktika (8) recept (94)